Fehérvár?MAC 4-2

   

Lejátszották a magyar juniorbajnokság helyosztóit és egy ifjúsági negyeddöntő is jutott keddre.

A Fehérvár maximálisan élt a szabályok adta lehetőséggel, így a győzelem érdekében jégre küldte túlkoros felnőtt válogatott játékosait, így Rajna Miklóst és Nemes Benjámint is. Előbbi kilenc védéssel, utóbbi két gólpasszal járult hozzá a Fehérvár sikeréhez, míg Sárpátki 2+1-gyel, Reisz Áron pedig egy góllal és egy assziszttal zárt. A másik oldalról Arany Gergely teljesítménye emelkedett ki, U20-as válogatottunk kapusa 36 védést mutatott be a MAC színeiben. A két csapat szerdán 19 órától újra összecsap, immáron Budapesten, ha a fehérváriak nyernek, bajnok, ha a MAC nyer, harmadik mérkőzésre kerül sor pénteken Székesfehérváron.

Majoross Gergely (MAC, edző): “Azt hiszem, a lehető legjobban készültek fel a srácok erre a meccsre, ennek megfelelően kiválóan kezdtünk. Úgy érzem, túlzottan tiszteltük az ellenfelet, emiatt nagyrészt a védekező harmadunkban zajlott a játék. Volt egy-egy helyzetünk, de nem tudtuk értékesíteni őket. A második harmad nagyon érdekesen alakult. Tulajdonképpen végig a mi oldalunkon zajlott a játék, de hősiesen küzdöttünk és Arany Gergő kiváló teljesítményének is köszönhetően lehoztuk a harmadot kapott gól nélkül. Sőt egy 3 a 2 elleni kontra végén Terbócs István kilőtte a hosszú felsőt, így 1 gólra zárkóztunk fel. Nagy tempó jellemezte az egész meccset, de a harmadik játékrészben még eggyel feljebb kapcsoltak a csapatok. Talán ebben a szakaszban volt a legtöbb helyzetünk, de a következő gólt sajnos a fehérváriak szerezték. Nem álltunk meg, küzdöttünk tovább, a vége egy vállalható 4-2-es vereség lett. Nem vagyunk boldogok, de nincs miért szégyenkeznünk, mindenki mindent megtett a csapatért. A rájátszásban az a szép, hogy másnap már lehet is javítani. Mi legalább ilyen keményen fogunk dolgozni szerdán, pár dolgon csiszolunk, otthon mindenképpen győzni szeretnénk!”

Mindeközben az U20-as bajnokság harmadik helyéért a Debrecen és az UTE is összecsapott, a 14. percben 2-0-ra vezetett a DHK, ám a harmad végéig egyenlített az UTE. A második harmadban egy-egy gól született, a harmadikban pedig egy sem, így hosszabbítás döntött, amelynek harmadik percében Könczei Áron megszerezte a győztes gólt a Debrecen számára, így a hajdúságiak 4-3-ra nyertek, a döntőhöz hasonlóan szerdán Budapesten találkozik a két együttes.

Az ifjúságiaknál lejátszották az első negyeddöntőt, ahol Miskolcon 5-3-ra nyert a Csíkszereda, szerdán pedig ugyanott összecsap a két csapat.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum