Mintha a Stanley Kupáért játszottak volna

   

A külföldi vezetőedzők méltatlan nyilatkozatháborújába és üzengetésébe torkollt a két legjobb magyar csapat játszotta Szuperkupa, amelyet 3-2, 4-2 arányban a Fehérvár nyert a DAB ellen. Marty Raymond és Stephan Lundh remélhetőleg mihamarabb pontot tesz az ügy végére.

Marty Raymond, a Fehérvár vezetőedzője a lefújást követően a Sportklub Tv-ben is élesen bírálta az ellenfél játékosait, de a hivatalos csapathonlapon ezen is túlment, és már nem is igazán a játékosokat okolta a történtekért: “Roppant csalódott vagyok az ellenfél játékstílusa miatt: kisstílűen, rengeteg magas bottal és bottal akasztással játszottak. Csalódottá tesz továbbá, hogy ezek jó része nem járt kiállítással. Egy játékosunk kiesett a szezon végéig, egy másik esetében is súlyos sérülés gyanúja áll fenn. Nem értem, miért kellett így játszani egy barátságos mérkőzésen. Igen, ez egy kupáért ment, de fel kell tenni a kérdést, mikor is van az ilyen találkozóknak a megfelelő ideje. Ma nem volt semmi, amit nyerhettünk, de sok volt a veszítenivalónk. Az ellenfél úgy játszott, mintha a Stanley Kupáért vívna küzdelmet. Mélységes csalódással tölt el a hozzáállásuk. Persze nem a játékosaikat hibáztatom, nyilván felülről ered mindennek az oka. Ezt a játékot nem így kell játszani. Nem is tudom, mit mondjak. Az nem kifejezés, hogy csalódott vagyok, kimondott dühöt érzek. Pályafutásom alatt soha nem láttam hasonlót. Még több játékosom is megsérülhetett volna, végig utaztak ránk. Ha Észak-Amerikában vagyunk, beküldöm a verekedő emberemet, ebben mindenki biztos lehet. Szomorú ez az egész, nagyon szomorú.”

raymondlundh

Stephan Lundh, a Dab.Docler vezetőedzője nem hallotta előtte nyilatkozó kollégáját, ekként értékelte a 120 percet: “Mindent megtettünk, amit tudtunk és amit várni lehetett tőlünk. Egy nálunk jobb csapattal játszottunk két mérkőzést, és ellenfelünk minden adódó helyzetben megmutatta, hogy a speciális játékokban, előnyben, kettős előnyben, emberhátrányban, erősebb nálunk. Ez ellen nem tudtunk mit tenni. Jól játszottunk, de ez nem volt elég. A sérülések benne vannak a játékban, ez mindig sajnálatos, de azokkal kell játszani, akik éppen rendelkezésre állnak, nálunk is voltak gondok ebből ezen a mérkőzésen. A két mérkőzés alapján kiderült, hogy korcsolyázásban fel tudjuk venni a versenyt egy ilyen erős csapattal is, mint a Fehérvár. Az a legfontosabb, hogy ezt játékosaim most megtapasztalták, látják, hová kell fejlődniük. Lényeges, hogy ezeket a tapasztalatokat a MOL Liga rájátszásában kamatoztatni tudják.”

De ahogyan az várható volt, a Dunaújváros svéd edzője nem hagyta szó nélkül kollégája vádjait, tegyük hozzá nem teljesen egyértelmű, hogy őt vagy a klub első emberét, id. Azari Zsoltot bírálta a Volán-tréner. A Dab.Docler honlapján megjelent interjúban a svéd szakember megjegyezte, hogy a Szuperkupa időpontját a Magyar Jégkorong Szövetség a fehérváriak kérésének megfelelően alakította ki. Lundh természetesen a leghatározottabban visszautasította Raymond vádjait, melyek szerint a játékosok felsőbb utasításra a fehérvári játékosok sérülésére játszottak volna. “Nem mocskosan játszunk, hanem egy nagyon keményen dolgozó jégkorong csapat vagyunk, és minden mérkőzésen azt szeretnénk mutatni a szurkolóinknak, hogy megtettünk minden tőlünk telhetőt ? ha győzünk, ha vereséget szenvedünk.”

A svéd szakember hozzátette, észak-amerikai szakemberektől különösen nincs hozzászokva olyan kirívóan sportszerűtlen megnyilvánulásokhoz, amelyekre a Fehérvár edzője ragadtatta magát, egyben elvárja kollégájától, hogy bocsánatot kérjen meggondolatlan viselkedéséért. Mint elmondta, kénytelen ezúton gratulálni a győzelemhez, mivel az ellenfél szakmai stábja példátlan módon nem várta meg, hogy a mérkőzés utáni kézfogásra odaérjen a kispadjukhoz. A sérülések sajnos benne vannak a sportban, komoly áldozatokat könyvelt el a DAB is, hiszen Galanisz Nikandrosz egy palánk melletti ütközés következtében hetekre kidőlt.

Természetesen mielőbbi felépülést kívánt Tokaji Viktornak is: “A Szuperkupára visszatérve: rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a fehérvári játékosoktól, a magyar jégkorongszurkolóktól és a szövetség részéről is. Úgy gondolom, hogy a Fehérvárnak jó csapata van, és tiszta szívemből kívánom, hogy jól teljesítsenek, s azt is őszintén mondom, hogy nagyon sajnálom Tokaji Viktort, hiszen ismerem személyesen is Svédországból.”

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum