Hiller megállíthatatlan

   

A Ducks kapusa zsinórban 14. mérkőzését nyerte és már csak három találkozóra van Gilles Gilbert 17 meccses, 38 éves rekordjától.

A svájci olimpiai csapat első számú kapusa a Detroit ellen nyújtotta tovább a sorozatát, ahol 22 védéssel szezonbeli harmadik shutoutját érte el. Természetesen nemcsak Hillernek megy, hanem a csapatának is, amely az utolsó 18 mérkőzésből a 17.-et húzta be és öt pont előnnyel vezeti az NHL tabelláját.

A Buffalo 11 idegenben elvesztett mérkőzés után győzni tudott, így nem állította be saját 12 meccses negatív franchise-csúcsát. A Sabres a rossz sorozatát a Capitals otthonában szakította meg, ahol büntetőlövések után tudott diadalmaskodni. A fővárosi mérkőzésen természetesen Ryan Miller volt a vendégek legjobbja, aki 29 lövést hárított és a rávezetések alatt mindhárom hazai próbálkozást védte.

Mostanában nem győzni jár a Philadelphia a Gardenbe, ugyanis zsinórban nyolcadik mérkőzését veszítette el a Rangers otthonában. A Flyersnek semmi esélye sem volt a mérkőzésen, a tizedik perc derekán ugyanis már három gólos hátrányban volt. A Rangers legjobbja az a Chris Kreider volt, aki egy-egy gólt és gólpasszt jegyzett és 27 pontjával második az újoncok listáján. A Philly szurkolói csak annak örülhettek, hogy becsületgóljuknál Vincent Lecavalier megszerezte félezredik asszisztját.

Fordítva ül a hullámvasúton a Stars és az Islanders, a texasi alakulat egymás után hatodik vereségét szenvedte el, míg a Long Island-i együttes zsinórban hetedik idegenbeli találkozóját nyerte meg. 56 percig úgy nézett ki, hogy mindkét sorozat megszakad, ám a Szigetlakók félelmetes hajrát produkáltak, az utolsó négy percben három gólt ütve fordítottak és továbbhúzták remek sorozatukat. Az Islanders sikeréért ismét az első sor, az Okposo, Tavares, Vanek sor tette a legtöbbet, összesen hat pontot szerezve.

Első mérkőzését nyerte a Winter Classic óta a Toronto, amely hazai pályán győzte le a New Jerseyt büntetőlövések után. A Leafsnek nem volt nehéz dolga a szétlövések alatt, ugyanis a Devils idei mind a hét párbaját elvesztette. A hazaiak nyerőemberének James van Riemsdyk bizonyult, aki nemcsak a rendes játékidőben talált be, hanem egyedüliként a szétlövések alatt is tovább nyújtva a vendégek negatív szériáját.

A vendégek hálóőre, Darcy Kuemper volt a főszereplő a Nashville?Minnesota mérkőzésen. Josh Harding és Anton Hudobin után ő lett a Wild történetének harmadik kapusa, aki elsőévesként kapott gól nélkül zárt egy mérkőzést. Kuemper mellett a már veteránnak számító Dany Heatley villogott, aki egy gólpassz mellett győztes gólt szerzett.

A Chicagónak három elvesztett mérkőzés után az Edmonton volt az ellenfele, amely tökéletes ellenfél volt arra, hogy a Hawks visszatérjen a győzelmet jelentő ösvényre. A Sólymok éltek is a lehetőséggel és a 35. születésnapját ünneplő Marian Hossa vezetésével legyőzték a liga leggyengébb csapatát. A szlovák szélső egy?egy góllal és gólpasszal ünnepelt, amit még Patrick Kane hatalmas öngólja sem tudott elrontani.

Washington?Buffalo 1-2 (videó)
G.: Chimera ill. Ennis

Dallas?NY Islanders 2-4 (videó)
G.: Whitney, Goncsar ill. Okposo (2), Tavares, Nelson

Toronto?New Jersey 3-2 (videó)
G.: Bozak, van Riemsdyk ill. Henrique, Clowe

NY Rangers?Philadelphia 4-1 (videó)
G.: Carcillo, Nash, Brassard, Kreider ill. Streit

Chicago?Edmonton 5-3 (videó)
G.: Smith, Shaw, Hossa, Toews, Seabrook ill. Hemsky, Gordon, Hall

Nashville?Minnesota 0-4 (videó)
G.: ? ill. Heatley, Zucker, Cooke, Scandella

Anaheim?Detroit 1-0 (videó)
G.: Cogliano ill. ?

NHL

sorsolás
tabella
kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum