Nincs könnyű dolgunk

   

A Sapa Fehérvár AV19 csapatkapitányát az átalakulásról, az EBEL-alapszakaszról kérdeztük, de emellett sok minden érdekes is szóba került. Például hogy mi hiányzik ahhoz, hogy a mai fiatalok stabil A csoportosak legyenek.

Tokaji Viktor a kezdetek óta ott van a székesfehérvári EBEL-csapatban. Az aktuális a hetedik szezonja, ezt rajta kívül csak Benk András és Kovács Csaba mondhatja el magáról. Túl van 300. mérkőzésén az osztrák bázisú ligában, és több mint 100 pontot szerzett. Ős-dunaújvárosi létére megkapta a C betűt. A grazi túra előtt beszélgettünk az alábbi fontos kérdésekről.

Augusztusban mit gondolt, milyen szezon következik a Fehérvár életében? Ilyen, amilyen?

A szezon előtt egy teljesen új csapatot kezdtünk építeni. A rutinos játékosok és a légiósok közül alig maradt valaki a csapatnál, teljesen új edzőgarnitúra irányítja a szakmai munkát. Ha valaki azt mondja, hogy szinte az alapszakasz utolsó mérkőzéséig versenyben leszünk a 7. helyért, akkor előre elégedettek lettünk volna az eredménnyel. A 44 mérkőzésen megszerzett 43 pont is jónak mondható. Ebből a szempontból nincs hiányérzetem.

Tokaji AVS 2

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Hiába telt el 5 hónap a csapatépítésből, még bőven formálódó szakaszban van az együttesünk, a rutintalansággal együtt ez okozta, hogy hektikus a szezonunk. Voltak jó periódusaink és kisebb, nagyobb hullámvölgyeink is. A cél nem is lehet más, mint előrelépni és kiegyenlítettebb teljesítmény nyújtani. Ez azonban nagyon nehéz feladat, ha megnézzük a liga élcsapatait, náluk is komoly ingadozások vannak szezonon belül, jó példa erre a Salzburg vagy Villach, de elég csak azt kiemelni, hogy a kiemelkedő költségvetéssel és játékosállománnyal dolgozó Klagenfurt most velünk küzd az alsóházban. Szóval nincs könnyű dolgunk a középszakaszban sem, meglátjuk, mire lesz elég a tudásunk.

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy lehet, hogy a jó csapatokkal játszva jó meccsen pontokat szerzünk, a gyengébbekkel pedig szenvedünk és többször pont nélkül maradunk. Ahogy haladnak az évek, egyre több csapat indul az EBEL-ben és inkább kiegyenlítettebbé válnak az erőviszonyok. Említettem már a KAC 7. helyét, de mondhatnám a Dornbirnt is, milyen gyengén kezdte a szezont, a végére feljavult, pedig végig az egyik legjobb emberelőnyös sorral rendelkeztek. Vagy ott van az Innsbruck, tele légióssal, nem is rosszakkal, és csak utolsók tudtak lenni.

Nagyon hosszú a szezon, és az olimpiai szünet miatt váltakozó a ritmusa is. November elejétől múlt hétig végig feszített tempóban játszottuk a meccseket, alig volt pihenés, buszról fel-le szálltunk, és közben még jöttek a válogatott mérkőzések is. Most változott a ritmus, a középszakaszból hat meccset lejátszunk az olimpiai szünetig, amikor is három hétig áll a bajnokság. Egy nem akármilyen lengyelországi válogatott torna és a Szuperkupa vár ránk ez alatt, majd egy héten belül lenyomjuk a maradék négy meccset az EBEL-ben. Eközben végig voltak hiányzóink sérülés miatt, Sikorcin is egyre jobb formában játszott, mikor elvesztettük az egész szezonra,ami komoly veszteség, mert a világbajnokságra sem épül fel.

Nézzünk pozitívumokat és negatívumokat!

Mindenféleképpen pozitívan értékelem a fiatalok csapatba építését. A két fiatal kapusunk megmutatta, lehet rájuk számítani, a hátvédposzton a leginkább egyértelmű az előrelépés, jönnek az újak, próbálnak beépülni. A csatároknál egyelőre kevesebb szerepet kapnak, de jó látni, hogy az 1993 és 1996 közöttiek több évfolyamból érkezve is jól megállják a helyüket, megoldják a rájuk bízott feladatokat, bevethetők, amikor szükség van rájuk. A szezon közben igazolt Hetényi Zoltán pedig rengeteget hozzátesz a csapat értékéhez. Csak dicsérni tudom, edzésen és mérkőzésen is példamutatóan dolgozik, ő ad tartást nekünk a nehéz helyzetekben.

A szezonban megszerzett pontok számával elégedettek lehetünk, nagyjából ez a realitás. De még koránt sincs vége a versenyfutásnak, a célunk határozott, azt tűztük ki magunk elé az öltözőben, hogy playoffot játszunk idén.
A Fehérvár, de egyben a magyar jégkorong hiányossága, hogy sem mennyiségileg, sem minőségileg nem áll rendelkezésre a középső korosztály. Ezt a problémát már 6-8 éve felismertük, de nem lehetett rajta változtatni. Remélhetőleg több ilyen korszaka nem lesz a magyar hokinak. A Fehérvárban és a válogatottban is a csapat jelentős részét kéne adnia a 25-30 éves korosztálynak, amely azonban nagyon kevés játékost biztosít ezekben az években. Így a folyamatosság megszakad, és ez gondokat okozhat.

Lehet hiányérzetünk amiatt, hogy bár a legtöbb hosszabbítást játszottuk a ligában, a 13 ráadásból csak 6-ot nyertünk meg. Ez alakulhatott volna másképpen is, még akkor is, ha a hosszabbítás és a büntetőzés jórészt lutri.

Tokaji AVSRBS

Kaphatunk egy rövid elemzést a hátvédekről?

Ezen a poszton idén jól el vagyunk eresztve, hiszen 9-en vagyunk, így legalább egy játékost közülünk mindig ki kell hagynia az edzőknek a keretből. A mennyiség tehát megvan, most már csak a tapasztalatot és a szintet kell feljebb húzni. Ez folyamatos, kitartó munka eredményeképpen érhető el. Éppen ezért hangsúlyozom mindig a fiataloknak, hogy ne elégedjenek meg azzal, amit elértek, ne kényelmesedjenek el attól, hogy sikerült bekerülniük a csapatba. Fontos hogy éljenek a lehetőséggel, ne visszaéljenek a helyzettel. Ilyen háttérrel, amilyen most a játékosok rendelkezésére áll, gondolok itt az erős, jó bajnokságokra, az egyre jobb szakmai munkára, a kiváló külföldi edzőkre, de akár a budapesti Metodikai Központra is, ahol olyan gépek, felszerelések állnak rendelkezésre, amilyenekről mi álmodni sem tudtunk pályánk elején, nos ezek hatására tovább kell lépni, fejlődni kell. Ezeket is mind ki kell használni.

Az lenne a legjobb, ha nálam 5-10-szer jobb játékosok nevelődnének ki a magyar hokiban. Ehhez minden adott. Ha azt nézem, hogy mi honnan indultunk és onnan hová értünk el, akkor ha a maiak csak ugyanennyit hozzátesznek, mint mi, stabil A csoportos válogatottat kell alkotniuk. De azért erre meg egy kicsit várnunk kell. Ők már egy más generáció, de nem veszhet el a motiváció, ami az egésznek a mozgatórugója. Talán könnyebben megelégszenek dolgokkal, örülnek, hogy bekerülnek, de ez nem így megy, akkor sem szabad megelégedni, hátradőlni, mert folyamatosan fejlődni kell, es még többet dolgozni, még többet hozzátenni a kötelező edzésen kívül is. Nem egyszer fordul elő, hogy noszogatni kell valakit, pedig nem szabadna megelégednie azzal, hogy ő a széna a szekéren. Az kéne, hogy megfeszüljön és akarja húzni a szekeret.

Idén már nem Horváth András a párja a védelemben. Okoz gondot 36-37 évesen a váltás, az új helyzet?

Érdekes, hogy 15-16 év után kényszerűen megváltozott a helyzetem. Eddig az idő nagy részében Baluval játszottam, volt hogy elkerültünk egymás mellől, de általában hamar összetett minket újra az edző. De nem csak ebből a szempontból változott idén a helyzet. Új a csapat, új az edző, és már szinte mindenki játszott mindenkivel a védelemben. Ilyen korábban nem volt a Volánban, de most azt mondom, hogy márpedig a modern hoki igazából erről szól. Hogy mennyire vagy univerzális, flexibilis. Természetesen sokszor előny, ha ismered a társad rezdüléseit, szokásait, erősségeit, gyengéit. De ha megvan a játékszisztéma és bízol a társadban, akkor majdnem minden esetben tudod, mit fog csinálni.

Csiszolódunk egymáshoz, nagyon sokat instruáljuk egymást a jégen és a jégen kívül is átbeszéljük a helyzeteket, ezekből is sokat tanulunk. Azt gondolom, elég jól működik a kommunikáció, nincs igazából probléma abból, hogy nem állandóak a hátvédpárok, bár most úgy tűnik, Szirányi Bencével kicsit állandósultunk az utóbbi időben. Egyébiránt úgy érzem, hogy van ennek is előnye, nem is kevés. Ha nagyon megszokod a párod, akkor a dolgok automatikussá válnak anélkül, hogy átgondolnád, igazán jó-e úgy, ahogy csinálod. Elmehet a fókusz a rutin miatt. A mostani helyzet miatt jó értelemben éberebbnek kell lennünk a meccseken és jobban figyelni a részletekre, a játékszituációkra.

Tokaji AVSZNO

Az egy évvel ezelőtti teljesítményéhez képest a budapesti világbajnokság alatt újjá született, néhány társával együtt. Hogy történt ez?

A világbajnokság előtt hatalmas bizonyítási vágy munkált bennünk, Volán-játékosokban. A válogatottban be akartuk bizonyítani, hogy ami 2012 decembere után történt velünk, az kisiklás, ami nem fordul elő többször. A hazai vébén mindenki szerette volna megmutatni, hogy nem múltak még el azok az évek, amikor örömet tudunk okozni szurkolóinknak, amikor képesek vagyunk csúszni-mászni a jégen egymásért, a cél érdekében. Úgy érzem, és a visszajelzések is ebben erősítettek meg, hogy ezt a célt elértük.

Milyennek látja a jövőt a Fehérvárnál?

Nagyon fontos ez az év a játékosoknak is. Ne felejtsük el, a teljes edzői garnitúra lecserélődött, a vezetés jelezte, hosszú távon számít Marty Raymondékra, hároméves szerződést kötött velük és hároméves programot hirdetett. Az új stábnál minden egyes játékos tiszta lappal indult, nem volt előtörténet, tapasztalat, tehát mindenkinek újra kellett bizonyítania. Amit idén látnak tőlünk, jövőre abból kell tovább építkeznünk, mert a második évben mindenképpen jobb eredményt vár tőlünk a szakvezetés és természetesen a szurkolók is.

Vannak tartalékaink. A fiataljaink rutinosabbak lesznek, mint idén voltak, az elvesztett pontok egy részét így meg lehet majd szerezni, és csökkenthetjük a hullámvölgyek számát és hosszát is. De ne rohanjunk előre, mert előttünk áll még a középszakasz, és remélem, hogy annak végén a playoff is. Ha nem sikerül bejutnunk a legjobb nyolc közé, nem dőlünk a kardunkba, de mi egyértelműen ezt a célt tűztük ki, mert úgy érezzük, reális esélyünk van bejutni.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum