Lettország?Magyarország 7-4

   

Nem sikerült legyőznie a letteket bandyválogatottunknak az irkutszki világbajnokságon, így a harmadik helyről várja a csapat a folytatást.

Ezúttal nem Selehovban, hanem Irkutszkban lépett jégre a csapat, a mínusz 20 fokos hidegben százan látták, hogy a 3. percben Maxim Blems megszerzi a vezetést a letteknek. A 11. és a 13. percben ugyanő növelte az előnyt, ami a 25. percre már négygólosra nőtt. Még a szünet előtt sikerült faragni a hátrányunkból, a 35. percben Nagy Emil, a 37.-ben pedig Telin volt eredményes. Szünet után ismét a lettek következtek, de válogatottunk remekül küzdött, az 57. percben Telin, a 66.-ban pedig újfent Nagy Emil szerzett gólt, lőtávolba kerültünk, egy gólra zárkóztunk fel. Ez azonban felemésztette az energiáinkat, mert ismét jött Blems, aki a 74. és a 79. percben újabb két gólt szerzett, ezzel jóformán egymaga döntötte el a meccset, a végeredmény 7-4 oda.

Mivel a csoport másik meccsén az észtek is megverték a hollandokat, így a csoport élén Lettország zárt 5 ponttal, a 4 pontos Észtország és a 3 pontos Magyarország előtt. Az alsóházban Japán lett az első, Mongólia, Ukrajna, Németország, Szomália a további sorrend. A negyeddöntőben Lettország?Németország, Észtország?Ukrajna, Magyarország?Mongólia és Hollandia?Japán meccsekre kerül sor, a mongolok ellen helyi idő szerint csütörtök délután 5-kor kezdünk. Ha azt a meccset nyerjük, akkor az észt?ukrán derbigyőztese vár ránk a döntőbe jutásért.

Az elitben Svédország és Oroszország magas színvonalú meccsen 2-2-t játszott egymással, és ebben a sorrendben végzett a csoport élén. Aki jó meccset akar látni, ide kattintva az egészet megnézheti. Harmadik Kazahsztán, negyedik Finnország.

Az alsóházban Norvégia, USA, Fehéroroszország, Kanada a sorrend, ott is a keresztbejátszásokkal folytatják.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum