Sijka Dusan a játékra koncentrál

   

“Nem bántam meg, hogy öt évvel ezelőtt Magyarországra jöttem játszani” ? mondta a Ferencvárosban jó teljesítményt nyújtó Sijka Dusan a sport.sk portálnak.

Sijka Dusan Kassán született, a HC Kosicében nevelkedett, a szlovák junior Extraligában pont/meccs körüli átlagig jutott. Utolsó junior szezonjában kipróbálhatta magát Bártfán is, a helyi másodosztályú csapatban. 2008/09-ben együtt játszott Tomas Jurcóval és Martin Marincinnel a kassai juniorok között, ők ketten már az NHL-ben hokiznak, és Szlovákiát képviselik majd Szocsiban az olimpián. Természetesen ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Dancsfalvi Norbert is ott volt abban csapatban, nem is rossz mutatókkal.

Miskolcra került, ahol fiatal kora ellenére is ponterős játékával hamar a közönség egyik kedvence lett. Három és fél szezont töltött Borsodban, onnan igazolt a tavalyi idény közben a Ferencvároshoz. Eddig 170 MOL Liga-mérkőzésen lépett jégre, 55 gólt szerzett, 79 gólpasszt adott, 134 ponttal áll tehát.

Mint a cikkben elmondta, elégedett az aktuális szezonjával. Az előző idényben megsérült, és felépülése után Miskolcon nem kapott lehetőséget. A Ferencvárosnál viszont a szakvezetők bíznak benne, sok jégidőhöz jut, és igyekszik ezt jó teljesítménnyel meghálálni, miközben természetesen szerencse is kell a ponterős játékhoz. A MOL Ligát jó színvonalú bajnokságnak tartja, amelyik évről évre fejlődik, sok jó játékos révén a színvonal is folyamatosan emelkedik, ehhez nagyban hozzájárulnak a szlovák légiósok. Reméli, hogy csapata még be tudja verekedni magát a rájátszásba. Egyetlen dolgot sajnál, hogy csak hét csapat vesz részt a küzdelmekben. A kiváló játékos az interjú egyik kérdésére megemlíti, hogy immár kettős állampolgársággal rendelkezik, és márciusig él szerződése az FTC-nél. “Egyelőre a játékra koncentrálok, aztán majd kiderül, hogyan tovább.”

Sijka FTC

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum