Kötelező feladat az Érsekújvárnak

 

A tabellautolsó UTE ellen kötelező győznie az Érsekújvárnak.

Persze nem lesz ez olyan egyszerű, mint amennyire annak tűnik. Az UTE meglepően jó meccseket vívott az Érsekújvárral, így a vendégeknek fel kell kötniük a gatyát, ha mindhárom pontot zsebre akarják tenni. Ez pedig kötelező feladat, hiszen a lépéselőny ellenére matematikailag még mindig nem biztos a felvidéki csapat részvétele a rájátszásban. A majd’ kéthetes szünet mindkét együttesnek jól jött, az újpestiek az erdélyi túrájukra erősen megfogyatkoztak, ahogy sok volt a sérült Érsekújváron is. Péntek estére így minden bizonnyal mindkét csapatba visszatérhet néhány játékos. Az újpestiek számára már régóta az a tét, hogy becsülettel fejezzék be a szezont, és alighanem ebbe Ancsin János még néhány pont begyűjtését is beleérti, akár már Robert Spisák tanítványai ellen is. Erőt a két korábbi szoros hazai mérkőzésből meríthetnek ehhez, ha képesek lesznek az ott látott módon harcolni, akkor nagyon meg kell dolgoznuk majd a vendégeknek a pontokért.

utenzaIMGP1012

Ancsin János (UTE): “A Nové Zámky ellen a legutóbbi mérkőzésünket leszámítva az utóbbi időkben jó meccseket játszottunk, most is ezen leszünk. A szünet alatt kicsit regenerálódhattunk, és bár a szezon vége felé vagyunk, a hátralévő meccseken szeretnénk még legjobb tudásunk szerint játszani.”

Robert Spisák (Érsekújvár): “A helyzet olyan, hogy mindenképpen nyernünk kell Újpesten, ennek megfelelően nagyon elszántak is vagyunk. A sereghajtónak nincs vesztenivalója ezen a mérkőzésen, így nagyon nehéz estére számítok. Sajnos még mindig vannak sérültjeink, néhány kulcsjátékosom hiányozni fog. A helyükön fiatal játékosok kapnak majd lehetőséget, remélem, élni is fognak vele. Négy teljes sorral kezdünk, mindent alárendelünk a győzelemnek.”

Erste Liga, Megyeri út, 179 néző. Játékvezetők: Gebei, Kincses, Pálkövi, Nagy.
Pleszkán: 95,1% (Hajek)
K
Chovan: 94,4% (Krajcovic)
Zalavári, Maklári, Reiter, Sweeney, Farkas
1
Hrudík, Kowalczyk, Podstavek, Stefanka O., Dubec Marek
Horváth, Bereczki, Virág Cs., Crichton, Szűcs
2
Baron, Kames, Hurtaj, Frolík, Weissmann
Ványi, Sommer, Kovács, Fekti, Varga
3
Sucharda, Siska, Caladi, Uhnák, Polcík
Garbacz, Virág T., Szirányi, Sági
4
Král, Pavesic, Hardi R., Korytko, Ruzicka
Ancsin János, Fekti Bálint
E
Robert Spisak, Miroslav Stefanka
Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum