Több mint katasztrofális a román hoki helyzete

 

Nem más, mint Florian Gheorghe RJSZ-elnök fogalmaz így az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában.

Mint elmondja, legutóbb az derült ki, hogy már irodái sincsenek a szervezetnek. Az elnök emlékeztetett arra, hogy a Mihai Flamaropol-jégpályán már egy éve ki vannak kapcsolva a közszolgáltatások. “Pont olyan hideg van odabent, mint idekint ? panaszolja. ? Hogy lehet itt dolgozni? Nincs áram, nincs víz, nem használható a mosdó, úgyhogy nem tudunk odamenni. A közszolgáltatásokért 1 millió lejjel tartozunk. Ezen kívül perel bennünket a korábbi szövetségi kapitány, a kanadai Tom Skinner, és egy másik személy, aki most Németországban él, szintén eljárást indított, mindketten az elmaradt fizetésüket várják. Vannak ki nem fizetett felszerelések is. Az emberek nem kaptak fizetést a 2012/13-as szezonban.”

De vannak más bajok is. “A bajnokság veszélybe került. A HSC Csíkszereda és a Brassó a MOL Ligában játszik, őket nem lehet onnan elhozni. Megegyeztünk, hogy a többiek tornarendszerben játsszák le a bajnokságot, aztán a két MOL ligás majd az elődöntőben csatlakozik. De a bajnokság is rosszul kezdődött. Az első tornán, december 27. és 29. között a Galati nem jelent meg. És mindezt annak ellenére, hogy Mihail Brandabur, a Galati igazgatója a szövetség alelnöke. Többször is beszéltem vele, amikor a programot kialakítottuk, a dátumokat rögzítettük, de nem volt semmilyen megjegyzése. Aztán még csak azt sem jelezte, hogy a csapata nem megy el az első tornára.”

A Román Kupa 2013-as kiadását normálisan decemberben játszották volna, ez átkerül 2014 szeptemberére. Az elnök a Flamaropol sorsáról sem tud sokat. “Még nem tudtam beszélni a bukaresti polgármesterrel. Nem hivatalosan úgy tudjuk, a bontás januárban kezdődik majd, leszerelik a székeket, palánkokat, kiürítik az épületet. De ezek csak hallomások. Olyan titkos minden, mintha a NASA-ban lennénk. Egyelőre még nem kezdték el a bontást.”

Az elnök a szövetség alkalmazottai miatt is aggódik. Eddig 20-an dolgoztak az FRHG-ben, a pályamunkásokkal együtt. Az új szervezetben legfeljebb heten lesznek. A hogyan továbbról január második felében döntenek. “21-én lesz a következő elnökségi ülés. Halauca főtitkárral megegyeztünk a napirendben is. A Sportminisztériumban tartjuk majd az ülést.”

Eközben az elnök által kemény kritikával illetett Mihai Brandabur alelnök gyermeki rajongással beszél a választásokkal elérkezett új korszakról. A Presa Galati című portálon megjelent tudósítás szerint a román hoki végre jó úton van. “Florian Gheorghe egy igazi sportember. Ő volt a Nemzeti Sportügynökség igazgatója, tudja, mit kell tennie. Megnyílt a karcfalvi jégpálya, és nemsokára használatba vehetjük a marosvásárhelyi és kolozsvári pályákat is. Minél több csapatunk van, annál jobb. A mi csapatunkat az motiválja, hogy tovább tudjunk lépni egy erősebb ligába. A galati jégpályát is felújítjuk annak érdekében, hogy indulhassunk a MOL Ligában.”

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum