Erdélyi derbi Brassóban

   

Brassó–HSC – ennél többet nem is kell mondani a telt házért.

Minden bizonnyal egész Székelyföld Brassóra figyel péntek este, amikor is a Csíkszereda teszi tiszteletét az Olimpiai Jégcsarnokban. Ebben a szezonban elcsépelt a fordulat, hogy minden pontnak különös jelentősége van a ligában, de ez péntek este is igaz lesz, ráadásul külön ízt ad az összecsapásnak, hogy ez a két klub jelen pillanatban leginkább egymáshoz képest határozza meg önmagát, mindegy, mi történik, a lényeg, hogy kettejük közül ki végez majd jobb helyen. Remélhetőleg a rivalizálás telt házat és sportszerű küzdelmet hoz majd, a játékosok a saját tennivalójukkal törődnek és nem az ellenfelekkel. Ebben a szezonban egyelőre a Brassó áll jobban a párharcban. Az első három összecsapást a barcaságiak nyerték, majd jött a csíki feltámadás, két sorozatban nyert meccs. Ekkor érkezett Kari Rauhanen, aki első fellépésén éppen Csíkszeredában vezette győzelemre a kék-sárgákat. Ezzel már négy nyert meccs van a Brassó neve mellett a párharcban, ami azért is lényeges, mert tavaly éppen az volt a csapat veszte, hogy az összevetésben nem állt jól, amikor az azonos pontszámmal végzett Érsekújvár került a rájátszásba negyedikként a Brassó kárára. Izgalmas összecsapásra van kilátás, ahol minden játékos bele fog adni apait-anyait, hogy csapatát győzelemhez segítse.

brahscSIM_4586

“Először voltam magyrországi és szlovákiai túrán a csapattal – tekintett vissza az elmúlt hétvégére Kari Rauhanen –, és ez arra is emlékeztetett, milyen kemény játék is a hoki. Volt már ilyenben részem Finnországban, de a legutóbbi időben Svájcban elszoktam ettől. Tulajdonéppen elégedett voltam a túránkkal, a Ferencváros elleni utolsó harmadban és Érsekújváron úgy érzem, rátaláltunk a játékunkra. A védekezésben ez mindenképpen elmondható, és remélem, a támadásokra is igaz lesz ez. Most hazai meccsek jönnek, jobban odafigyelhetünk a saját dolgainkra. Bonar már edzett velünk a héten, és úgy láttam, gyorsan tanulja az új játékrendszerünet. Ha nem jön semmi közbe, akkor játszani is fog, és kisebb változások lesznek emiatt a csapatban. Fodor Csanád remkül játszott a túrán, most ő lesz a tartalék légiós, de ha valakinek nem megy a játék, nem gondolkozok sokat, jöhet Fodor. Nem nevek játszanak, ezért csak a teljesítmény számít, az mindegy, hogy hívják azt, aki éppen a csapatban szerepel. Mindkét csapat hasonló helyzetben van, talán mi most egy picit könnyebben kapunk levegőt. Az előző csíkszeredai meccsen mutatkozott be a HSC két új légiósa, Svidkij és Danton, akik remek adottságú, tehetséges játékosok, biztos vagyok benne, hogy most már sokkal jobban beépültek a csapatba. Nekün azonban nem velük kell foglalkoznunk, a saját játékunkat kell játszanunk 60 percen át, ha nyerni szeretnénk. Természetesen, ha nyerünk, azzal megint lépünk egyet előre, de nagyon sok meccs van még hátra, és meccsenként három pontot lehet szerezni. Nem kell a péntei eredményt túllihegni, egy meccs kell legyen a sok közül, a végén 48 meccs alapján osztják a helyeket a rájátszásban.”

“Létfontosságú mérkőzések következnek – nyilatkozta Gál Sándor. – A legfontosabb Brassó elleni. A legutóbbi brassói mérkőzésen is jól játszottunk, remélem ezúttal is így lesz. Ha nem teljesítünk jól akkor az esélyeink megcsappannak, ami a rájátszásba kerülést illeti. Ezt tudjuk. Az utóbbi mérkőzések azt mutatják, hogy kezdünk kijönni a december végi gödörből. Sajnos Becze el van tiltva. Nélküle kell behúzzuk a meccseket. A többi játékos bevethető állapotban van, Stanislav Kozuchot és Tranca Danit leszámítva

Brassó–HSC Csíkszereda 2-3

   

Nem hagyta magát leszakítani a HSC Csíkszereda, kis túlzással a túlélést jelentő nagyon értékes pontokat szerzett Brassóban Gál Sándor csapata. A 2000 néző nagy része csalódottan távozott.

A csíkiak ezzel egyszersmind segítettek az Érsekújvárnak is. Ismét szoros befutó várható a MOL Liga alapszakaszának végén.

Telt ház, 2000 néző várta a csapatokat és a tömeg nagyobbik része minden bizonnyal csalódottan látta, hogy hiába a visszatérő Bonar, a HSC volt az aktívabb a két csapat közül. Nem is volt érdemtelen tehát, hogy a 12. percben Vaclav Novak távoli lövésével vezetést szerzett a fehér mezes csapat. Az előnyt rutinosan és higgadtan őrizte is a csapat, egészen a meccs felég, amikor Saluga keveredett a kapu elé, és Péter Róbert passzát közvetlen közelről a hálóba húzta. Mielőtt belejöhetett volna az ünneplésbe a hazai közönség, Curilla gondoskodott a kedélyek lehűtéséről. Salugához hasonlóan ő is közelről talált a hálóba, 22 másodperccel a brassói egyenlítés után.

Kísértetiesen hasonló jelenet ismétlődött meg a harmadik harmad legelején is. alig telt el fél perc a meccsből, amikor Wehrs terelt Ruczuj hálójába egy pakkot, és a visszatérő Bonar is gyarapította pontjai számát egy gólpasszal. Nem telt el azonban másfél perc, amikor Moldován újabb távoli lövéssel vette be az ebben a műfajban ma este meglehetősen bizonytalan Polc kapuját. Erőlködött a Brassó, az utolsó 5 percben kétszer is emberelőnyben játszhatott, azonban nem találta meg a receptet Ruczuj legyőzésére. A veterán Kozuchot kényszerből helyettesítő fiatalember immár sokadszor mutatta meg, hogy lehetne benne bízni fontos meccseken is, vezérletével a Becze Tihamért ezúttal is nélkülöző HSC megőrizte előnyét, és újra nyílttá tette a vetélkedést a rájátszásért.

Kari Rauhanen, ASC Corona Brassó: “Ezen a meccsen semmi sem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Taktikai jellegű meccset akartunk játszani, de ehhez képest lassan kezdtünk és az ellenfél az első harmadban vezetést szerzett, mi meg futhattunk az eredmény után. A második és a harmadik harmad nagyon kaotikus volt, hiszen alighogy egyenlítettünk, újra odaadtuk a vezetést az ellenfelünknek. Ezen kívül még a szerencse is elpártolt mellőlünk ma este. Nem keresünk bűnbakot, azt tartom, amit sokaktól hallhattak már, csapatként győzünk, csapatként veszítünk. De azért remélem, hogy hétfőig mindenki magába néz, és elemzi a saját játékát és hozzáállását”

Antal Előd, HSC Csíkszereda: “Keményés nehéz meccs volt. Úgy látszik, mi csak akkor tudunk jól játszani, ha az életünkért küzdünk, amikor az utolsó lehetőségünknél tartunk. Jó meccset játszottunk, taktikusak voltunk, a Brassó minden támadási tervére volt válaszunk. Örülünk, hogy ezzel a győzelemmel újra azok közé kerültünk, akik a playoffért versenyeznek, de mostantól minden meccsünket nyernünk kell, különösen a hazaiakat. Nagyon örülünk annak a 3 pontnak, amit ma este szereztünk.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 2000 néző. Játékvezetők: Lascar, Gergely, Butucel, Mathe.
Polc: 90,9% (Fülöp)
K
Ruczuj: 91,3% (Onodi)
Wehrs, Nagy Cs., Péter R., Antal, Petres
1
Hruby, Góga, Curilla, Mihály, Novák
Piszarenko, Hietamaki, Molnár Zsolt, Saluga, Gliga
2
Salló, Papp, Moldován, Molnár Zsombor, Szőcs
Dumitru, János, Bonar, Zsók, Virág
3
Bors, Nagy I., Danton, Svidkij, Farkas
Oprea, Péter Zs., Imecs, Bálint, Márton
4
Flinta, Kósa, Hildebrand, Péter L., Bíró O.
Rauhanen Kari
E
Gál Sándor, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 11:11 SCC PP Novák Hruby
1-1 30:11 BRA Saluga Péter R. János
1-2 30:33 SCC Curilla Novák Mihály
2-2 40:34 BRA Wehrs Bonar Gliga
2-3 41:59 SCC Moldován Salló
23 Kapura lövések száma 33
10 Kiállításpercek 10

A Brassó–HSC képei

 

A Brassó–HSC videón

 

A romániai Digi Sport összefoglalója.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 18., csütörtök
U20 14:15 OHCKMH 5-4 HVÉGE
U18 15:30 PEFGEP 15-2VÉGE
U20 17:40 VASSLL 5-0VÉGE
U20 17:45 ZNOMAC 4-6VÉGE
U20 18:45 UTEDHK 4-1VÉGE
január 19., péntek
ROM 17:30 BRAGAL 7-0VÉGE
ROM 17:30 STESCC 5-8VÉGE
január 20., szombat
EWHL 11:25 SAVKMH 3-2VÉGE
U18 11:30 GEPZEG 3-7VÉGE
U18 14:30 KMHMIS 4-5VÉGE
U18 16:15 KACAVS 5-2VÉGE
MK 17:15 MISUTE 4-0VÉGE
    • M4 SPORT
U20 17:15 RBSAVS 5-4VÉGE
ROM 17:30 BRAGAL 10-3VÉGE
ROM 17:30 SCCSST 15-0VÉGE
DEBL 17:45 MARGEP 2-5VÉGE
U18 18:15 UTEOKW 1-0VÉGE
U18 19:10 VASETO 5-6 HVÉGE
EBEL 19:15 RBSAVS 2-0VÉGE
U18 20:00 ZNOMAC 2-1 HVÉGE
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 0-24VÉGE
U20 14:15 ZNOAVS 3-6VÉGE
U18 14:20 MISOKW 4-5 HVÉGE
U18 14:30 RBSAVS 8-3VÉGE
U20 15:10 VASHCI 8-1VÉGE
U18 16:00 ETOVSV 2-4VÉGE
EBEL 17:30 DECAVS 3-2 HVÉGE
U20 18:00 RBSMAC 6-3VÉGE
U20 18:40 KMHUTE ÉLŐ
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   UTEVAS 
U18   ZEGPEF 
U20   UTEOHC 
U20 17:40 VASG99 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
Partnerünk