Franciaország–Magyarország 2-3

   

A colmari torna első napján komoly sikert ért el az ifjúsági vb-re készülő válogatottunk.

Felnőtt válogatottunkkal párhuzamosan az utánpótlásban is több szelekciónk rangos tornán vesz részt. Ifjúsági korosztályban két fronton is helyt kell állnunk, az első csapat a franciaországi Colmarban mérkőzik meg a szlovénokkal, az olaszokkal és a házigazdákkal. Utóbbi két válogatott a divízió I/A csoportjában versenyez, míg mi a szlovénekkel az I/B-ben. Az első napon rögtön a francia válogatottal kerültünk szembe.

Nagyon jól sikerült a meccs, hiszen bár a házigazdák kétszer is vezetést szereztek, egyik alkalommal sem engedtük őket ellépni. Góltalan első harmad után előbb a 37., majd az 51. percben egyenlítettünk. Mindkét gólunkat Galló Vilmos szerezte, az elsőnél Láday Tamás passzából. Sőt, a második találatot követően a vezetést is megszereztük, az 56. percben a második játékrész végén tízperces fegyelmit kapó Erdély Csanád lőtt a francia kapuba. A meccs végén tehát a franciákon volt a sor, hogy kaparjanak az egyenlítés után. Az utolsó percben emberelőnybe is kerültek, ám hősies védekezéssel sikerült átvészelni ezt a periódust is, ezzel alakult ki a 2-3-as végeredmény.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk