Mire megy a Kontinentális Kupa a KHL-lel?

   

A szezon legnehezebb feladata vár Vas Jánosékra a hétvégén, amikor a Rouen a Kontinentális Kupa négyesdöntőjének ad otthont. Az ukrán Donbassz Donyeck például komplett KHL-es csapatával érkezik. Nagy kérdés, hogy az európai második vonal élcsapatai, a hazaiak mellett a norvég Stavanger Oilers és az olasz bajnok Asiago meg tudják-e szorongatni a KHL egyik élcsapatát. Minden részletet megtudhat összeállításunkból.

A Donbassz címvédőként érkezik, de Rouenból nincsenek kellemes élményei. Két évvel ezelőtt a harmadik napon találkozott egymással az addig veretlen ukrán csapat és az egy vereséggel álló házigazdák. A Donbassz volt a toronymagas esélyes, az is elég lett volna a tornyagyőzelemhez, ha csak két góllal kap ki, ráadásul az 50. percben még csak 3-2 volt a Rouen-nak. Innen sikerült elveszíteni a tornát, ami óriási presztízsveszteséget jelentett az ukránoknak. Idén ugyanennek nem szabad megismétlődnie, őszintén szólva sokkal kisebb is rá az esély. Mindenesetre az értetlenséggel vegyes tanácstalanság jól látszik a mérkőzés után készített felvételeken, melyet az iihf.com fotógalériájából vettünk.

donbassz
Forrás: iihf.com

A két évvel ezelőtti Rouenból, amelyben meglepően sok volt az ismerős név, pl. Alén, Werenka, Elomo, a csapat fele maradt meg. A kontinuitást a kapuban a 42. évében járó Lhenry képviseli, a hátvédek közül négyen, a csatárok közül hatan ma is a csapat tagjai. A keretet nyáron részletesen is bemutattuk, az idényben a statisztikák alapján kiemelkedik a csapatkapitány, Marc-André Thinel. A 33 éves kanadai jelenleg harmadik a Ligue Magnus kanadai táblázatán, 18 meccsen szerzett 31 pontjával. Csapaton belül őt követi a hatodik helyen álló Guenette 29 ponttal, a hetedik helyen Riendeau 28-cal, a nyolcadikon Lampérier és Vas János 27-tel, majd Desrosiers 25-tel. Ez az első két sora jelenleg a Rouennak, igazán gólerős trió, akármilyen felállásban is játszanak, de általában Thinel vezeti az elsőt, Desrosiers a másodikat.

Erőltetett menetben vannak a házigazdák, hiszen egy hete csütörtökön megnyerték a Ligakupa döntőjét, hetedikén pedig a Francia Kupa elődöntőjét és a kettő között még egy bajnoki is belefért. Nem véletlenül nyilatkozta Vas János, hogy ezekben a napokban mindig csak az eggyel előttük álló feladatra koncentrálnak.

Az idei három ellenfélből kettő ugyanaz, mint két éve, vagyis a címvédő Donbassz Donyeck és az olasz Asiago. Mellettük a DAB idei csoportellenfele a norvég Stavanger Oilers csatlakozott. A Donbassz címvédőként érkezik a tornára, akkor is a KHL All Star-gála hétvégéjén rendezték a Kontinentális Kupa döntőjét. Akkor Jevgenyij Dadonov meghívást kapott a gálára, viszont az ukrán csapat kérte, hadd játszhasson inkább a négyestornán. A KHL ennek eleget tett, idén nem is választottak játékost a donyeckiektől, akik így teljes kerettel utazhattak Rouenba. Újfent ők a torna esélyesei, a kapuban a tavalyi tornán egy gólt kapó, szlovák olimpiai keretben szereplő Jan Laco mellett a KHL egyik legjobb kapusa, Michael Leighton védhet, aki 36 idei mérkőzésén 1,8-as kapott gólátlagot és 93,4%-os védési hatékonyságot produkált. A házi pontkirály a cseh Lukas Kaspar 29 ponttal, de Makszim Jakucenya csak két, míg Dadonov négy ponttal van lemaradva. Tavaly nem jutottak be a KHL rájátszásba az ukránok, idén viszont számukra a Nyugati-főcsoport harmadik helye a tét, jelenleg egy-egy ponttal megelőzik a Dinamo Rigát és a Lev Prahát.

asiago
Forrás: iihf.com

Az Asiagóban, ahogyan azt már megszokhattuk, a csapat nagyjából fele Kanadában látta meg a napvilágot. Legnagyobb sztárjuk Chris DiDomenico, aki 20 évesen már junior-világbajnok és QMJHL-bajnok is volt. Tavaly Olaszországban a rájátszás legponterősebb játékosa lett, 15 mérkőzésen szerzett 11 góllal és 31 gólpasszal, 52 olasz bajnokiján 102 pontot szerzett. Asszisztban amúgy is erős a csatár, már a QMJHL-ben is megszerezte a rájátszásban legtöbb passzt adó játékosnak járó címet. Őt nyáron a Bolzano is vitte volna, ám a játékosnak esze ágában sem volt elhagyni csapatát. Az idény nagyjából felénél is vezeti a Serie A kanadai táblázatát. A csapatban három, a budapesti világbajnokságot is megjárt játékos szerepel: a hátvéd Sullivan, a csatár Borrelli és a szintén hátvéd Marchetti. Rajtuk kívül még Layne Ulmerre és az egy meccs erejéig az NHL-ben is kipróbált Sean Bentivoglióra lesz érdemes figyelni. A DiDomenico, Borrelli, Ulmer, Bentivoglio négyes a Kontinetális Kupa előző körének három mérkőzésén 23 pontot szállítottak csapatuknak.

A Stavanger az első norvég csapat a Kontinentális Kupa négyesdöntőinek történetében. Őket szintén bemutattuk már blogunk hasábjain, ráadásul testközelből is láthattuk, mire képesek, hiszen a dániai harmadik fordulóban a Dab.Docler ellenfelei voltak. Sajnos éppen a DAB ellen jött ki nekik legjobban a lépés, szurkolóik elmondása szerint sem szoktak ennyire jól és főleg hatékonyan játszani, mint amikor 9-1-re megverték a magyar bajnokot. A tornán ránk a legnagyobb benyomást az apró termetű amerikai hátvéd, Kurt Davis tette, mellette a csapatkapitány Christian Dahl-Andersen és a kanadai légiós Jean-Michel Daoust végeztek a torna kanadai táblázatának első két helyén. Davis hátvéd létére negyedik lett itt. Említésre méltó, hogy a keretben van egy olimpiai résztvevő is, Henrik Solberg személyében.

A torna programja
2014. január 10., péntek
16:30 Donbassz Donyeck–Stavanger Oilers
20:00 Rouen–Asiago

2014. január 11., szombat
16:30 Asiago–Donbassz Donyeck
20:00 Stavanger Oilers–Rouen

2014. január 12., vasárnap
16:30 Asiago–Stavanger Oilers
20:00 Rouen–Donbassz Donyeck

A mérkőzéseket 1,99 euróért élőben nyomon lehet követni a Dailymotion jóvoltából a következő címen: http://www.dailymotion.com/continentalcuphockeyrouen. Akinek nem lesz erre módja, de szeretné figyelemmel kísérni a meccsek eredményeinek alakulását, az IIHF honlapján teheti ezt meg a hagyományos, élőben frissülő jegyzőkönyveken keresztül.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 14., szombat
ROM 13:30 STESST 8-0VÉGE
U18 13:55 KMHUTE 2-7VÉGE
U18 14:40 MISZNO 2-1VÉGE
U18 16:30 GEPDHK 3-17VÉGE
EL 17:00 SCCVC2 5-2VÉGE
U18 17:10 AVSETO 9-4VÉGE
EL 17:30 BRAMAC 1-2VÉGE
ROM 17:30 GALPRO 4-6VÉGE
október 15., vasárnap
ROM 10:00 STESST 18-5VÉGE
U18 12:00 MISSCC 3-6VÉGE
U20 12:15 DHKUTE 0-2VÉGE
U20 14:10 AVSMAC 9-0VÉGE
U20 15:00 ZNOVAS 3-4 HVÉGE
U20 16:30 ETOKMH 3-4VÉGE
EL 17:00 DABMIS 0-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSHCI 2-4VÉGE
október 16., hétfő
ROM 17:30 SSCBRA 3-1VÉGE
U18 17:30 SZDSCC 2-19VÉGE
EL 20:00 UTEFTC 4-3VÉGE
    • M4 SPORT
október 17., kedd
U18 18:40 MACSCC 5-6 BVÉGE
U20 20:00 UTEPEF 2-0VÉGE
október 18., szerda
KHL 16:00 JUGAMR 
    • SPORT 2
MK 16:00 KMHFTC 
U18 17:35 SCCGEP 
MK 18:00 DABUTE 
MK 19:30 MACTIT 
október 19., csütörtök
U18   PEFMIS 
U18 14:45 DHKMAC 
U18 17:00 AVSSCC 
U18 17:05 GEPVAS 
U20 17:20 ETOAVS 
KHL 18:00 LOKNYH 
    • SPORT 2
U18 18:00 ZEGUTE 
U18 19:00 SZDETO 
U20 19:00 UTEVAS 
október 20., péntek
U20   HDJMAC 
U20   SLLKMH 
KK 13:30 TXUMIS 
KK 17:30 BRACZB 
EL 18:00 DABMAC 
EL 18:00 UTEVC2 
EBEL 18:30 ZNOAVS 
EL 18:30 TITFTC 
október 21., szombat
U18   ETOKMH 
U18   MACMIS 
U18   UTEVAS 
U18   ZNOAVS 
U20   G99DHK 
U20   SLLMAC 
U20   VSVKMH 
KK 13:30 MISCZB 
EWHL 17:30 SKPKMH 
KK 17:30 BRATXU 
U18 19:00 UTEVAS 
október 22., vasárnap
U18   VSVKMH 
U20   HDJKMH 
U20   OHCUTE 
U20   VICVAS 
U20   VSVMAC 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
   H I R D E T É S
Partnerünk