Vas János győztes gólt szerzett

 

Mindhárom franciaországi légiósunk győzelemmel zárta a bajnokság 25. fordulóját, Hentesék kikaptak, Bartalisék győztek, de a magyar csatár továbbra is sérült.

A Ligue Magnus rangadója az Angers roueni fellépése volt. A listavezető nem sok időt hagyott a negyedik helyezett, végső győzelemre is esélyesnek tartott ellenfelének, Julien Desrosiers már a 9. percben megszerezte a vezetést, amit Vas János duplázott meg négy perccel később. Az Angers a második harmadban egy emberelőnyből szerzett találattal közelebb lopakodott ugyan a házigazdákhoz, de egyenlítenie nem sikerült, így maradt a 2-1-es roueni győzelem.

A kiesési rangadón Gőz Balázs csapata a Caent fogadta és nagyon fontos pontokat szerzett a bajnokság utolsó helyezettjével szemben. ezt elsősorban emberelőnyös játékának köszönhette, melyet nem kevesebb, mint 60%-os aránnyal értékesített. A Caen az első és a második harmadban is megszerezte a vezetést, a Morzine mindkétszer előnyből egyenlített. A záró húsz percben ismét előnyből a vezetést is megszerezték Gőzék, majd öt perccel a vége előtt egyenlő létszám mellett szerzett góllal biztosították be győzelmüket, a végeredmény 4-2 lett. Gőz pontot nem szerzett, mínusz eggyel zárta a találkozót.

Szélig Viktorék 13 perc alatt intézték el ellenfelüket, a Gapot, a nézők izgalmi állapotának fokozása érdekében azonban ezt a 13 percet a harmadik játékrész végére időzítették. A meccs egyik hőse Dave Labrecque volt. A 24 éves kanadai center a 46. percben vezetést szerzett csapatának, a 49. percben gólpasszt adott, az 57-ben újra gólt lőtt, majd másfél perccel a vége előtt ismét gólpasszt adott. Ezzel a Briancon 4-0-ra nyert és továbbra is második a bajnokságban.

Egy fordulóval a bajnokság vége előtt eldőlt, hogy Gőz Balázsék biztosan bent maradnak a jövőre két csapattal szűkülő bajnokságban. Az pedig eddig is tudható volt, hogy a Rouen az első, a Briancon a második helyet szerzi meg a tabellán.

Hentes Kristófék a Langenthal csapatához látogattak és ötvenöt percig tudták tartani a lépést a svájci másodosztály harmadik helyezettjével. Az első harmadban 1-0-ra vezettek, a második játékrész után pedig 1-1-es döntetlenre álltak. A záró periódusban a hazaiak megszerezték a vezetést, amit 10 perccel a vége előtt még kiegyenlített a GCK Lions. Az utolsó percekre azonban felülkerekedett az esélyesebb Langenthal, előbb az 56., majd az 59. percben lőttek gólt, így 4-2-re nyertek. Hentes nem szerzett pontot.

Bartalis István csapata, a Troja/Ljungby nagy győzelmet aratott az Allsvenskan negyedik helyezettjének otthonában, miután 3-1-re győzte le a Karlskronát. A magyar csatár azonban továbbra is sérült, így ezt a meccset is kihagyta.

Cimkék: , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum