Agresszívebben kell játszanunk

 

A negyedik középszakaszmeccs nagy kérdése, hogy meglesz-e a negyedik Fehérvár-győzelem. A  legjobb EBEL-kapus és egy korábbi székesfehérvári kedvenc, Adam Munro áll egymással szemben.

Az alsóház meglepetéscsapatai találkoznak vasárnap este Székesfehérváron. Mindkét fél felszállóágban van, a fehérváriak három győzelemmel behozták a kezdéskori ponthátrányukat és azt pontelőnnyé változtatva máris vezetik az alsóházat, de az Innsbruck is két győzelemmel a zsebében érkezik. Ám a tiroliak idegenben kilences vesztő szériában vannak.

A Fehérvár legutóbb a KAC otthonában győzött EBEL-pályafutása történetében és a szezonban is második alkalommal. Ezzel át is vették a vezető helyet a legyőzöttektől. “A klagenfurti győzelmünk az egész csapat győzelme volt – kezdte az értékelést Marty Raymond a hivatalos ligahonlap cikkében. – A KAC nagyon nyomott, de mi jól álltunk a lábunkon, és Hetényi Zoltán ismét kulcsember volt a győzelemben. Elsősorban az utolsó harmadban, amikor négyszer is emberhátrányban játszottunk, tartotta szilárdan a csapatot.

Az Innsbruck is nagyon nehéz ellenfél lesz. Van egy remek kapusuk, a Donati-ikrek és Salazar pedig életveszélyes. Igyekszünk az elejétől fogva nyomás alá helyezni őket, kevesebb kiállítást kell összeszednünk, mint pénteken, és a péntekinél agresszívebben kell játszanunk.”

A kapuban természetesen Hetényi Zoltán kezd, ezúttal a betegségéből felépült Rajna Miklós lesz a tartalékja. A december elején hazatért Hetényi káprázatos formában véd az utóbbi hetekben, összesítésben 92,7%-val vezeti az EBEL-kapusok rangsorát, a középszakasz 3 meccsén 4 gólt kapott, ezeken a meccseken 96%-hoz közeli produkcióval áll.

AVSHCI

Az Innsbruck a KAC és az Olimpija hazai legyőzésével melegített a fehérvári ütközetre, és ezzel be is jelentkezett a két kiadó rájátszáshely egyikére. Ehhez két pontot, azaz egy sima győzelmet kell még hozniuk az előttük állókon. “Már karácsony körül is egész jól játszottunk, aztán néhány meccset elrontottunk, de most megint jó szériában vagyunk – mondta Adam Munro, aki szinte hazatér Székesfehérvárra. – A KAC elleni győzelem további lendületet adott. Ha a Ljubljana ellen nem is a legjobbunkat hoztuk és elkerülhető gólokat is kaptunk, a végén nyertünk és csak ez számít. De egészen biztosan tudunk még jobban játszani. Ezt meg is akarjuk mutatni a következő meccseinken, a kis győzelmi szériánkat szeretnénk tovább építeni.”

Az Innsbruck ebben a szezonban eddig csak 2 győzelmet aratott idegenben 23 meccsből, de az egyik közülük éppen Fehérváron esett meg, ráadásul másodszor is csak hosszabbításban vertük az aktuális ellenfelet. Az az 1-0 arányú győzelem egyben Munro egyetlen shutoutja is volt a szezonban. A kapus két évet húzott le Fehérváron, mielőtt immár két évre Innsbruckba szerződött, pontosan tudja, mi vár rájuk: “A csarnok elég kicsi, a szurkolók mindig megtöltik, remek hangulatot csinálnak. A csapatuk az utóbbi időben elég jól megy, úgyhogy fontos lesz az első tíz percet túlélni és szilárd idegenbeli játékot produkálni. Még ha a volt csapatom ellen is kell játszanom, a feladatom a megszokott, semmi különöset nem érzek emiatt.”

A tiroliak utolsó kilenc idegenbeli meccsüket elbukták, utoljára november 23-án Ljubljanában nyertek. “Ez már történelem – mondja erről Munro. – A középszakasszal olyan, mintha egy új szezon kezdődött volna, és most szeretnénk behúzni az első idegenbeli győzelmüket ebben a szakaszban is. Mindannyian nagyon motiváltak vagyunk, tudjuk, hogy ez ismét egy létfontosságú meccs nekünk.

A csapat már szombaton elindult, Bécsben aludt, vasárnap érkezik Székesfehérvárra. Lindner és Steinacher nem tartott a többiekkel, az egyik sérült kulcsember, Tyler Donati viszont, aki pénteken egy ütközést követően már nem játszott az utolsó harmadban, utazik, a vezetők és az innsbrucki szurkolók megkönnyebbülésére.

A 17:30-kor kezdődő találkozót a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk