Hári újabb gólt lőtt

   

Már hat gólnál jár a szezonban, felépülése óta 3 Liiga-meccsen 3 pontot szerzett. Megmutatjuk a kitűnő gólt videón.

A pénteki meccs visszavágóját rendezték a finn első ligában, ezúttal a HIFK vendégeskedett a Blues otthonában. Egy nappal korábban a hazaiak nyertek hosszabbításban, most is a hazaiak szereztek vezetést, már a 28. másodpercben meglepték a kissé az öltözőben ragadt vendégeket. A HIFK és Hári János viszont a második harmadban vett villámrajtot. A magyar csatár a 21. percben egyenlített, majd két és fél perccel később az ő asszisztjával vezettek a vendégek. 28 mérkőzésen 10 pontos (6+4).

Hari HIFK

A harmad végén azonban egyenlített a Blues, és mivel több gól a rendes játékidőben már nem esett, így jöhetett a hosszabbítás. Érdekes módon ez alatt az öt perc alatt sem született gól, bár a játékvezetők két hazai szabálytalanságot is két perccel jutalmaztak, így majdnem végig emberelőnyben játszott a HIFK. A büntetőlövések során aztán a hazaiaknak volt több szerencséjük, így 3-2-vel behúzták a meccset. Hári fantasztikus gólja megtekinthető az alábbi videón.

Idei első győzelmét aratta Bartalis István csapata az Allsvenskanban. A Troja/Ljungby közvetlen riválisát, a tabella utolsó előtti helyén álló Björklövent fogadta és 6-1-gyel gázolt át ellenfelén. Két harmad után már 5-0 volt az állás, a vendégek a 44. percben lőtték a becsületgóljukat, ám Bartaliséknak erre is volt válaszuk. A magyar csatár pontot nem szerzett +1-gyel zárt.

Franciaországban Gőz Balázs csapata otthon győzött az Epinal ellen. Bár a 25. percben a vendégek vezettek 3-1-re, a Morzine/Avoriaz négy gólt lőtt a következő fél órában, így a maga javára fordította a mérkőzést. A végén még egy vendéggól is belefért, így alakult ki az 5-4-es végeredmény. Gőz Balázs nem szerzett pontot. Belejött a vereségekbe a Rouen. Azok után, hogy csütörtökön elszenvedte első vereségét a bajnokságban a Caen ellen, szombaton másodszor is kikapott Vas János együttese. A Gap már 2-0-a és 3-1-re is vezetett, a felzárkózást jelentő gól túl későn, a rendes játékidő letelte előtt 12 másodperccel született, így 3-2-re nyertek a vendégek. Vas János pontot nem szerzett.

Kóger Dánielék nagyon rosszul kezdték a szombati mérkőzést a Reading otthonában az ECHL-ben. A meccs felénél a hazai csapat már 4-0-ra, két harmad után 5-1-re is vezetett. Ekkor kezdte meg a hajrát a Toledo, ám kicsit elkéstek, hiszen három gólt lőve, 5-4-re zárkóztak, egyenlíteni már nem sikerült.

Hosszabbításban nyertek Feketéék az INL-ben, ahol a Feldkirch a Zell am See-t fogadta. A több mint négyezer néző nem unatkozott, 13 gólt láthattak a mérkőzésen. A vendégek szereztek vezetést, de a Feldkirch még az első harmadban átvette a vezetést. Innentől a hazaiak folyamatosan vezettek, a meccs hajrája 5-3-as állásnál kezdődött, a vendégek kettős hátrányból szépítettek, majd egyenlítettek is. A Feldkirch újra megszerezte ugyan a vezetést, de a mérkőzésen három gólig jutó Igor Rataj három és fél perccel a vége előtt ismét egyenlített. A hosszabbításban aztán 26 másodperccel a vége előtt hetedik góljukat is meglőtték a hazaiak és ezzel a meccset is megnyerték, a vége 7-6 lett.

Egyetlen gól született a Minot Brookings elleni vendégjátékán és mivel azt Nagy Krisztiánék szerezték a 46. percben, így 1-0-ra nyert a Minot. A Brookings annak ellenére húzta ki kis híján döntetlennel a találkozót, hogy az egész meccsen mindössze 16 alkalommal találta el az ellenfél kapuját, míg a Minot közel negyvenszer.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum