Szlovén válogatott centert igazolt a Miskolc

   

Tomo Hafner hat idényen át erősítette a Jesenicét az EBEL-ben.

Közeledik a január 31-i igazolási határidő, a csapatok igyekeznek megerősíteni a hajrára csapatukat. Nincs ez másként Miskolcon sem, akik semmit nem bíztak a véletlenre, erős centert igazoltak. A 33 éves Hafner Kazahsztánból érkezik. A szlovén csapat színeiben hat szezont húzott le az EBEL-ben, ahol 276 meccsen 37 gólig és 52 gólpasszig jutott. A tavalyi szezont a Kranj INL-es csapatában kezdte, de hamar eligazolt a holland bajnokságban szereplő Eaters Geleenhez, ahol 24 meccsen 8 gólt és 15 asszisztot szerzett. Az idei szezont a spanyol Jaca csapatánál kezdte, de négy meccsen szerzett 8 pontja után eligazolt Kazahsztánba.

Hafner MIS

Legnagyobb sikerét 2007-ben érte el, amikor Szlovénia divízió 1-es világbajnok csapatának tagja volt. A szezon végéig írt alá szerződést Miskolcon, ahol a szakvezetők elsősorban munkabírására, tapasztalatára, gólerősségére és védekező munkájára számítanak. A játékos a Ferencváros elleni pénteki meccsen már be is mutatkozik.

hafner

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum