Háriék büntetőkkel kikaptak

 

Egy magyar játékos lépett jégre a légiósaink közül kedden, mégis két érdekelt csapatunk gazdagodott pontokkal.

Háriék pontot raboltak a Tappara otthonában. Hári János a második sorban kapott helyet a Tappara ellen 5000 néző előtt lejátszott találkozón. Szélsőtársa a balszélen az élő legenda, Ville Peltonen volt. Így sem tudtak azonban túljárni a hazai védelem eszén. Ráadásul a Tappara az 5. percben emberelőnyből vezetést szerzett, amit a második játékrész legelején a HIFK egyik legeredményesebb játékosának, Corey Elkinsnek sikerült kiegyenlítenie. Több gólt nem esett sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban, így jöhettek a rávezetések. Mivel a vendégek közül egyedül Hári lőtte be a magáét, a Tapparából pedig Jukka Voutilainen egymás után kétszer is, így végül a hazaiak 2-1-re nyertek és otthon tartották a két pontot. A mérkőzés gólösszefoglalóját meg is tudjuk mutatni, igaz, ebben nincs benne Hári rávezetése.


A Löwen Frankfurt az eredeti kiírás szerint kedden a Königsborner Bulldogs ellen játszott volna hazai pályán. Az ellenfél azonban sok sérült és beteg játékosa miatt nem tudott kiállni, így a mérkőzés elmaradt, Vas Mártonék játék nélkül gyűjtötték be a három pontot és továbbra is veretlenek az idei kiírásban.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum