Fehérvár?Innsbruck 5-0

   

A Fehérvár a második harmadban lesöpörte a jégről az Innsbruckot. Megvan Hetényi Zoltán első EBEL-shutoutja. 4-ből 4-et nyertünk a középszakaszban.

Sok helyzetet hozott az első harmad, mindkét csapat több gólt is lőhetett volna. A két kapus azonban nagyon jól fogott ezúttal is, ez megfelelt a várakozásoknak. Az első 7 perc hatalmas Fehérvár-fölénnyel telt. Gyorsan emberelőnybe kerültünk, amit szinte tökéletesen játszottunk végig, a 2 perc alatt legalább 4 nagy lehetőség adódott, de vagy pontatlan volt a befejezés, vagy Munro védett. Egy elrontott cserétől megfordult a játék képe. Nem tudott cserélni az egyik sorunk percekig, többször is tilosra ütöttük, majd mindezt még egy kétperces kiállítás is tetézte. Hetényi Zoltán vezetésével túléltük a nagyon nehéz időszakot. A folytatásban kiegyenlítődött az erőviszony, a nagy rohanás után kicsit visszább vettek a csapatok. Az Innsbruck egyik légiós bekkje, Sims teljesen feleslegesen állíttatta ki magát, és ezt a fórt már nem úszta meg a vendégcsapat. Sertich tanári módon húzta keresztbe a korongot, amit Sarauer a hosszú oldalon az üres kapuba vágott. A 17. percben 1-0-ra vezetett a Volán. Kis szerencsével, de megnyertük a színvonalas és gyors első harmadot.

A második harmad úgy kezdődött, ahogy egy székesfehérvári népszavazás esetén ikszelnének a helyi lakosok, 21 másodperc játék után megdupláztuk az előnyt, Kovács Csaba adott kiválóan Tokaji Viktor elé, aki fiatalkori önmagát idézve tökéletesen lőtte ki a bal felsőt távolról. Nem esett ez a fejlemény jól az Innsbrucknak, kapkodni kezdett, és ez csak fokozódott 6 perccel később, amikor egy Naglich által megnyert buli után Yellow Horn lőtte ugyanoda a korongot, mint Tokaji. A 27. percben 3-0-ra vezetett a Fehérvár. Úgy tűnt, végre egyszer nem kell majd idegbajt kapni a meccs végéig, nyugodt lehet ez a mérkőzés. Természetesen a háromgólos előny még nem volt elég ehhez, de érződött, hogy a vendégekben nincs meg a szükséges elkötelezettség és az egyenlítés mindent elsöprő igénye. Magabiztos, jó játékot nyomott a magyar EBEL-csapat, okosan hokiztak Marty Raymond fiai, nem engedtek ki az érthetőnél nagyobb mértékben, így csak kisebb döccenők jöttek a játékba. Hogy aztán 47 másodperc alatt az Innsbruck még minimálisan meglévő esélye is nullára csökkenjen. Előbb Sertich lőtte Naglich korcsolyájára a korongot, ahonnan a másik irányba mozduló Munro mellett a kapuba pattant a korong, mindez emberelőnyben történt. Majd Kovács Csaba támadta le Pedevillát, korongot szerzett, amivel egyedül indulhatott Munro kapujára. A kilépő kapust egy csellel leültette, majd az üres kapuba lőtt. 5-0-ra vezettünk 40 perc játék után.

Két perc kettős hátrányt védekeztünk ki, így indult a záró 20 perc. Előre tudható volt, hogy ennek a periódusnak a legnagyobb kérdése az lesz, hogy Hetényi Zoltán shutouttal zárje-e a találkozót, EBEL-pályafutása során először. A csapat és a kapus is ebben a szellemben jött ki az öltözőből, óriási munkát végeztek a kapunk előtt, Hetényivel kapcsolatban pedig kezdtek elfogyni a jelzők, egyszerűen mindent fogott, tökéletesen teljesített. A tervek maximálisan sikerültek, nem kaptunk gólt, meglett Hetényi hibátlan meccse, és a középszakasz negyedik mérkőzését is 60 perc alatt nyerte a Fehérvár. Fantasztikus teljesítményt nyújt Marty Raymond együttese a középszakaszban.

EBEL, 3391 néző. Játékvezetők: Erd, Nagy, Soós.
Hetényi Z.: 100% (Rajna)
K
Munro: 77,3% (Machreich: 100%)
Orbán, Varga, Mihály, Sarauer, Banham
1
Malík, Pedevilla, Donati T., Donati J., Salazar
Sertich, Jackman, Yellow Horn, Naglich, Magosi
2
Pittl S., Sims, Höller, Jurik, Ulmer
Szirányi, Tokaji, Kovács, McGregor, Benk
3
Switzer, Stern, Hörtnagl, Schennach, Mössmer
Hetényi P., Pozsgai, Tóth, Nemes, Németh
4
Echtler, Steiner, Hanschitz
Marty Raymond, Rob Pallin
E
Daniel Naud, Wolfgang Kontschieder
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 16:30 FHA PP Sarauer Sertich Yellow Horn
2-0 20:21 FHA Tokaji Kovács McGregor
3-0 26:14 FHA Yellow Horn Naglich
4-0 32:31 FHA PP Naglich Banham Sertich
5-0 33:18 FHA Kovács
26 Kapura lövések száma 27
8 Kiállításpercek 10
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 3-2VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 3-1VÉGE
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum