Folytatódik a küzdelem a rájátszásért

   

Újabb teljes fordulóval folytatódik a MOL Liga. Hat csapat küzd a jégen a pontokért, a szabadnapos Csíkszereda pedig abban reménykedhet, számára kedvezően alakulnak az eredmények a mind kiszámíthatatlanabb bajnokságban.

Immár Ladislav Lubina nélkül, de újfent Marek Dubeccel a soraiban fogadja a listavezető Dunaújvárost az Érsekújvár hétfőn este hatkor. Felemás meccsen van túl mindkét gárda. Az Érsekújvár egy fél meccsen keresztül szenvedett az UTE ellen, majd fölényesen nyert, a Dunaújváros pedig két harmadon keresztül mutatott be tanári játékot a Miskolc ellen, hogy aztán a végén izgulnia kelljen a három pontért. Nem kétséges, a felvidékieknek van több veszítenivalójuk hétfő este, hiszen a táblázat éléről szánkáztak le a harmadik helyig, szorossá téve ezzel a középmezőnyt. Annak azért örülhetnek a Nyitra folyó partján, hogy vasárnap estére a korábban ijesztő sérülést szenvedett Chovan kapus játékra jelentkezett, és több, mint 40 percet védett is. Hegyi Ádám Zoltánon kívül egyelőre mindenki játékra kész a túloldalon, ahol a fiatalok közül is egyre többen kapnak rendszeresen bizonyítási lehetőséget, Hruby és Léránt például már igen komoly időt tölthet a jégen egy-egy rangadón is.

nzadabMLA_8967_resize

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

“Mint minden meccsen, most is nagyon komolyan oda kell figyelnünk a Dunaújvárosra – mondta Ladislav Lubina még hirtelen távozása előtt. – Tudjuk az erősségeiket, és reméljük, hétfőn megtaláljuk a gyengébb pontjaikat is. Nagyon erős soraik vannak, és remek játékosaik. Ha nyerni akarunk, mindenképpen nagy taktikai fegyelemre lesz szükség a játékosainktól, és az elsőtől az utolsó pillanatig tartó összpontosításra. Remélhetőleg sokan fogják biztatni a csapatot, és közönségszórakoztató játékkal tudjuk majd ezt meghálálni.”

“Talán a legnehezebb ellenfelünkhöz látogatunk hétfőn, amikor az Érsekújvár otthonában lépünk pályára – nyilatkozta Stephan Lundh, az Acélbikák vezetőedzője. – Szerencsére úgy tűnik, sikerült ellenszert találnunk a zöld-fehér csapatra, ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy szeretnének elégtételt venni a dunaújvárosi vereségükért. Persze ehhez nekünk is lesz néhány szavunk. Bízom benne, hogy a védelmünk és a kapusunk továbbra is olyan biztos alapot ad a támadóinknak, mint eddig, s abban is, hogy a csatárok újra a góllövő ütőket csomagolják be.”

Lassan az utolsó szalmaszálba kell kapaszkodnia a Ferencvárosnak Brassóban. Nem lesz könnyű dolguk, mert a tavaly a rájátszásról épphogy lemaradt csapat nem szeretne ugyanabba a hibába esni. A zöld-fehérek csíki pontszerzésével most a vesztett pontokat tekintve egyformán áll a Brassó és legnagyobb riválisa, a HSC Csíkszereda. Hogy ez így is maradjon, ahhoz 3 pontos győzelem kell az erdélyieknek. Viszont a Ferencváros számára is döntő jelentősége van a mérkőzésnek, lassan nem hibázhat többet a szezon egyik kellemes meglepetését jelentő csapat.

braftcSIM_3089

Fotó: ASC Corona Brasov

A Csíkszereda elleni hazai vereséget követően rendeznie kell a sorokat Kari Rauhanennek, hiszen úgy tűnik, érkezésével továbbra sem szűnt meg a Brassó legnagyobb hibája, a rendkívül hullámzó teljesítmény. Greg Lindqvisttel rengeteget lépett előre a klub, és Kari Rauhanen is a skandináv iskolát képviseli, így a váltás nyilván nem okozhatott nagy törést a csapatban, viszont úgy tűnik, a fejeben még mindig nem teljes a rend. Ez lehet a Ferencváros egyik legnagyobb esélye, ahol a hatalmas szakmai tiszteletnek örvendő Hakan Nygren és a játékosokat hajtani képes Dobos Tamás párosa telitalálatnak bizonyult ebben a szezonban.

“Nem sikerült jól a csíkiak elleni meccs, egyáltalán nem tudtuk megvalósítani az elképzeléseinket – mondta blogunknak Kari Rauhanen. – A Ferencváros ellen új nap, új meccs, de a feladat ugyanaz: a saját játékunkat játszani 60 percen át, nem hibázni, fegyelmezettnek maradni, kihasználni a helyzeteket. A feladat egyszerűnek tűnik, azt a is fekete gumidarabot a hálóba juttatni. Ellenfelünk remek csapat remek edzőkkel, de legutóbb Pesterzsébeten sikerült felülkerekednünk rajtuk, ebből kell erőt merítenünk. Győzni akarunk, mert a rájátszásba szeretnénk jutni.”

“Legutóbb magunkat vertük meg az ASC Corona Brasov ellen Pesterzsébeten – nyilatkozta Dobos Tamás. – Jobban játszottunk, mint ők, mégis buta hibák sorát követtük el a harmadik harmadban. Patric Polc kapus a liga egyik legjobb kapusa, nehéz bevenni a kapuját, de minden meg kell próbálnunk, hogy ezúttal legyőzzük a kiváló hálóőrt. Sok múlik a majd a helyzetkihasználásunkon, de a védelemnek is maximumot kell majd nyújtani meccsen.”

Az év végi bíztató formát követően több egyértelmű vereséget is szenvedett az UTE, közöttük kétszer a Miskolctól. Ebben az idényben egyetlen meccs kivételével, amikor a Miskolc döntetlenre mentette a meccset majd a ráadásban nyert, elég egyértelmű összecsapásokat láthat a közönség amikor a lilák a jegesmacikkal játszanak. Az eddigi hét meccsen mindössze öt gólt tudott szerezni az UTE. Éppen ezért nem is lehet más Ancsin János és Fekti Bálint fiainak célja, mint újra megszorongatni a miskolciakat. Ez a szezon már elment a lilának, de mégsem mindegy, hogy búcsúzik a ligától a csapat erre az idényre.

utemisIMGP2227_5776

Fotó: Rózsa Zoltán

Ahogy Ancsin János nyilatkozta a hétvégi meccsek előtt, minden összecsapáson a pontszerzés a célja a csapatnak, ami a bíztató momentumok ellenére meglehetősen távol volt pénteen és vasárnap, így hétfő este kell megmutassák a játékosok, hogy mire képesek.

“Az Újpestet pár napon belül kétszer is legyőztük, ám ezért komolyan meg kellett dolgoznunk – mondta a csapathonlapnak Bob Dever. – Most sem számítok másra, ráadásul a csapatban benne lesz a pénteki és a vasárnapi meccs, a hozzátartozó nem kevés buszozással együtt. Éppen ezért ez sem lesz egy könnyű, félvállról vehető mérkőzés, de nagyon fontos, hogy azt a három pontot is begyűjtsük. Ennek a hétvégének is teljes kerettel vághatunk neki, hiszen szerencsére sem sérültünk, sem eltiltottunk nincs.”

Érsekújvár–Dab.Docler 3-4

   

Megszerezte első rendes játékidős érsekújvári győzelmét a Dab.Docler, amely elsősorban a két gólig és egy gólpasszig jutó Azarinak és a kiválóan védő Sevelának köszönhetően vesztett állásból fordított.

A találkozó nagyon hasonlóan indult ahhoz, ahogy a két csapat legutóbbi érsekújvári meccsén kezdtek a csapatok, vagyis a DAB-nak még szüksége lett volna egy kis időre a bemelegedésre, de a hazaiak nem tették meg nekik ezt a szívességet és már a 15. másodpercben vezetést szereztek. A góllövő Dubec volt. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de nem jellemezte különösebben nagy iram a mérkőzést. A harmad végén kettős emberelőnybe kerültek a vendégek, de nem tudtak élni a lehetőséggel és a szünet is jókor jött a hazaiaknak, hiszen félbe vágta azt.

A második harmad elején jött a már-már menetrendszerű újabb újvári gól. Nyomás alá került a vendégek kapuja, a hosszabb kihagyás után újra kezdő Sevela előbb Frolík, majd Weissmann lövését is bravúrral hárította, ám az egyik kipattanót végül Frolík lőtte fel a felsőbe, kettőre növelve a hazai előnyt. Az Acélbikák a harmad és a mérkőzés felénél ébredtek, különösen a Miskolc ellen is szebbnél szebb akciókat vezető Azari, Galanisz, Peterdi trió kilenc perc alatt fordított. Előbb Azari lőtte ki a bal felsőt közelről, majd a 35. percben a felső kapuvasat eltaláló lövését kotorta be Peterdi, majd újabb öt perc elteltével ismét Azari volt eredményes.

A harmadik harmadot emberhátrányban kezdte a DAB, de a hazaiak nem tudtak kiegyenlíteni. A 44. percben aztán Papp Viktor növelte a különbséget, aminek eredményeként már kettővel vezettek a vendégek. A 47. percben Ondrej Stefanka szabálytalankodott, amivel a játékvezetők 5 perces büntetéssel és végleges fegyelmivel sújtották. Érdekes módon azonban az ötperces hátrány a hazaiakat dobta fel, 17 másodperccel később Hurtaj emberhátrányból volt eredményes. A gól és a hátrány ellenére megmaradt a hazai nyomás, több alkalommal Sevela bravúrjai kellettek a vezetés megtartásához. Az emberhátrány lejártakor fokozta a nyomást az Érsekújvár, minek következtében előbb Lindgren, majd Azari ült ki a büntetőpadra. Ezúttal a vendégeken volt a sor, hogy hátrányban bizonyítsanak és miután mindkét alkalommal sikerrel védekezték ki a létszámhátrányt, kicsit rendezni is tudták soraikat. Az utolsó percekben még egy nagy attakkal próbálkozott az Érsekújvár, majd egy perccel a rendes játékidő letelte előtt idejüket is kikérték, kisvártatva pedig Chovant is lehozták, ám az utolsó negyven másodpercre ismét hátrányba kerültek, ami megpecsételte sorsukat. Három másodperccel a vége előtt ugyan Lindgrent is kiküldték a játékvezetők, ám ez már kevés volt az egyenlítésre, szezonbeli első rendes játékidős újvári győzelmével folytatta veretlenségi szériáját a címvédő.

Erste Liga, Érsekújvár, 1432 néző. Játékvezetők: Németh, Varjú, Soós, Ozsváth.
Chovan: 90,0% (Krajcovic)
K
Sevela: 91,7% (Kiss T.)
Král, Kowalczyk, Podstavek, Stefanka O., Dubec Marek
1
Lindgren, Hüffner, Ladányi, Contois, Szappanos
Baron, Kames, Hurtaj, Ruzicka, Frolík
2
Huba, Nagy, Peterdi, Galanisz, Azari
Sucharda, Pavesic, Stefanka M., Weissmann, Polcík
3
Jaborník, Gröschl, Somogyi, Pavuk, Papp
Kubica, Hrudík, Fiala, Korytko, Uhnák
4
Hruby, Léránt, Magosi, Szabados, Kiss Á.
Peter Halmeš
E
Stephan Lundh
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:15 NZÁ Dubec Marek Podstavek Král
2-0 23:02 NZÁ Frolík Hurtaj Baron
2-1 30:07 DAB Azari Peterdi Galanisz
2-2 34:09 DAB Peterdi Azari Galanisz
2-3 39:39 DAB PP Azari Peterdi Jaborník
2-4 43:08 DAB Papp Contois Somogyi
3-4 46:22 NZÁ SH Hurtaj Weissmann
36 Kapura lövések száma 40
39 Kiállításpercek 16

Az Érsekújvár–Dab.Docler góljai

 

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum