Hári János és Nagy Gergő megállíthatatlan

   

Hári a 4. sorból lőtt győztes gólt, Nagy Gergő duplázott és 3 ponttal zárt. Mindent megmutatunk videón is.

A HIFK az utóbbi hetek játékosmozgásának következtében úgy érezte, erősítenie kell, ezért szerződtette a finn válogatottat és a KHL-t is megjárt Teemu Ramstedtet. Ennek következtében az utóbbi játéknapok alkalmával az első és második soros Hári János a negyedik sor bal szélére kényszerült. Ez azonban nem vette kedvét, a HPK elleni, 6500 néző előtt lejátszott meccsen mérkőzést eldöntő gólt szerzett. A meccsen a hazaiak szereztek vezetést emberelőnyből az első harmad végén, amit a vendégek a 26. percben egyenlítettek ki. Ekkor kapott a HIFK egy ötperces emberelőnyt, jó hír, hogy Hári nem került ki a speciális egységekből. Némi bizonytalankodás után sikerült a megtartani az ellenfél harmadában a korongot, amely Hárihoz került, aki a tőle megszokott szögből és távolságból kegyetlenül kilőtte a hosszú felsőt. Csapata ezzel a találattal nyert 2-1-re. A magyar csatár már 7 gólos a szezonban, sérüléséből visszatérve hozza a pont/meccses átlagot. Gólja 1:15-től látható.

A CHL-ben a Quad City Mallards a Bramptonhoz látogatott. A vendégek szereztek vezetést a meccs felénél, amit a harmadik játékrész elején Nagy Gergő asszisztjával dupláztak meg. Az 54. percben Nagy fülelt le egy könnyelmű passzt az ellenfél harmadában, amivel egyedül tört kapura és nem is vétette el. Utána ugyan szépítettek a hazaiak, de a pontot az i-re a magyar csatár tette fel, aki egy perccel a vége előtt a félpályáról az üres kapuba is betalált, beállítva a 4-1-es végeredményt. A három ponttal és +4-gyel záró csatár a 34 lövést hárító kapus mellett csapata legjobbja volt. Nagy Gergő 33 CHL-meccsen 11+20=31 ponttal áll, +15-e top10-es a ligában. Aktuális góljai amatőr videón itt és itt tekinthetők meg.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum