Az első gólunk nem volt szép

   

Edzői és játékosértékelések a Oroszország?Norvégia után.

Zinetula Biljaletgyinov (vezetőedző, Oroszország): Ma a norvég kapus többet is hibázott, de ez talán azért volt, mert sok lövésünkkel és a kapu előtti zavarással hibázásra kényszerítettük őt, ezeket mi kihasználtuk, így kell eljárnunk a továbbiakban is. Ma különösen Radulov játszott dinamikusan, emellett nagyon hatékony is volt, egész meccs alatt egyre jobban és jobban játszott. Az első gólunk nem volt szép, de annál fontosabb volt. Sokat támadtunk, ennek lett az eredménye. Ha előbb szerezzük az első gólt, könnyebb lett volna a meccs, könnyebben átjutottunk volna a védelmükön, de Norvégia ma kiválóan védekezett, kontrollálta a védőharmadát korong nélkül is.

Roy Johansen (vezetőedző, Norvégia): Az volt a tervünk, hogy keményen játsszunk, jól védekezzünk és sok lövést blokkoljunk. Amikor olyan erős ellenféllel kerülsz szembe, mint Oroszország, csak abban tudsz reménykedni, hogy te lövöd az első gólt. Volt is erre lehetőségünk, de ezek kimaradtak, majd az ő egyik lövésük megpattant egy korcsolyán, onnan be a hálóba, ez nem esett jól nekünk.

Alekszandr Ovecskin (csatár, Oroszország): Tudtuk, hogy Norvégia keményen fog játszani, különösen a védekező harmadban. Már az első harmadban is sok lehetőséget dolgoztunk ki, jól játszottunk. Volt pár lövésünk, nyomást tudtunk gyakorolni a védelmükre, kontrolláltuk a korongot. A semleges harmadban azonban követtünk el hibákat, különösen amikor a védelemnél volt a korong. De kicsit változtattunk az első harmad után és minden rendbe jött. Azt hiszem, a munkamorálunkkal ma nem volt probléma. Mindenki tudja, milyen nagyszerű, különösen a támadójáték tekintetében tehetséges játékos alkotja a mi csapatunkat. Így ma négy soroztunk, mindenkinek közel egyforma jégidő jutott és ez működött is. Szerdán is ekkora erőre és érzelmekre lesz szükségünk a finnek ellen a negyeddöntőben. Nekem nem megy a góllövés ezen a tornán, így egyszerűbb dolgokkal igyekszem segíteni a csapatomat. Az egyéni statisztikák, a kanadai táblázat nem számít ezen a tornán. Aranyat akarunk nyerni, így csak a csapat fontos, nem az, hogy ki lesz a gólkirály.

Ilja Kovalcsuk (csatár, Oroszország): Ma nem adtunk sok esélyt ellenfelünknek és ez mindenképpen jó jel. Meccsről meccsre jobban játszunk. Szerintem még Szlovákia ellen sem voltunk rosszak, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Ma sem lőttünk rengeteg gólt, de nagyon fontos győzelmet arattunk.

Patrick Thoresen (csatár, Norvégia): Az első harmadban jól védekeztünk, aztán szereztek két, szerintem kissé szerencsés gólt. Másfelől nyilván jó csapatoknak van szerencséje. Kemény ez most nekünk, de megvoltak a helyzeteink, nem lőttük be őket, csak magunkat okolhatjuk a vereségért.

Ole-Kristian Tollefsen (hátvéd, Norvégia): Keményen harcoltunk ma. Természetesen Oroszország a jobb csapat. A végére elfogyott az erőnk és képtelenek voltunk gólt szerezni. Márpedig ha nem lősz gólt, nem nyersz, ez ennyire egyszerű. Nem vagyunk elégedettek pusztán azzal, hogy itt lehettünk, fejlődnünk kell még.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum