A Fejér megyei hokiderbi történelme

   

Akik nem voltak ott, azoknak azért, hogy tudják, mit jelent a megyei rangadónk. Akik pedig ott voltak, azoknak azért, hogy emlékezhessenek a legszebb pillanatokra. Raon-szubjektív: Fehérvárról nézve mindez.

Bevallom, nekem sokszor az aktuális meccsnél is többet ér, amikor egy-egy szurkolói túrán az utazással töltött órák unalmát elűzendő összeülnek a fanatikusok, és elkezdenek sztorizgatni. Ezt hallgatni ugyanúgy élmény, mint részt venni benne ? a mese felnőtteknek, amit sosem tudnék megunni. Nem is akarok. Valahol a legszebb dolgok esszenciálódnak az efféle történetekben: hagyományok, amelyeket tovább kell örökíteni, emlékek, amelyekre örökké érdemes emlékezni.

Mitől derbi?

A fenti kérdés kapcsán könnyen lehet, hogy sok ferencvárosi és újpesti szurkoló elhúzza majd a száját, de ez van, a honi hokiban ez már így alakult. Itt az igazi derbi jó ideje a két Fejér megyei rivális, az isteni fényben tündöklő, dicső Fehérvári Ördögök (Vivát, Almamater!), és az ellenfélként nem kevésbé nemes ultra veteranisszimus Dunaújvárosi Acélbikák (eks, kohász testvér!) között zajlik. Hogy honnan indult mindez? Akik nem voltak ott, azoknak íme egy kis áttekintés azért, hogy tudják, mit jelent a megyei rangadónk. Akik pedig ott voltak, azoknak azért, hogy emlékezhessenek a legszebb pillanatokra.

DABAVS SZK

I. Az Acélbikák kora (1995?1998)

A dunaújvárosiak legendája az 1995/96-os magyar bajnoki döntővel kezdődött, ami több szempontból is mérföldkőnek számít a honi hokitörténelemben. Az újvárosiak büszkesége érthető: itt lépett a trónra először veretlenül egy nagyra hivatott, később kvázi legendássá vált gárda. Aztán hosszú idő után újra vidéki bajnokot avattak: erre biztos sok fehérvári is emlékszik, akik a dunaújvárosiakkal együtt szurkoltak a BS-ben.

Az újvárosiaknak ráadásul duplázni is sikerült a Magyar Kupával (és mint később kiderült, ezt nem sok gárda tudta utánuk csinálni).  Ladányiék a rákövetkező évben meggyőző játékkal nyerték meg az alapszakaszt, és ehhez képest nagy meglepetés volt, hogy a döntőt elveszítették a Fradi ellen (egy Magyar Kupa-címmel vigasztalódhattak). A következő évben viszont már nem hibáztak, és ezúttal a két korábbi bajnoki döntőjét mindkét alkalommal elvesztő Alba Volánt sikerült legyűrniük. A Volánra ekkortájt tehát alaposan rájárt a rúd, négy év alatt háromszor került a döntőbe, és mindhármat elvesztette. A fordulópontot a 97/98-as Magyar Kupa-döntő hozta el, ekkor sikerült először igazi tétmeccsen megverni az Acélbikákat.

De volános szempontból az 1997/98-as szezonzáró Szuperkupa-meccs jelentette az első igazi fordulópontot: itt hatalmas küzdelemben ismét sikerült legyűrni a Dunaferrt, és ezzel joggal mondhattuk, akkor mi lettünk az ország legjobb csapata. A mérkőzés végén egyébként volt egy méltatlanul elfeledett, legendás pillanat is: két góllal vezettünk, de nagyon nyomott a Dunaújváros, ezt érezte a fehérvári közönség is, és olyan elképesztő hangorkánba kezdett, hogy szó szerint remegtek még a plexik is a jég körül. Mindenki teli torokból üvöltött, ahogy tudott, verte a palánkot, minden létező módon plusz hangot vitt a szurkolásba ? és jól emlékszem, tíz másodperccel a vége előtt Szélig Viktor megállította a félpályánál a korongot, felnézett, mint aki nem akarja elhinni, hogy itt ennyire fontos mindenkinek a győzelem? Majd elmosolyodott, és hagyta, hogy lemenjen a maradék idő. Talán, ha tudja, hogy mi következik utána?

II. A háborúk kora (1998?2005)

A derbik legszebb, legemlékezetesebb időszaka. Fájó, de aki ekkortájt nem volt ott, életre szóló, pótolhatatlan pillanatok tömegéből maradt ki. Lássuk is, hogy miért.

1998/1999

Az előző évi Volán győzelmek után hatalmas revans vágy égett az Acélbikákban, és a bajnokságban meg is mutatták, hogy ki az úr a háznál. Persze a Volán sem hagyta magát, így végül fej-fej mellett haladva ugyanannyi pontot szereztek a csapatok, a Volán csak jobb gólaránnyal lett első. Itt volt egy ritka emlékezetes meccs Fehérváron, ami az alapszakasz elsőségről döntött. Nyert a Volán 4-1-re, de nem ez a lényeges infó, hanem az, hogy a meccs végén Szélig Viktor belekötött Palkovicsba, aki annak rendje és módja szerint leverte az újvárosi kapitányt. Ez volt Palkovics Krisztián pályafutásának egyetlen verekedése a hazai bajnokságokban!

Legendás riport. Somos és Kis Tibor edzőnk között az alapszakasz végén. Előzmény: a csaták megvoltak, jön a döntő, nyerjen a jobb csapat stb. “És mennyi esélyt látsz arra, hogy ez a Volán lesz? ? Hogyhogy mennyi esélyt, hát a Volánnak nyerni kell!”

A Magyar Kupa furcsa lebonyolítása miatt akkor január végén ment le a döntő, és az Újváros (bár hosszabbításban, de) ott is győzött, visszahódítva a kupagyőztes címet, és kellően megalapozva minden idők egyik legizgalmasabb bajnoki rájátszását. A Volán itt egy 3-2-es hazai győzelemmel hangolt, amit az Újváros otthon a papírformának megfelelően 3-2-vel kiegyenlített. Utána az Acélbikák Fehérváron is legyűrték a Volánt (szintén 3-2-re, egy hatalmas csatában), és ezzel óriási lélektani fölénybe kerültek. A Volánnak összejött az az extra bravúr, ami korábban még soha, 6-4-re nyertek az újvárosi oroszlánbarlangban, és kiegyenlítették a hátrányt! Utána pedig jött egy 3-1 itthon, és máris a Volánnál volt az előny. A győzelmek vezéráldozattal is jártak, akkor volt az emlékezetes Vargyas?Rajz Attila párharc, azután Csibi is kidőlt, szóval a Volán jócskán megfogyatkozva (és Rajz 17-es számával a fejvédőkön) vágott neki a véghajrának.

A hatodik meccs előtt jogos volt a kérdés, mi fog történni Dunaújvárosban? A Volán oldaláról sosem látott készülődés zajlott. 11 szurkolói busz vitte az embereket, és ? nem hivatalos becslés szerint ? közel ezerötszáz fehérvári szurkoló “Itthon vagyunk! Itthon vagyunk!” skandálásával kezdődött a hatodik meccs. Amely kapásból álomszerűen indult, Anatolij Lvov két zseniális góljával már 2-0-ra is vezettünk, de végül a még mindig megnyugtató 3-1 lett a harmad vége. Lvovot azután sajnos végleg kiállították, és ezt az Újváros remekül kihasználta, vissza is jöttek 3-3-ra. Sőt, Holló újvárosi oldalról egy megugrással már az Újvárost juttatta előnyhöz, és erre bizony elnémult a Volán-tábor is. De Sándor Szilárd a végén egy emberelőnyt kihasználva döntetlenre mentette meccset, ez is lett a rendes játékidő vége.

Ahol élete legzseniálisabb alakításával a hátulról előremerészkedő Kangyal Balázs mindenkit kicselezve a 18. másodpercben meglőtte az aranygólt! Mindenki egymás nyakába ugrálva örült a Volán-táborban, hogy hurrá, megvan a meccs, megcsináltuk! Jól emlékszem, vagy egy perc is eltelt a tábor közepén, mire valaki elkiáltotta magát, hogy bazmeg, bajnokok vagyunk? és akkor kezdődött az igazi extázis. Százak rohantak a jégre, és ünnepelték a Volán második bajnoki aranyát, amelyet 18 évvel az első után szerzett meg. Kangyal Balázs ennél szimbolikusabb tettet nem is hajthatott volna végre.

A szezon, számomra egyértelműen legendás pillanata pedig az volt, amikor az újvárosi játékosok közül az akkoriban sokszor és sokféleképpen verbális törődésben részesített Szélig Viktor egyszer csak odakorcsolyázott a Volán-tábor elé. Egy-két helyen máris felcsendült a széliges köszöntés, de Viktor felemelt kézzel mutatta, hogy nem, most nem erről van szó, és a tábor előtt végigkorcsolyázva megtapsolt minket. Elképesztő pillanat volt, és hatalmas emberi jellem!

Ennek lett egy érdekes folyománya is. A Volán-táborban ezután is megmaradt az ismert rigmus (“hogyha egyszer meghalok, akkor is rád gondolod, a sírombóóól, Szélig Viktooor!”), de ezt követően a kemény mag már vigyorogva, pozitív értelemben énekelte tovább ? ez volt az ő válaszuk.

1999/2000

Fehérváron ekkortájt a kerítés is kolbászból volt, az előző évi élmény sokáig kitartott, és ezt még a szezon közbeni érdekességek sem tudták eltüntetni. Az Acélbikák meg úgy gondolták, hogy megrázzák magukat, és veretlenül nyerték az alapszakaszt, majd a Fradi elleni döntőt is, és majdnem a felsőházi rájátszást is. Ugyanis az utolsó mérkőzésen a Dunaferr 3-2-re kikapott az FTC-től, így nem a Volánnal, hanem a zöld-fehérekkel játszottak a döntőben, a Volánnak csak a harmadik hely jutott, és persze az MK-s vigasztalódás, ahol ? hogy az Újváros se érezhesse abszolút győztesnek magát ? a Fradit sikerült legyűrni 6-4-re.

Legendás pillanat 1.: Anatolij Lvov estében bekanalazott gólja Fehérváron az Acélbikák ellen (szó szerint estében, a jégen csúszva).

Legendás pillanat 2.: Palkovics Krisztiánnak a kupadöntőn lőtt gólja. A saját kapujától indulva, végig a fejvédőjét igazgatva mindenkit kicselezett a jégen, majd élesen a kapu elé kanyarodva hatalmas gólt lőtt!

2000/2001

A legyőzhetetlen Acélbika-feeling tovább folytatódott. Az Újváros ismét veretlenül lett alapszakasz győztes, igaz, a Volánnak is csak egy veresége volt. A rájátszásra viszont már összeállt a Volán, és lépéselőnnyel szerezte meg az első helyet. A koreográfia a szokásos meglepetéssel indult (2-1 Fehérváron az Acélbikáknak), majd a második meccsen még nagyobb meglepetésre egy elképesztően sima, 5-1-es Volán diadal jött. Ezután a Volán már nem is engedte ki a kezéből az irányítást, további három győzelemmel újabb aranyat nyert. Ebben az évben nem volt MK-kiírás, így a bajnoki cím ide, kupa oda sorminta megtört.

Legendás pillanat: az utolsó, újvárosi győzelem után a biztonságiak külön lezárták a rolbabejárót, hogy a szurkolók ne tudjanak a jégre menni. Ocskay Gabi Szuna Rolanddal többször is nekikorcsolyázott az ajtónak, hogy lebontsák a zárat, és bár a második mennydörgő ütközésre már engedett is vagy tíz cetit, a biztonsági heves integetésére végül letettek tervükről.

2001/2002

Az előzőek alapján nem meglepő fordulat: a Volán nyerte veretlenül az alapszakaszt. Sőt, a rájátszásban is lépéselőnybe került. Ezt követően hazai jégen még nyertük az első meccset 5-4-re, de utána az Acélbikák nagyon belejöttek, és simának mondható 4-2-vel hozták az aranyat. Sőt, a Magyar Kupa-címet is, ismét megkérdőjelezhetetlenné téve a legjobb magyar csapat címet.

2002/2003

A Volán ebben az évben megrázta magát, és veretlenül lett alapszakasz- és rájátszásgyőztes is. A két csapat még novemberben elvitte az MK-döntőt a debreceni Főnix-csarnokba, ahol egy rendkívül feledhető színvonalú meccsen végül 1-1-es döntetlen után büntetőkkel nyert az Újváros, de a sorminta szerint ez semmi jót nem jelentett számukra. Ezt nem is cáfolták meg, a Volán mind az öt meccset megnyerve lett újra magyar bajnok! Ez az öt meccs azóta legendává vált. Az történt ugyanis, hogy az Újváros megóvta az első, fehérvári meccset, amelyet végül a negyedik, újvárosi meccs előtt fogadtak el. A szurkolók között a meccs kezdése előtt tíz perccel terjedt el a hír, hogy hiába nyerünk ma, az csak a harmadik győzelemnek számíthat. Mi tudtuk, hogy a Volán-játékosok nem tudtak erről, és komolyan szívszorító volt látni a meccs végén, ahogy a lefújás után egy nagy kupacba gyűltek, amikor is szóltak nekik, hogy ácsi, csak semmi ünneplés, mert egy még hátravan. A Volánból ez csak dacot hozott elő, és otthon sima 5-2 lett a vége. Itt következett az, hogy a bajnoki címes képen mindenki ötöt mutatott a kezével, hogy ők ötször is megmutatták, ők a legjobbak!

Legendás pillanat: az öt-nulla, természetesen! Azóta, ha egy Volán-Újváros meccsen úgy alakul az állás, hogy 5-0-ra vezetünk, minden hagyománytisztelő Volán-szurkolónak elvi kötelessége magából kikelve ötnullát üvölteni!

2003/2004

Itt a Volán már elkezdte kinőni magát. Ismételten összejött egy veretlen alapszakasz- és rájátszásgyőzelem. A Dunaújváros a Magyar Kupában még győzni tudott, de a bajnoki döntőben 4-1-gyel ismét a Volán bizonyult jobbnak.

2004/2005

A Acélbikák birodalma innentől megingott, jórészt az instabillá vált anyagi háttér miatt. Itt még jött a DAC-korszak, amelyben az alapszakaszt veretlenül nyerő Volán a bajnoki döntőben alaposan megszenvedett. Az Acélbikák már 3-1-re vezettek, és már csak egy győzelemre volt szükségük, de Pat Cortina tanítványai végül vért izzadva fordítottak, és 4-3-mal hozták el a bajnoki aranyat. Ahogy a Magyar Kupát is, szintén Dunaújvárosból, egy emlékezetes meccsen.

Legendás pillanatok 1.: a döntőben 3-1-nél a szurkolói pletykák szerint azt mondta Cortina a volános játékosoknak, hogy rendben, ha ilyen mélyre jutottunk, akkor csináljátok meg úgy, ahogy akarjátok, ahogy tudjátok, én nem szólok bele (nem szó szerinti idézet).

Legendás pillanatok 2.: az MK-döntőre jégdiszkósan rákészülő Dunaújváros nagy verésbe szaladt. A Volán már 6-0-ra is vezetett, amikor Ladányi megszerezte a DAC becsületgólját. Budai majd széttörte a botját mérgében, amiért a többiek cserbenhagyták, és nem tudta lehozni kapott gól nélkül a meccset.

III. A Volán-egyeduralom (2005?)

Ezt az időszakot már nem is érdemes évenként kifejteni, a számok egyértelműek. A 2005/2006-os szezonra megroggyant a dunaújvárosi jégkorong, komoly anyagi problémák léptek fel a klubnál. Ladányi és Horváth az Újpestbe igazolt, több meghatározó játékosuk pedig külföldre távozott. Abban az évben a lilák jutottak a döntőbe, és maradtak alul a Volánnal szemben. Magyar Kupa az évben nem került kiírásra. A következő évben a Volán már magasan a mezőny fölé nőtt, Magyar Kupát nyert, a bajnoki rájátszást elődöntőjét és döntőjét is söpréssel hozta (3-0 a Csíkszereda, 4-0 a DAB ellen).

2007/2008 az első EBEL-év

Innentől a Volán-söprés vált alapértelmezetté a magyar meccseken. Az EBEL-ben edződött Volán és az amúgy folyamatosan fejlődő, de a Volánhoz képest kevesebb lehetőséggel bíró magyar csapatok közötti olló egyre inkább szétnyílt, és ez ellen a hazai gárdák csak egy-egy meccs erejéig tudtak bármit is tenni. 2007/2008-ban nem volt megyei rangadó, a Volán a két csíkszeredai csapat ellen nyert bajnokságot. Ez évtől a Volán már nem vett részt a Magyar Kupa küzdelmeiben sem.

2008/2009-ben az elődöntőben találkozott a két rivális, viszonylag egyértelmű 3-0 lett a vége (5-1, 5-3, 6-0). Itt érdemes megjegyezni, hogy a döntőben az Újpest nyert ellenünk egy meccset Fehérváron, Sikorcin emlékezetes góljával.

2009/2010-ben a bajnoki döntőben három sima meccs után (7-0, 7-2, 9-4) a fehérvári negyediken végül csak büntetőkkel nyertünk 4-3-ra.

2010/2011-ben a Miskolc döntetlenre hozta a Volán ellen az első meccset az elődöntőben, és ott csak büntetőkkel sikerült ellenük nyerni. A döntőben egy küzdelmes első meccs után (2-1), 5-2, 7-4, 9-4 lett a vége.

2011/2012-ben a Volán az elődöntőben találkozott az Acélbikákkal (3-0, 6-1, 7-2), a döntőt már a Miskolc ellen nyerte meg. Ezt követően már nem vett részt a magyar bajnokságban.

2013 innen nézve a változás éve volt, a Magyar Kupában újra találkozott a két csapat. A dunaújvárosiak nagyon fogadkoztak, de a hosszú és fárasztó bajnoki rájátszásuk után nem sikerült éles meccset játszaniuk, 7-2 lett a vége.

Ezzel együtt egy Acélbikák?Ördögök meccs mindig új, tiszta lap a két csapat krónikájában. Lehet bármilyen jó egy EBEL-meccs, egy Dunaújváros elleni mérkőzés mindig, minden körülmények között rangadónak számít. Az immáron mindig is más dimenzió lesz a régi vágású Volán-szurkolók számára.

Ráadásul az idén ismét otthon játszik Ladányi Balázs, és talán ő emlékezhet a legjobban arra, hogy ezek a meccsek mit jelenthettek régen, és mit jelenthetnek ma. Egy biztos: a héten új oldallal bővül a két csapat krónikája, és sokakat már ez önmagában örömmel tölt el. Ahogy például engem is. És bár az elmúlt években a két tábor között már jócskán a baráti viszony került túlsúlyba, a jégen, nettó háromszor húsz perc erejéig, újra elevenedhet minden ? vannak, akiknek a régi legendák, és vannak, akiknek jöhetnek újak. És talán csakis ennyi a lényeg.

Győzzön a jobb!

Háborúúú!

Támadááás!

Üdv.,
Raon
Fehérvár Ördögi Kör

Záró megjegyzésként: az alábbi oldal is rengeteg nosztalgiázni valót tartalmaz az egyszeri Volán-drukkernek.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum