Csehország?Svédország 2-4

   

A nyitónap rangadóját a világbajnoki címvédő nyerte.

A mérkőzést a svédek kezdték aktívabban, aminek eredményeképpen a 11. percben  kékvonalas lövése utat talált a cseh kapuba Jakub Kovár lepkés kesztyűje mellett, miközben Alfredsson takarta előtte a kilátást. Három perccel később Lundqvisttól Ekman Larssonhoz került a korong, ő pedig Berglundot indította, aki a bal oldalon betört a támadóharmadba és belőtte a korongot Kovár mellett a rövid felső sarokba.

A második harmad elején le is zaljott az olimpia első kapuscseréje, a játékrész 51. másodpercében Zetterberg a kapu felé fordult és gólt lőtt. A harmadik svéd találat után Kovár távozott, egy másik KHL-es kapus, Alexander Salák érkezett. Három percig bírta ki kapott gól nélkül, Karlsson megszerezte második kékvonalról ellőtt gólját, emberelőnyben. A negyedik gól után élénkebbé váltak a csehek, a 29. percben Zidlicky bombagóljával szépítettek, Jágr pedig a mérkőzés felénél becsúsztatta a korongot Lundqvist kapujába.

A záró húsz percben mindkét oldalon adódtak lehetőségek, a csehek kétszer is emberelőnyben játszhattak, de mindhiába. Több gól nem született, Svédország a mérkőzés elejét megnyomva 4-2-re nyertek egy csapategységét még kereső Csehországgal szemben, amely hiába lőtt többet kapura.

668393d0-9415-11e3-ab08-45cae41d42b4_20140212_212548

Olimpia, 2014. feb. 12., szerda.
Kovár: 66,7% (Salák: 93,8%)
K
Lundqvist: 93,1% (Enroth)
Zidlicky, Michálek Z., Cervenka, Plekanec, Jágr
1
Ericsson Jonathan, Kronwall, Steen, Zetterberg, Landeskog
Kaberle, Rozsíval, Palat, Krejci, Vorácek
2
Hjalmarsson, Oduya, Backström, Eriksson, Sedin
Barinka, Krajicek, Elias, Erat, Nedved
3
Ekman Larsson, Karlsson, Alfredsson, Berglund, Nyquist
Smíd, Michálek M., Novotny, Frolík, Hemsky
4
Tallinder, Krüger, Silfverberg, Ericsson Jimmie, Hagelin
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 10:07 SWE OL Karlsson Ekman Larsson Steen
0-2 13:17 SWE OL Berglund Ekman Larsson Lundqvist
0-3 20:51 SWE OL Zetterberg Landeskog Kronwall
0-4 24:07 SWE OL PP Karlsson Sedin Backström
1-4 28:12 CZE OL Zidlicky Elias
2-4 30:01 CZE OL Jágr Plekanec Kaberle
29 Kapura lövések száma 25
10 Kiállításpercek 10
Mérkőzés Időpont Televízió
Csehország?Svédország 2-4 Duna (felv., 21.45)
Sport1 (GER)
Lettország?Svájc 2014. február 12., 18.00
Finnország?Ausztria 2014. február 13., 9.00
Oroszország?Szlovénia 2014. február 13., 13.30 Duna
Szlovákia?USA 2014. február 13., 13.30 Sport1 (GER)
Kanada?Norvégia 2014. február 13., 18.00 Duna (felv., 21.30)
Sport1 (GER)
Csehország?Lettország 2014. február 14., 9.00 Sport1 (GER)
Svédország?Svájc 2014. február 14., 13.30 Duna
Sport1 (GER)
Kanada?Ausztria 2014. február 14., 18.00 Duna (felv., 21.35)
Sport1 (GER)
Norvégia?Finnország 2014. február 14., 18.00
Szlovákia?Szlovénia 2014. február 15., 9.00
USA?Oroszország 2014. február 15., 13.30 Duna
Sport1 (GER)
Svájc?Csehország 2014. február 15., 18.00 Duna (felv., 21.35)
Sport1 (GER)
Svédország?Lettország 2014. február 15., 18.00
Ausztria?Norvégia 2014. február 16., 9.00
Oroszország?Szlovákia 2014. február 16., 13.30 Duna
Sport1 (GER)
Szlovénia?USA 2014. február 16., 13.30
Finnország?Kanada 2014. február 16., 18.00 Duna (felv., 21.25)
Sport1 (GER)
nyolcaddöntő, 1. mérkőzés 2014. február 18., 9.00 Sport1 (GER)
nyolcaddöntő, 2. mérkőzés 2014. február 18., 13.30 Duna
nyolcaddöntő, 3. mérkőzés 2014. február 18., 18.00 Duna
nyolcaddöntő, 4. mérkőzés 2014. február 18., 18.00
negyeddöntő, 1. mérkőzés 2014. február 19., 9.00 Sport1 (GER)
negyeddöntő, 2. mérkőzés 2014. február 19., 13.30 Duna
negyeddöntő, 3. mérkőzés 2014. február 19., 18.00 Duna
negyeddöntő, 4. mérkőzés 2014. február 19., 18.00
elődöntő, 1. mérkőzés 2014. február 21., 13.00 Duna
elődöntő, 2. mérkőzés 2014. február 21., 18.00 Duna
mérkőzés a 3. helyért 2014. február 22., 16.00 Duna
döntő 2014. február 23., 13.00 Duna

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum