Lengyelországban játszanak a nők

 

Szombaton és vasárnap felkészülési mérkőzést játszik a női válogatott.

“A keretből hiányzik végül Medgyes Dorci, akit a héten kórházba kezeltek vakbélgyanúval ? kezdte a hiányzók felsorolását Gömöri Csaba. ? Azóta hazaengedték, szerencsére nincs baj, viszont nagyon legyengült, ezért otthon maradt, pihen. A másik hiányzó Tóth Enikő, aki a szlovák bajnokságban lép pályára a hétvégén, a mert klubja és a válogatottunk vezetése nem tudott megegyezni.Végül Enikő az Igló csapatát erősíti a hétvégén. Így viszont a csapattal tartott Szűcs Anita, aki nagyon fiatal hátvéd és ő fogja helyettesíteni a két kieső bekk egyikét.Végül három kapussal érkeztünk , mert behívtuk Poltzer Renit , aki a Vasas elleni serdülő meccsen nagyon jól védett.

Több mint tíz óra buszozás után péntek este megérkeztünk a katowicei szállodába. Egy gyorsan elfogyasztott vacsora után mindenki elfoglalta a szobáját és elaludt. A buszozás mindenkit elfárasztott, a szakmai stáb pedig a szombati mérkőzésnap programját és az összeállítást, valamint a taktikát beszélte meg. Itt van velünk mindkét válogatott korosztály kapusedzője, Örsi Bence és Szabó Tamás, valamint Holéczy Roger, Buzás Norbert, Egri Gergő csapatvezetőnk, Medgyes Laci felszerelés-menedzser és természetesen én is.

Mindenki nagyon várja az összecsapást, hiszen a házigazda lengyel csapat nagyon erős és folyamatosan fejlődő alakulat. A lengyel női hoki erősödik, már jó U18-as válogatottjuk is van és az elmúlt években mindig hasznos és erős meccset játszottunk velük. Többnyire a mis sikerünkkel záródtak ezek az összecsapások, utoljára az új-zélandi vb-n találkoztunk velük és csak 4-3 után tudtunk föléjük kerekedni, végül 6-3 ra nyertünk.

A mostani itt lévő keretünkben vannak szinte újoncok, illetve nyilván a sérültek (Pintér Lilli, Krivi Kriszti, Medgyes Dorci) hiányoznak és a több mint 10 idegenlégiósunk is.

Éppen ezért jó lehetőség ez azok számára akik be akarják bizonyítani , hogy be tudják verekedni magukat a vb-csapatba. Nekünk edzőknek ezért fontos ez a két meccs, továbbá azért, mert ugyan vannak már kialakult sorok a vb-kre a fejünkben, de ki kell mindenkit próbálni. A mai hokiban mindenkinek tudnia kell a szerepét a csapatban. Mindenkinek tisztában kell lennie a képességeivel és azzal , hogy milyen típusú játékos. A saját posztján elvégzendő munkát , mindenkinek tudnia kell, így szinte mindenki mindenkivel kell tudjon ugyanúgy játszani. Ha ez megy, akkor nem érhetnek meglepetések minket egy-egy betegség vagy sérülés esetén, hiszen mást is be tudunk vetni. Ráadásul szerencsések vagyunk, mert sok játékosunk bevethető akár hátvéd, de csatár poszton is, így nő a variálási lehetősége a padon az edzőknek.

A kapusaink egyre jobb formában védenek, így gerincet adhatnak a csapatnak és az adott meccsen a legjobb formában védőt lehet bevetni. Az sem titok azonban , hogy a felkészülés hátralévő időszakában a 4-5 kapusunkat rotálni kell és mindenkit minden szinten és játékszituációban ki kell próbálni. Ezért próbálunk meg mindenkinek , mindenféle erősségű meccsen bizalmat adni és különböző helyzetekben kipróbálni őket, akár kezdőként vagy csereként, esetleg váltogatva őket.

Nem akarunk meglepetéseket a világbajnokságokon. Minden inkább ezeken az edzőmeccseken derüljön ki. Az ilyen eseményeken nem az eredmény a legfontosabb, de persze a két lengyel meccset szeretnénk megnyerni. Azonban sokkal fontosabb , hogy lássuk az eddig felsoroltakat éles helyzetekben és gyakoroljuk a taktikánkat, amit már szerencsére mindenki tud, hiszen a klubokban is hasonló játékrendszerben játszanak a csajok, és sokan már nálunk a válogatottban is 4 éve ezeket játsszák.

A szombati meccs délben kezdődik, a vasárnapi 11.30-kor , remélem, mind a két nap az ebédünket a meccs után jóízűen fogyasztjuk el és nem üli meg a gyomrunkat a lengyel csapat.”

A magyar női válogatott lengyelországi kerete:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Gegesy Boglárka 1988 Marilyn
Németh Anikó 1996 Pesterzsébet U16
Poltzer Renáta 1997 MAC U16
Védők:
Csiszer Sarolt 1992 Presov (SVK)
Köles Kata 1996 Marilyn
Holzer Bernadett 1998 KMH U16
Németh Bernadett 1996 Pesterzsébet U16
Odnoga Lotti 1999 Győri ETO U16
Szlaby Gyöngyi 1988 Presov (SVK)
Szűcs Anita 1999 Sportország SC
Támadók:
Dabasi Réka 1996 Vasas U16
Dettrich Szilvia 1991  Marilyn
Farkas Nikolett 1991 Spisska Nová Ves (SVK)
Gottlibet Zóra 1998 KMH U16
Grkovic Jelena 1997 MAC U16
Horváth Tifani 1996 UTE U18
Kiss Andrea 1996 MAC U16
Pártos Réka 1996 Pesterzsébet U16
Pintér Hanna 1998 MAC U16
Somogyi Vivien 1995 MAC U16
Szelényi Lilien 1997 Vasas U16
Ungár Rebeka 1997 KMH U16

A csapatoknál, ha van, a játékos utánpótláscsapatát jelöltük, ha csak a női bajnokságban játszik, akkor pedig azt.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum