A Pittsburgh franchise-rekordot döntött

 

Todd McLellan, a Sharks edzője 434. alkalommal állt a San José kispadja mögött, amivel utolérte az eddigi listavezetőt, Darryl Suttert.

A hatvan perc játékidő után 1-1-es döntetlenre végződő mérkőzésen a győzelmet Tommy Wingels szerezte meg a vendéglátóknak a hosszabbítás második percében. Wingels a mérkőzésen már gólt szerző Martin Havlát álompasszát követően emelt a Dallas kapujába, stílusosan egy sikerrel köszöntve Todd McLellan mestert.

Kelet legjobbja és legrosszabbja találkozott Buffalóban, ahol a Penguins papírformának megfelelő győzelmet aratott a Sabres felett. A hazaiak hiába szereztek vezetést már a hatodik percben, a vendégek megrázták magukat és az egy-egy gólt és gólpasszt szerző Sidney Crosby, Jevgenyij Malkin kettős vezetésével öttel válaszoltak. A Pittsburgh a sikerrel megszerezte 40. győzelmét a szezonban mindössze az 57. meccsén, ami új franchise-csúcs. A régi még az 1995/96-os szezonból datálódott, amikor 65 találkozó kellett a 40 győzelemhez a Pingvineknek.

Az elmúlt két hetet figyelembe véve már nem is meglepő, hogy az Anaheim hazai pályán kapott ki, ma hajnalban a bajnokcsapat oktatott a Honda Centerben és gyűjtötte be a pontokat. A Blackhawks a győzelmét kapusának, Corey Crawfordnak köszönheti, aki 29 védéssel a szezonban először nem kapott gólt. A Chicago a győzelmével már 84 pontos és mindössze egy egységnyivel van lemaradva a Ducks mögött.

Buffalo?Pittsburgh 1-5 (videó)
G.: Stafford ill. Zolnierczyk, Crosby, Malkin, Gibbons, Neal

Anaheim?Chicago 0-2 (videó)
G.: ? ill. Hossa, Toews

San José?Dallas 2-1 (videó)
G.: Havlat, Wingels ill. Nyicsuskin

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum