A Fradi és az Érsekújvár is győzelmi kényszerben

   

A MOL Liga pénteki játéknapján az utóbbi időben sérülésektől tűzdelt és önmagához képest gyengébben teljesítő Érsekújvár Pesterzsébetre látogat, ahol az életéért küzdő Ferencváros lesz az ellenfele.

Egyik csapat sincs tehát egyszerű helyzetben. A sokáig listavezető Érsekújvár jelenleg a még éppen playoffot érő negyedik helyen van, 67 pontja azonban semmire sem garancia az egy meccsel kevesebbet játszva 64 pontos Csíkszeredával szemben. Ráadásul, ha pénteken a Fraditól is kikap, a zöld-fehérek is öt pontra közelítik meg őket. Ezzel szemben, ha a felvidékiek szerzik meg a győzelmet, akkor pontszámban beérik a Brassót. A Fradinál jóval egyszerűbb a helyzet, ha kikapnak, feltehetően végleg elbúcsúzhatnak a rájátszástól. Bár matematikai esélyük marad, nehéz elképzelni, hogy a maradék hét fordulóban le tudják dolgozni a negyedik helytől őket elválasztó 11 pontos hátrányukat.

Az Érsekújvár januárban – a Versenybíróság által felülírt meccseket nem számítva – hazai pályán rendes játékidőben szenvedett vereséget a DAB-tól és a Miskolctól, hosszabbításban a HSC-től, míg idegenben szintén a DAB-tól szenvedett vereséget, viszont legyőzte az UTE-t. A 2014-ben megszerezhető 15 pontból négyet szerzett, ami mindenképpen elmarad attól, ami a rájátszáshoz elég lehet. Ebben természetesen szerepet játszanak a sérülések, elég csak Marek Uram kiesésére gondolnunk, idén egyértelműen Robert Spisak csapata e kiszámíthatatlan bizonytalansági faktor által leginkább sújtott csapat. A Ferencváros idei mérlege határozottan jobb. A Brassó elleni két mérkőzésből az idegenbelit megnyerték, a Csíkszeredával szemben szintén a pesterzsébeti meccset bukták büntetőkkel, míg idegenben két pontot szereztek, az UTE-t pedig ők is verték. A megszerezhető 15-ből tehát 9 pontot begyűjtöttek.

ftcnzaDSC_0471

Ami számukra aggasztó lehet, hogy az alapszakasz hátralévő részében a rájátszás eléréséhez még ennél is jobb teljesítményre lesz szükség, illetve hogy eddigi januári hazai mérkőzéseik kevésbé sikerültek jól, mint az idegenbeliek. Ez egyben a sikerhez vezető egyik lehetséges utat is kijelöli számukra, amennyiben elsősorban hazai pályán kell jobban teljesíteni. Igaz ez az Érsekújvár elleni párharcra is, hiszen eddig háromszor vendégszerepeltek Dubecék Pesterzsébeten és ebből kétszer győztek. Ha harmadszor is sikerül, akkor nagy valószínűséggel négycsapatosra szűkül a rájátszás még három kiadó helyéért folytatott küzdelem.

Dobos Tamás (FTC): “Nagyon izgalmas meccs vár ránk. Nem lesz könnyű menet, az Érsekújvár a mezőny legtechnikásabb csapata, csak akkor lehet keresnivalónk, ha helyén lesz az eszünk és a szívünk is a 60 perc alatt. Az Érsekújvár ellen a legjobban a második és harmadik idegenbeli meccsünkön játszottunk. Ott senki nem akarta cifrázni a játékot, ha nem volt lehetőség társat megjátszani, kapura lőttünk vagy kidobtuk a korongot a sarokba és mentünk cserélni. Végtelenül egyszerűen, hatékonyan jégkorongoztunk akkor, és majdnem meg is fogtuk őket. Abból a két meccsből rengeteget lehetett tanulni. Most is ugyanerre az egyszerű, célszerű hokira lesz szükségünk, ha nyerni szeretnénk. Márpedig ha be akarunk jutni a rájátszásba, akkor kötelező a győzelem. Minden bizonnyal Budai kap lehetőséget a kapuban, és 5 légiósunk lesz a mezőnyben. Győri Tamás gyógyulófélben van, elképzelhető, hogy tud játszani, Borbás viszont egészen biztosan nem lép jégre ebben az idényben, és minden bizonnyal ugyanez a helyzet Berta Ákossal is, hiszen már három hete nem tud edzeni.”

Robert Spisak (Érsekújvár): A helyzetből adódóan nyernünk kell, ez meghatározza szándékainkat és eltökéltségünket is. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, sajnálatra méltó, hogy pár kulcsfontosságú játékosom sérülés miatt továbbra sem léphet pályára. E játékosok hiányában több fiatal játékos is lehetőséget kap, remélem, fognak vele élni. Négy komplett sorral kezdjük a játékot, úgy mint utoljára a Dab.Docler ellen. Arra fogunk törekedni ezen a meccsen is, hogy mindent alárendeljünk a győzelemnek.

FTC–Érsekújvár 3-6

   

Frolik 3, Caladi 2 góljával az utolsó percig nyílt meccset nyert 3 góllal a felvidéki MOL Liga-csapat.

A Ferencváros playoffba jutásáról már csak a legelfogultabb álmodozók gondoltak a pénteki mérkőzés előtt, azonban a vendégek számára minden egyes pont elvesztése komolyan veszélyezteti a felvidéki klubvezetés minimálcélját, a négy közé jutást.

A 3. percben az FTC került előnybe, de ezt az Érsekújvár használta ki, Frolik emberhátrányból szerzett vezetést. Az első harmadban azonban nem tudott előnnyel zárni a Zámky, erről a hazaiak légiósa, Potila gondoskodott a 12. percben.

A második harmadban aztán a kérdések megválaszolására törekedett az Érsekújvár. A csapat meghatározó, rutinos, korábbi extraligás játékosai sorra lőtték a gólokat, adták a passzokat, Caladi, Baron, Caladi sormintában jutottak a felek 1-4-ig. A Ferencváros nem tudta kihasználni adódó lehetőségeit, és ezúttal az emberelőnyök sem hoztak eredményt.

De a Nygren–Dobos duó edzette hazaiak jó szokásukhoz híven nem adták fel, és a záró 20 percre az egyenlítés igényével jöttek ki. Ennek öt percen belül meg is lett az eredménye, amit kevesen gondoltak a pihenőidő alatt, hamarjában ismét nyílttá vált a sztori. A 43. percben Dancsfalvi Norbert, két perccel később Jere Ölander jegyezte a találatot, így a 45. percben 3-4 állt a táblán. A hajrába ugyanilyen eredménnyel értek a csapatok, és a hazai kapus lehozatalát Frolik használta ki, sőt 28 másodpercen belül kétszer volt eredményes, így a vége 6-3-as érsekújvári győzelem lett. Ha nehezen is, de mindhárom pontot elvitték a fővárosból.

Robert Spisak (Nové Zámky): Sikerült a három pontot hazavinnünk, ez nagyon fontos győzelem volt. Az első harmadban szerintem egyenlő erők harca volt, a második harmadot viszont mi uraltuk. A harmadik harmadban magunkra húztuk a Fradit, de a jó kapusteljesítménnyel sikerült a győzelem. A támadó játékunkkal elégedett voltam, de a védekezésünkön van mit javítani.

Dobos Tamás (FTC Budapest ESMTK): A második harmad volt a döntő. Ott ment el a meccs véleményem szerint. Az első harmadban kiegyenlítettünk, de a második harmad elúszott. A harmadik harmadot hoztuk, de a végén az üreskapus gól megpecsételte a sorsunkat. Vasárnap Dunaújváros, mindent egy lapra kell feltennünk.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 300 néző. Játékvezetők: Babic, Sós, Abonyi, Pálkövi.
Budai: 87,8% (Szőke)
K
Chovan: 91,7% (Krajcovic)
Lencsés, Lindquist, Feil, Kiss, Vaszjunyin
1
Král, Kowalczyk, Podstavek, Stefanka O., Dubec Marek
Mestyán, Tőkési, Németh, Gibbs Sjödin, Pál
2
Baron, Kames, Hurtaj, Ruzicka, Frolík
Győri, Ölander, Ojanen, Potila, Sijka
3
Sucharda, Pavesic, Stefanka M., Caladi, Uhnák
Géczi, Wéber, Nagy, Dancsfalvi, Papp
4
Hrudík, Siska, Hardi, Korytko
Dobos Tamás, Nygren Hakan
E
Spisak Robert, Stefanka Miroslav
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:09 NZÁ SH Frolík Kames Hurtaj
1-1 11:00 FTC Potila Mestyán
1-2 23:02 NZÁ Caladi Uhnák Stefanka M.
1-3 29:51 NZÁ Baron Hurtaj
1-4 34:57 NZÁ Caladi Stefanka M.
2-4 42:52 FTC Dancsfalvi Gibbs Sjödin
3-4 44:48 FTC PP Ölander Potila
3-5 59:13 NZÁ EN Frolík Kames Baron
3-6 59:41 NZÁ Frolík Hurtaj
36 Kapura lövések száma 42
50 Kiállításpercek 22

Az FTC–Érsekújvár képei

 
Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum