Kóger Dániel csapatot váltott

 

Két éven belül a hatodik ECHL-csapatához került, a Toledo Walleye-tól az Elmira Jackalshoz igazolt.

Kóger Dániel jól teljesít ebben a sérülésekkel szegélyezett szezonban. 12 mérkőzésen lépett jégre, 8 pontot szerzett, 3+5 lebontásban. Az Elmira ugyanúgy a liga gyengébb csapatai közé tartozik, mint a Toledo.

Kóger Dániel a Jégkorongblognak elmondta, túl sok játékos jött le a napokban az AHL-ből a Toledóhoz, így kevesebb játékidőt kapott volna, ezért döntött a váltás mellett, amit most ő igazából nem szeretett volna meglépni, de ilyen az élet az ECHL-ben azok számára, akik nem rendelkeznek AHL-szerződéssel.

“Igazából nem is tudok mit mondani a cseréről. Megtörtént, menni kell tovább, mindig is nehéz dolga volt egy ECHL-es szerződéssel ebben a ligában, mert a felülről leadott játékosok előnyt élveznek mindenhol.”

Új csapatában már pénteken bemutatkozhat, másnap pedig máris jégre léphet előző csapata ellen. A bordatörése már a múlté, de természetesen még érzi a nyomát az edzéseken és a mérkőzéseken.

Kóger Dániel még hozzátette, szeretné szépen befejezni a szezont, jó teljesítménnyel, és bízik benne, hogy ez évben ott lehet a világbajnokságra utazó magyar válogatottban.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum