A jó szerepléshez sok tapasztalt játékos kell

 

Rich Chernomaz szövetségi kapitány az emberhátrányos védekezéssel és a letámadással elégedett, a lövések számával, a passzjátékkal és  a támadójátékkal azonban nem a második meccset követően.

Hogyan értékeli a lengyelekkel játszott meccset?

A fiatal lábak jól mentek a csapatban. Meg voltam elégedve a játékosokkal, csapatként dolgoztak. Mindenki tartotta magát az előzetesen megbeszélt feladatához, és ezt jól egészítette ki a remek kapusteljesítmény. A második harmadban sikerült a góllövés is, átvettük a vezetést, és a harmadik 20 percben nagyszerűen védtük meg az előnyünket.

Nagyon más meccs volt ez a mai, mint a tegnapi a fehéroroszok ellen. Tegnap egy fizikailag kivételesen erős és nagyon gyors csapattal játszottunk, ezúttal egy kicsit könnyebb volt a feladat, de a lengyelek is erősek, és a fiatal csapatunk számára ez igazi felmérés volt. A játékosok remekül hajtották végre, amit kértünk tőlük.

Nagyon fontos, hogy a jó szerepléshez sok tapasztalt játékosra van szükségünk. A fiatalokat az elmúlt és a mostani szezonban is szisztematikusan próbáljuk fejleszteni. Úgy látom, az ifjúsági és junior válogatottaknál, illetve a felnőttek között eltöltött idő is hasznos volt a számukra, és a klubokban is jó munka folyik. Sokat tanultak, megértetté a játékrendszerünket, a tegnapi és a mai mérkőzés alapján az a benyomásom, hogy bátran nyúlhatunk hozzájuk.

Van olyan, amit erősségként vagy gyengeségként külön is megemlítene?

A lövéseink számát keveselltem, illetve a passzjátékunkon kell még javítani. Az emberhátrányok kivédekezése teljesen rendben volt, viszont támadásban még javulnunk kell. A támadó harmadbeli letámadásunkkal nagyon elégedett voltam, kiválóan csinálták ezt ma a játékosok.

Mit vár az olasz meccstől?

Az olaszoknak nagyon erős csapatuk van. Gyorsak, erőteljesek, lendületesek. Nekünk is fel kell nőnünk hozzájuk. Képesnek kell lennünk felvenni velük a versenyt, meg kall tartanunk azt a lendületet, amit az első két meccsen nyertünk. Két hangsúlyos dolog lesz, 5 az 5 ellen meg kell fékeznünk őket és elvenni a lehetőségeiket, és az emberelőnyös-emberhátrányos helyzetekre is oda kell figyelnünk. Nem szabad elkövetnünk buta szabálytalanságokat, amelyek kiállítást érhetnek, amennyire lehet, távol kell tartani magunkat a büntetőpadtól. A csapatban lesznek változások, néhányan a ma pihenők közül újra játszani fognak, de egyelőre még nem tudok erről ennél konkrétabbakat mondani, meg kell beszéljük ezt edzőtársaimmal.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum