Szombaton kezdődik a szocsi jégkorongtorna

   

Először az USA?Finnország mérkőzésen dobják be a korongot az olimpián.

Szombaton az A csoport küzdelmeivel megkezdődik a 2014-es olimpia női jégkorongtornája, ahol magyar idő szerint 9 órától a világbajnoki címvédő Egyesült Államok a legutóbbi olimpia bronzérmesével, Finnországgal csap össze. A vancouveri ezüstérmes csapatból 21-en szerepelnek az idei keretben, de nem várhatják nyugodtan a nyitányt, ugyanis a finnek novemberben 3-1-re legyőzték az USA-t Lake Placidben, amit a női jégkorong “Csoda a jégen” eseményének tartanak. A finneknél Riikka Valila lesz minden idők legidősebb női jégkorongozója, ha az USA ellen jégre lép, azt 40 évesen és 241 naposan teszi.

A 14 órakor kezdődő Kanada?Svájc találkozó esélyeit nem nagyon kell firtatni, az észak-amerikaiak 2002 óta mindegyik olimpiát megnyerték. Ráadásul olyan egyedi sorozatot tudhatnak magukénak a juharlevelesek, hogy az Egyesült Államokon kívül még egyetlen válogatott sem tudta őket legyőzni tétmérkőzésen. Hayley Wickenheiser a hatodik olimpiájára készül, a 35 éves csatár 1998 óta mindegyik téli játékon ott volt, plusz a 2000-es sydneyi nyári olimpián is részt vett Kanada softballcsapatában. A másik oldalon pedig a legfiatalabb jégkorongozó játszik, Alina Muller csak az olimpia után egy hónappal lesz 16 éves. A két csapat a 2013-as vébén egyszer találkozott a csoportkörben, akkor 13-0-ra Kanada nyert.

A női torna lebonyolítása speciális, ugyanis a csapatokat az eredményeik alapján osztották ketté, így az A csoportban az USA, Kanada, Finnország és Svájc kapott helyet, míg a B csoportban Svédország, Oroszország, Németország és Japán szerepel. Az A csoport két legjobbja automatikusan az elődöntőbe jut, a harmadik és a negyedik pedig megmérkőzik a B csoport első és második helyezettjével az elődöntőbe jutásért. A B csoport harmadik és negyedik helyén végzett együttesek pedig a két negyeddöntő vesztesével csapnak össze, így alakulnak ki az alsóházi és a felsőházi elődöntők, amelyek után a helyosztók következnek. A 8. helyen végzett csapat pedig egy még ismeretlen időpontban összeméri az erejét az áprilisi női divízió 1/A-s vébé győztesével, ugyanis az olimpia évében nincs női A csoportos világbajnokság, viszont a többi divízióban rendeznek tornát, így a kiesésről/feljutástól külön kell dönteni.

A férfiak küzdelmei szerdán kezdődnek.

Az olimpiai programja a női jégkorongozóknál:

Mérkőzés Időpont Televízió
USA?Finnország 2014. február 8., 9.00
Kanada?Svájc 2014. február 8., 14.00
Svédország?Japán 2014. február 9., 9.00
Oroszország?Németország 2014. február 9., 14.00
USA?Svájc 2014. február 10., 11.00
Finnország?Kanada 2014. február 10., 16.00
Németország?Svédország 2014. február 11., 11.00
Oroszország?Japán 2014. február 11., 16.00
Svájc?Finnország 2014. február 12., 9.00
Kanada?USA 2014. február 12., 13.30
Japán?Németország 2014. február 13., 9.00 Sport1 (GER)
Svédország?Oroszország 2014. február 13., 18.00
negyeddöntő, 1. mérkőzés 2014. február 15., 9.00 Sport1 (GER)
negyeddöntő, 2. mérkőzés 2014. február 15., 13.30
alsóházi elődöntő, 1. mérkőzés 2014. február 16., 9.00
alsóházi elődöntő, 2. mérkőzés 2014. február 16., 18.00
elődöntő, 1. mérkőzés 2014. február 17., 13.30 Sport1 (GER)
elődöntő, 2. mérkőzés 2014. február 17., 18.00
mérkőzés a 7. helyért 2014. február 18., 9.00
mérkőzés az 5. helyért 2014. február 18., 13.30
mérkőzés a 3. helyért 2014. február 20., 13.00 Sport1 (GER)
döntő 2014. február 20., 18.00 Sport1 (GER)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum