Az átlátszó palánk

 

A franciák és a svájciak forradalmasították a látványvilágot, de aligha terjed el plexi palánk.

Számtalan esetben hallani, hogy egyesek azért nem néznek hokit, mert nem tudják követni a korongot. Tény, hogy gyors játék a miénk, még a gyakorlott szem is elveszti néha egy-egy pillanatra a korong útját, ha olyan helyen ül az ember, ahonnan nem belátható a pálya minden része. Ezen próbált meg segíteni a francia és a svájci szövetség, amikor az idei Winter Classicon, utóbbi a Genéve-Servette–Lausanne mérkőzésen átlátszó palánkot épített a pálya köré.

Szurkolói és televíziós szempontból nyilván pozitívnak számít a kezdeményezés, jobban belátható a pálya, a korong nem tűnik el, ergo a fanyalgók is rákaphatnak a hokira. Természetesen megvan az oka annak, miért nem terjedt még el ez a kézenfekvőnek látszó megoldás.

A plexi palánknak ugyanis megvan a hátránya. Az egyik a megnövekedett sérülésveszély, olyat eddig ugyanis még nem nagyon láttunk, hogy a palánk kitörik vagy kiesik. A másik dolog, ami az akváriumérzés ellen szól, a reklámok hiánya, a dollármilliókat adó szponzorok aligha örülnének, ha nem láthatnák magukat viszont a palánkon. Márpedig bármennyire érdekes, új és pozitív ez a változás, hosszú távon nem valószínű, hogy általánosan kivitelezhető, inkább csak egy-két hasonló rendezvényre.

Amíg el nem terjed az új palánk, addig megmutatjuk a teljes mérkőzést még egyszer, hogy szokjuk a látványt.

swiwc

swiwc2

swiwc3

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 26., vasárnap
ROM 17:30 SCCBRA 3-4VÉGE
U16 18:00 AVSMAC 3-1VÉGE
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 3-2 HVÉGE
március 28., kedd
U18 18:40 SCCUTE 3-8VÉGE
március 30., csütörtök
U14 18:40 UTEAVS 4-5VÉGE
március 31., péntek
NHL 02:05 NSHTOR 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 VSVAVS 
ROC 16:10 MISVIC 
április 1., szombat
NHL 01:05 NYRPIT 
    • SPÍLER TV
ROC 15:40 MÜNAVS 
ROC 16:10 MISSLL 
április 2., vasárnap
NHL 01:05 TBLMTL 
    • SPÍLER TV
NHL 04:00 EDMANA 
    • SPÍLER TV
ROC 10:10 OLLAVS 
ROC 13:10 MISRIT 
NHL 21:05 BUFNYI 
    • SPÍLER TV
április 3., hétfő
U14   AVSUTE 
NHL 00:05 CBJWSH 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 HUNSLO 
VÁL 19:00 HUNSWE 
április 4., kedd
U18 13:10 HUNSLO 
április 5., szerda
U14   UTEAVS 
NŐI 15:40 HUNSVK 
április 7., péntek
U14*   AVSUTE 
VÁL 19:00 HUNFIN 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk