Azt hittem, Carter meg akar ölni

   

Edzői és játékosértékelések a Kanada?Ausztria mérkőzés után.

Mike Babcock (szövetségi kapitány, Kanada): Az ilyen mérkőzések a részletekről szólnak a számomra, kire milyen helyzetekben mennyire számíthatok és mennyire nem, hogyan tudunk meccset nyerni a torna későbbi szakaszában, amikor komolyra fordulnak a dolgok. Az egész torna a részletekről szól egyébként, minden meccs minden pillanatában úgy kell játszani, mintha döntetlen lenne. Ilyen körülmények között a korong nélküli játéknak meghatározó szerepe lehet. Szombaton szabadnapunk lesz, ami azt jelenti, hogy az edzők maximum köszönhetnek a játékosoknak, de egyébként jobb békén hagyni őket egy kicsit.”

Emanuel Vivieros (szövetségi kapitány, Ausztria): “Elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Azt gondoltunk, tudunk a tegnapinál jobban játszani, még ha a finneknek négy gólt is lőttünk. Most is megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, ám ezek kimaradtak. Meg akartuk akadályozni a lerohanásokat és az ebből adódó létszámfölényes helyzeteket, amelyekkel a finnek ellen voltak gondjaink. Most ez sokkal jobban ment. Az olyan csapatok ellen, mint Kanada, a legapróbb hiba után is a hálóban keresheted a korongot és ez nem volt másként ma sem.”

Chris Kunitz (csatár, Kanada): “Úgy érzem, minden egyes harmad, minden egyes együtt töltött nap után egyre jobb a kémia a csapaton belül. Egyre jobban érezzük a másikat, de még van hova fejlődni. Minden egyes cserében a rendelkezésre álló negyven másodperccel szabad csak foglalkozni, hogy mindent a lehető legjobban csinálj ennyi idő alatt. Ha ezt betartod, meglesz az eredménye.”

Patrick Marleau (csatár, Kanada): “Finnország nagyon veszélyes ellenfél lesz vasárnap. Nagyon keményen kell védekezzünk és arra kényszeríteni őket, hogy többet játsszunk az ő harmadunkban, mint a miénkben.”

Sidney Crosby (csatár, Kanada): “Jól megértjük egymást Martin St. Louiszal. Minden meccsel jobban értjük egymást és minden meccsen igyekszünk jobb teljesítményt nyújtani. Ma minden sorunk rengeteg helyzetet dolgozott ki és amikor állandóan ezt csinálod, akkor ez előbb-utóbb meghozza az eredményét, ezt kell folytatnunk. Nem arról van szó, hogy bármi is könnyű lett volna Ausztria ellen. Minden helyzetünkért keményen megdolgoztunk. Volt pár, lőttünk pár nagyon szép gólt, de keményen meg is dolgoztunk értük. Nekik is voltak helyzeteik, Luongo bizonyos pillanatokban fontos védéseket mutatott be. Ettől függetlenül ez a mai egy kényelmesebb meccs volt, mint előző nap a norvégok ellen.”

Matthias Trattnig (hátvéd, Ausztria): “Kanada nagyszerű csapat, gyorsak és technikásak, kemény volt ellenük játszani. Megpróbáltunk hatvan percen keresztül a tőlünk telhető legjobb teljesítményt nyújtani, de több ilyen meccsre lenne szükségünk ahhoz, fel tudjuk venni a tempót. A harmadik kapott gól előtt szóltam a társamnak, hogy passzoljuk fel a korongot, aztán elindultam vele, Carter meg éppen akkor jött vissza a büntetőpadról, azt hittem, meg akar ölni, össze is lapított volna szerintem, ha sikerül leütköznie. Vasárnap Norvégia vár ránk, amely rengeteget fejlődött az elmúlt 5-10 évben és nyolc hellyel előz meg minket a világranglistán. Jobban is játszottak Kanada ellen, mint mi, sokkal jobb a védekezésük a miénknél. Ezzel együtt ellenük több esélyünk lesz, mint akár Kanada, akár Finnország ellen.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum