Rengeteget köszönhetünk a szurkolóinknak

 

Medgyes Dorottya, az U18-as női Négy Nemzet Torna legjobb védője értékelte a négy legerősebb európai csapat részvételével rendezett kupát. Megmutatjuk a Csehország elleni harcos mérkőzés képeit.

“Véleményem szerint remek torna volt, nagyon büszke vagyok a csapatra, kitettünk magunkért és a szoros eredményekért ? kezdte Medgyes Dorottya. ? Őszintén szólva, csodálatos érzés jégre lépni egy olyan csapat kapitányaként, amelyik új csapat-összeállításban is a legjobbat tudja kihozni magából és egy csapatként tud működni. Úgy gondolom, rengeteget köszönhetünk a szurkolóinknak. Eddig csak egyike lehettem a szurkolóknak a hazai felnőtt férfi világbajnokságokon, de belülről teljesen más érzés. Nagyon sokat dob a teljesítményünkön a biztatás, amit kaptunk a hétvége folyamán. Hiszem, hogy ez a csapat esélyes az A csoportban maradásra márciusban, sokat segített ez a torna a felkészülésünkben. Ráébresztett minket a gyenge pontjainkra, amikben fejlődnünk kell, de ennél is fontosabb volt, hogy megmutatta nekünk, ez a csapat nagyon jó csapatmunkára képes, ami sok esetben igen erős fegyver lehet. Lassan összeszoknak a sorok, a csapatból is család lesz.”

Ne feledjék, március 23-án, tehát nem egészen hat hét múlva kezdődik Budapesten az A csoportos női ifjúsági világbajnokság.

20501253_61b05b86bad9e4aaaef8664fef8e9e67_xl

Fotó: Somogyi Viktor

A női U18-as válogatott játékoskerete a Négy Nemzet Tornára:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Horváth Vanessa 1999 Sportország SC U14
Németh Anikó 1996 Pesterzsébet U16
Poltzer Renáta 1997 MAC U16
Védők:
Fodor Lili 1999 MAC U14
Holzer Bernadett 1998 KMH U16
Köles Kata 1996 Marilyn
Medgyes Dorottya 1996 MAC U16
Németh Bernadett 1996 Pesterzsébet U16
Odnoga Lotti 1999 Győri ETO U16
Szűcs Anita 1999 Sportország SC U14
Tóth Enikő 1996 Spisska Nová Ves (SVK)
Támadók:
Dabasi Réka 1996 Vasas U16
Gottlibet Zóra 1998 KMH U16
Grkovic Jelena 1997 MAC U16
Horváth Tifani 1996 UTE U18
Jókai Szilágyi Kinga 1997 SC Weinfelden (SUI)
Kiss Andrea 1996 MAC U16
Krivi Kriszti 1996 UTE U18
Nagy Orsolya 1996 Mannheim (GER)
Pavuk Petra 1998 Dunaújváros
Pártos Réka 1996 Pesterzsébet U16
Pintér Hanna 1998 MAC U16
Szelényi Lilien 1997 Vasas U16
Ungár Rebeka 1997 KMH U16

Női U18, 4 nemzet torna, Megyeri út:

2014. február 7., péntek, 15.00: Svédország?Csehország 3-4
2014. február 7., péntek, 18.00: Finnország?Magyarország 4-0
2014. február 8., szombat, 15.00: Finnország?Csehország 2-3 (b.)
2014. február 8., szombat, 18.00: Svédország?Magyarország 3-2 (h.)
2014. február 9., vasárnap, 12.10: Svédország?Finnország (Jégpalota) 4-1
2014. február 9., vasárnap, 13.00: Magyarország?Csehország 0-5

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum