A Linz visszahozta Zanoskit az EBEL-be

   

A Villach játékoscserét bonyolított le, a Fehérvár figyeli a piacot.

Az EHC Linz keretéhez csatlakozott Tom Zanoski, aki az ECHL-ben próbált szerencsét, 19 mérkőzésen 19 pontot gyűjtött, ám visszatért az EBEL-be az olimpiai szünetig, hogy kisegítse a két évvel ezelőtti bajnokot a sok sérült okozta nehéz helyzetben. A Linzben eddig is nélkülözték Leblert, de mint kiderült, Székesfehérváron megsérült Leahy is. Zanoski az elmúlt két szezont az EBEL-ben játszotta végig, előbb a Medvescak, majd a Klagenfurt játékosaként.

A Villach légióst cserélt a keretében, távozott a 35 meccsen 21 pontig jutó Michael Forney, a helyét a Dániából érkező Eric Hunter vette át. Rok Pajic továbbállt Bolzanóból, új csapata a Ceské Budejovice, tehát a szlovén válogatott keretből kikerült támadó visszatért a cseh másodosztályba.

Mindezek mellett a Fehérvár a hivatalosan is bejelentette a honlapján, Bryan McGregorral ellentétben Dean Strong nem lesz a Sapa Fehérvár AV19 játékosa. Ugyanakkor a magyar csapat nyitva hagyta a kapuit, mint a vezetők jelezték, figyelik a játékospiacot, ezek szerint nem kizárt, hogy újabb légióst igazolnak.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., szombat
NVB 16:30 HUNDEN 3-0VÉGE
VB18 19:00 HUNROM 5-0VÉGE
április 15., vasárnap
VB18 19:00 HUNITA 4-0VÉGE
április 16., hétfő
NU16 11:05 HUNCZE 2-4VÉGE
NU16 16:05 HUNFIN 0-2VÉGE
VÁL 18:00 POLUKR 4-2VÉGE
április 17., kedd
NU16 14:20 HUNJPN 1-0VÉGE
VÁL 18:00 POLJPN 5-2VÉGE
VB18 19:00 HUNUKR 3-4VÉGE
NU16 19:20 HUNAUT 0-1 BVÉGE
április 18., szerda
NU16 13:00 HUNNOR 5-2VÉGE
VB18 15:30 HUNJPN 2-3 BVÉGE
VÁL 17:30 HUNUKR 5-4 BVÉGE
    • SPORT 1
április 19., csütörtök
NU16 09:30 HUNGER 0-4VÉGE
április 20., péntek
VB18 15:30 HUNAUT 
KHL 18:30 CSZAKB 
    • SPORT 2
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 
VB 16:00 HUNKAZ 
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
Partnerünk