Magyarország–Japán 6-2

 

Bronzérmet szerzett a magyar válogatott a bandy világbajnokság B csoportjában.

Ezúttal az irkutszki Zenit stadionban, mínusz 18 fokban játszották a meccset, 300 néző előtt. A mieink a 8. percben szereztek vezetést Polgár Ludwig találatával. A 27. percben ugyanő duplázta meg az előnyünket. A 37. és a 44. perc között döntő fölényt harcolt ki csapatunk, Nagy Emil, Kordisz, majd ismét Nagy Emil szerzett gólt. A 60. perc környékén feltámadtak a japánok, két gólt is ütöttek, de hogy ne legyen izgalomra túl sok ok a végjátéban, arról Frajka Botond gondoskodott, aki 74. percben beállította a 6-2-es végeredményt. Ezzel a magyar válogatott az előzetes latolgatások során említett éremesélyt valóra váltotta, harmadik helyen végzett, vagyis összesítésben a világ 11. legerősebb válogatottját tudhatjuk magunkénak.

bandy bajkal

A csoportdöntőben az egész tornán rendkívül magabiztos lettek 8-1-re verték Észtországot, ezzel aranyérmesek. Az elitben Norvégia 7-1-re nyert Kanada ellen, az Egyesült Államok pedig 3-2-re Fehéroroszország ellen, ezzel a két győztes játszhat az 5., a két vesztes pedig a 7. helyért. A legjobbaknál érik az orosz-svéd álomdöntő, a házigazdák ugyanis 3000 néző előtt 3-1-re legyőzték a finneket, a svédek pedig vezetnek a másik ágon Kazahsztán ellen, és hacsak valami földöntúli csoda nem történik, be is masíroznak majd a döntőbe. Ezt azonban még nem illik eliabálni, akiket érdekel, élőben nézheti az eseményeket ezen a linken.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
ROM 17:30 PROSCC 2-7VÉGE
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC 2-10VÉGE
U20 15:40 KMHZNO 2-6VÉGE
U18 16:00 PEFAVS 0-6VÉGE
U20 17:40 AVSETO 9-0VÉGE
U20 17:40 VASDHK 4-6VÉGE
U18 17:45 SZDKMH 2-8VÉGE
U18 18:00 ZEGMIS 2-3VÉGE
U20 18:30 UTEMAC 2-3VÉGE
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 6-2VÉGE
U18 15:40 VSVETO 5-2VÉGE
U18 16:30 PEFSCC 1-7VÉGE
EL 17:50 VC2BRA 4-3 HVÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-1VÉGE
EL 18:30 TITUTE 5-2VÉGE
EL 19:00 MACFTC 6-1VÉGE
U18 19:00 EHLMIS 2-4VÉGE
U18 19:00 ZASAVS 4-5VÉGE
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 4-3VÉGE
U18 12:40 ZASETO 0-10VÉGE
KHL 13:00 BAADMO 3-5VÉGE
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 4-9VÉGE
U18 16:00 KACVAS 7-0VÉGE
U18 16:00 RBSMIS 13-1VÉGE
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 6-0VÉGE
U18 18:55 OHWKMH 4-2VÉGE
EBEL 19:15 HCIAVS 4-2VÉGE
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
U20 19:10 DHKEHL 
   H I R D E T É S
Partnerünk