Graz?Fehérvár 2-4

   

Rendkívül értékes magyar győzelemmel kezdődött az EBEL-középszakasz. Szirányi Bence újoncként döntött rekordot, korábban még egy magyar hátvéd sem lőtt 6 gólt egy szezonon belül. A kiválóan védő Hetényi Zoltán gólpasszt adott.

Fogadkoztak a játékosok és a szakvezetők, hogy a középszakaszra még az eddigieknél is jobban összeszedik magukat, és betartották fogadalmukat. A meccset a hazaiak kezdték aktívabban, de kiegyenlített játékot hozott az első harmad. Az első kiállítást kihasználta a Fehérvár, miközben Kaspitz ült, Yellow Horn gólt lőtt, a 13. percben 0-1 állt a táblán. 16:02-nél az ECHL-ből az EBEL-be nemrégiben visszahozott Soares egyenlített, azonos létszám mellett. 1-1-gyel mentek pihenni a csapatok.

A második harmadban csak a Volán lőtt gólt, és ez nagy dolog. Voltunk hátrányban is, ezt kivédekeztük, de az újabb előnyt pedig belőttük, így másodszor is fórból voltunk eredményesek. Szirányi Bence lőtte ki a felső sarkot jó szokásához híven, s ahogy jeleztük, ez már a 6. gólja a szezonban. 2007 óta nem volt ilyen eredményes magyar hátvéd az EBEL-ben. Horváth András és Tokaji Viktor csak 5-5 gólig jutott szezononként, előbbi háromszor, utóbbi kétszer. Szerencsére 2-1-es vezetéssel mentünk be a második szünetben az öltözőbe. Negyven perc után egy kapott góllal álltunk, két emberelőnyös gólt lőttünk, Hetényi Zoltán kiválóan védett, tehát jó előjelekkel várhattuk a záró húsz percet.

A harmad elején kaptunk egy újabb kiállítást, de az emberelőnyt kihagyták a graziak. Később kapuvasig jutottak. Az utolsó tíz percben egyre-másra alakították ki a nagy lehetőségeket a hazaiak, de nem sikerült a második találatot bevinniük. Az 56. percben úgy tűnhetett, eldöntöttük a meccset, Mihály Árpád lőtte a harmadik gólunkat, de sajnos túl gyorsan szépített a stájer csapat, Lefebvre 41 másodperc alatt 2-3-ra alakította az állást. 4 hosszú perc volt még ekkor hátra. De megcsinálta a Fehérvár. A graziak a végén levitték a kapust, Banham szokásához híven kihasználta az üres kapus lehetőséget, 2-4 lett a vége. A szezonban negyedszer is legyőztük a Grazot, ennél jobb rajtot nem is vehettünk volna a középszakaszban.

Vasárnap a Dornbirn érkezik Székesfehérvárra, sima két pont esetén máris meglehet a rájátszást érő helyezés. De ne szaladjunk előre, örüljünk annak, amit már elértünk, az sem kevés. A Fehérvár a 6 pontos KAC és az 5 pontos Dornbirn mögött a 3. helyen áll, 3 ponttal.

Az alsóház másik két mérkőzése a következőképpen alakult:

Klagenfurt?Ljubljana 5-2
Dornbirn?Innsbruck 4-1

EBEL, 1990 néző. Játékvezetők: Kellner, Ettlmayr, Rakovic.
Sabourin: 88,0% (Still)
K
Hetényi Z.: 93,9% (Rajna)
Reinthaler, VanBallegooie, Soares, Latendresse, Lefebvre
1
Sertich, Jackman, Yellow Horn, Naglich, Magosi
Coulombe, Lassen, Lemieux, Kaspitz, Ganahl
2
Szirányi, Tokaji, Mihály, Sarauer, Banham
Picard', Pohl, Labelle, Day, Zusevics
3
Orbán, Varga, Kovács, McGregor, Benk
Woger, Moderer, Strohmeier
4
Hetényi P., Pozsgai, Tóth, Nemes, Németh
Petri Matikainen, Herbert Hohenberger
E
Marty Raymond, Rob Pallin
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:42 FHA PP Yellow Horn Banham Sertich
1-1 16:02 G99 Soares Reinthaler Lefebvre
1-2 27:48 FHA PP Szirányi Jackman Kovács
1-3 55:09 FHA Mihály Magosi McGregor
2-3 55:50 G99 Lefebvre Latendresse Reinthaler
2-4 59:25 FHA EN Banham Hetényi Z. Jackman
33 Kapura lövések száma 25
8 Kiállításpercek 8
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum