Kanada 5 legemlékezetesebb gólja

 

Henderson, Crosby, Lemieux, Sittler, Kariya.

Néhány napja kihirdették az ötkarikás játékokra utazó Kanadai válogatott keretét. A juharfaleveles válogatott címvédőként érkezik Szocsiba, ahol a cél egyértelműen a címvédés. Az olimpiai aranyéremig hosszú, rögös út vezet, ami minden bizonnyal tele lesz hatalmas mérkőzésekkel és emlékezetes gólokkal. Hogy mindez mire lesz elég, azt alig másfél hónap múlva meglátjuk. Ennek apropóján összeszedtük a kanadai válogatott történelmének öt legmeghatározóbb találatát.

1972. szeptember 28.

A hidegháború közepén nyolcmeccses sorozatot vívott egymással a kanadai és a szovjet válogatott. A ?Summit Series? hét találkozója után mindkét csapat 3-3 győzelemmel állt egy döntetlen mellett. A mindent eldöntő nyolcadik összecsapáson Moszkvában 40 perc játék után 5-3-ra vezettek a hazaiak, de a kanadai válogatott hatalmas hajrát nyitott, először egyenlített, majd Paul Henderson góljával 34 másodperccel a végső dudaszó előtt a győztes találatot is megszerezte.

2010. február 28.

A vancouveri téli játékokon, a hazai pályán szereplő kanadai válogatott célja nem lehetett más, mint az aranyérem megszerzése. A győzelem végül nem maradt el, a juharfások az Egyesült Államok csapatát győzték le hosszabbítás után, ahol a mindent eldöntő találatot Sidney Crosby ütötte a ráadás nyolcadik percében.

1987. szeptember 27.

A Kanada-kupa mindent eldöntő harmadik mérkőzésén a hazaiak ellenfele ismét a szovjet válogatott volt. A vörösök azonban hiába vezettek 3-0-ra, a hajrára már 5-5-ös döntetlennel érkeztek a csapatok. Mindössze 86 másodperc volt hátra a mérkőzésből, amikor Wayne Gretzky passzát Mario Lemieux bombázta Szergej Milnyikov kapujába, ezzel eldöntve a kupa sorsát.

1976. szeptember 15.

A legelső Kanada-kupa döntője, amelyben Kanada és Csehszlovákia találkozott egymással. Az első mérkőzés sima 6-0-ss hazai sikerrel zárult, ám a másodikon csak a hosszabbítás döntött. 4-4-es állás után, a ráadás 12. percében a torontói Darryl Sittler egy csodás lövőcsellel elküldte Vladimir Dzurillát, majd a hálóba lőtt, megszerezve a tornagyőzelmet a kanadai válogatottnak.

2002. február 24.

A 2002-ben Salt Lake Cityben rendezett olimpiai jégkorongtorna döntőjében az USA és Kanada találkozott. 1-0-ss hazai vezetésnél Mario Lemieux egy tökéletes testcsellel hozta helyzetbe Paul Kariyát, aki nem hibázott és megkezdte a gólgyártást az ötkarikás döntőben. A vége sima 5-2-es győzelem lett, ami azt jelentette, hogy a kanadai válogatott kereken 50 év elteltével tudott aranyérmet nyerni férfi felnőtt világversenyen.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum