Széligék legyőzték Vasékat

 

A negyedik fordulóban elmaradt rangadót pótolták a francia bajnokságban, ahol az első Rouen fogadta a második helyezett Briancont.

Nem az emberelőnyös játékról marad a mérkőzés emlékezetes, hiszen a hazaiak három, a vendégek hat kiállítást hagytak kihasználatlanul. Mindhárom harmadban egyetlen gól esett, az elsőt a Rouen szerezte, két perccel az első játékrész vége előtt. A második játékrész legvégén tudott egyenlíteni a Briancon, majd 45 másodperccel a rendes játékidő letelte előtt a meccset eldöntő találatot is bevitték, így 2-1-re nyertek. Pontot egyik magyar játékos sem szerzett. A Rouen-nak ez volt a harmadik veresége a szezonban, úgyhogy továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát, a Briancon ugyanilyen magabiztosan második. Az elmúlt fordulók bravúrjainak köszönhetően Gőz Balázs csapata, a HCMAG elkerült az utolsó helyről, jelenleg a 11. helyet foglalja el. Az alapszakaszból még három forduló van vissza, az első 12 jut a rájátszásba, amelyből az első négy helyezett automatikusan kvalifikálja magát a negyeddöntőkbe.

Hentes Kristóf csapata, a GCK Lions a HC Thurgaut fogadta a svájci másodosztályban. A csapatok már az első harmadban lerendezték a meccset, a vendégek szereztek vezetést a kilencedik percben, amit a hazaiak kiegyenlítettek a 17.-ben, majd két perccel később a Thurgau visszavette a vezetést. Az eredmény a hátralévő 42 percben már nem változott, így 2-1-re nyertek a vendégek. Hentes a negyedik sorban kapott helyet, pontot nem szerzett.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum