Élet-halál harc Pesterzsébeten

   

A MOL Liga hétfői fordulójában három mérkőzést rendeznek, a Miskolc az UTE-t, a Fradi a HSC-t, az Érsekújvár pedig a Brassót fogadja. Ez utóbbit a DIGI Sport jóvoltából televízión keresztül is nyomon követhetik a nézők.

Az Érsekújvár Dunaújvárosban talán a szezon eddigi legrosszabb játékát produkálta, ami egyértelműen rengeteg sérült játékosának köszönhető. Vasárnap Dunaújvárosban nem lépett pályára, Baron, Puchovsky, Caladi, Uram és a kapus Jan Chovan sem. Utóbbi pótlására villámgyorsan igazoltak KHL-es múlttal rendelkező kapust, ám mivel vízkeresztkor Szlovákiában munkaszüneti nap van, így a szerepeltetéséhez szükséges papírok elintézésére vajmi kevés az esély. A címvédő ellen 17 játékost neveztek a felvidékiek, akik bár összességében nem tudták felvenni a versenyt a DAB-bal, helyenként még így is veszélyt jelentettek. Hazai pályán a Brassó ellen nyilván ennél sokkal többre lesznek képesek. Az utóbbi hetekben a Brassó megszerezte a negyedik helyet a tabellán, már vesztett pontok tekintetében is megelőzi a nála két meccsel kevesebbet játszott HSC-t, de helyzete megerősítéséhez mindenképpen nyernie kellene. Csakhogy ez Érsekújváron csöppet sem könnyű feladat, idén ez eddig még csak a HSC-nek, a Miskolcnak és DAB-nak sikerült. A Brassó eddig kétszer szerepelt Érsekújváron, egyszer szoros, egyszer nagyon sima vereséget szenvedett, a Cenk alján most nyilván úgy gondolják, itt az ideje megszakítani ezt a rossz sorozatot.

A Brassóhoz nagyon hasonló helyzetben van a HSC. Gál Sándor csapata az utóbbi fordulók gyengélkedése miatt győzelmi kényszerben játszik, a szintén a playoffba igyekvő, de a tabellán mögöttük álló Ferencvárost ehhez még Pesterzsébeten is mindenképpen le kell győzniük. Náluk Tranca és Gecse sérültek, az első számú kapus Kozuch lassan visszatér, de játéka egyelőre bizonytalan. Érzékenyebb veszteség, hogy az Érsekújvár ellen elkövetett szabálytalanságok miatt a liga fegyelmi bizottsága Beczét négy, Gógát pedig két meccsre eltiltotta.

ftchscDSC_0338

Fontos hiányzók azonban a hazaiaknál is lesznek, a liga idei egyik passzkirálya, a 32 meccsen 28 asszisztot kiosztó Berta Ákos bokaszalagja rendetlenkedik, rá két hetes kihagyás vár, míg Borbás eddig is sérülten játszott, de tovább nem lehet halogatni a keresztszalag-műtétet, ő a szezonban már nem valószínű, hogy pályára lép. Pedig mindkét csatár játékára nagy szükség lenne, főleg azok után, hogy vasárnap hazai szempontból végtelenül szerencsétlen körülmények között kikaptak közvetlen riválisuktól, a Brassótól. Ha hétfőn is kikapnak a HSC-től, akkor 11 meccsel az alapszakasz vége előtt 10 pont fölé nőne hátrányuk a negyedik helyezett csapattal szemben, aminek ledolgozására egy huszárosnál is keményebb hajrá mellett az ellenfelek gyengélkedésére is szükség lesz. Ha viszont nyernek, akkor továbbra is versenyben maradnak a rájátszásért. A szurkolókat érintő fontos információ, hogy a mérkőzés kiemelt kockázatúnak minősül, ezért a rendezők arra kérik a csíkszeredai szurkolókat, hogy a hátsó bejárat felől közelítsék meg a szektorukat, mert a főbejáraton keresztül nem közlekedhetnek. A minél gyorsabb és kényelmesebb bejutás érdekében külön pénztáruk és büféjük is lesz a remélhetőleg szép számban kilátogató vendégszurkolóknak is.

A nap harmadik mérkőzésén az UTE vendégeskedik Miskolcon. Legutóbb három napja játszott egymással a két csapat, akkor a Megyeri úton nem sok babér termett az Újpestnek, akik azonban azóta pihenhettek. Nem úgy a Miskolc, amely vasárnap egy simának induló, majd roppant szorossá váló mérkőzésen verte a Csíkszeredát. Hétfőn sem számíthat sokkal kisebb ellenállásra Bob Dever csapata, aki maga is számtalan alkalommal, legutóbb éppen a pénteki meccs után, nyilatkozta, hogy az UTE ellen is keményen meg kell dolgozni a győzelemért, csak hatvan percen keresztül koncentrálva lehet legyőzni a liga legfiatalabb csapatát. Ancsin János és Fekti Bálint embereinek a legutóbbi 4-0-s vereség legnagyobb tapasztalata pedig nyilván az lehet, hogy a meccs elején nem szabad elengedni az ellenfelet. Eddig háromszor szerepeltek a Népkertben a lilák, ahol csak az első alkalommal tudták meglepni a hazaiakat, akkor hosszabbításban kaptak ki 2-1-re, azóta két sima, egy 7-1-es és egy 5-2 arányú vereséget szenvedtek.

FTC–HSC Csíkszereda 3-4

   

Nagy küzdelemben értékes pontokat szerzett a HSC, új kedvenc van a zöldeknél.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, enyhe csíki fölénnyel. Pár perc alatt aztán belerázódott a meccsbe a Ferencváros, amiben nagy szerepe volt Nagy László mértani pontosságú lövésének. Korongja a kapuvasat érintve csapódott a hálóba, ezzel vezetett a Ferencváros. A hajtásra továbbra sem lehetett panasz, pörgött  mindkét csapat. Itt is, ott is maradtak ki helyzetek, a legnagyobbat talán Gibbs Sjödin hagyta ki, miután Ojanen tanítanivaló csellel csapta be a csíki védelmet. Egygólos hazai vezetéssel mentek pihenni a csapatok, de látszott, lehetnek nagy fordulatok az este folyamán.

A második harmad elején ismét a vendégek kezdtek jobban, ezúttal azonban nem maradtak ki a helyzeteik. A 23. perc végén Svidkij, másfél percre rá Novak volt eredményes. A gólok ellenére egyik kapusra sem lehetett panasz, Budai és Ruczuj is bravúros sorozatát mutatta be a lüktető, nagyon erős meccsen. Egy hazai gólt les miatt nem adtak meg, majd az első két hazai emberelőnyt értékesítve a harmad közepén 40 másodperc alatt fordított a Ferencváros. Előbb Kiss Gábor mattolta Ruczujt, aztán a következő nekifutásra Ojanen volt eredményes. Az előny azonban nem tartott sokáig, másfél perc múlva Danton egyenlített. A gólok mellett azonban kihagyott helyzetek is színesítették a mérkőzést, igazságos döntetlennel mentek pihenőre a csapatok.

A harmadik játékrész elején úgy tűnt, mintha elfáradtak volna a hazaiak a nagy hajtásban, jó pár percig a vendégek játszottak fölényben. Aztán fordult a kocka, átvette a kezdeményezést a Ferencváros, de ahogy korábban a HSC-se, most a zöldek sem jártak sikerrel. A gólszerzéshez a legközelebb talán Pál helyzeténél voltak a csapatok, a kiugró centert szabálytalanul állították meg, a megmozdulás szeredai kiállítást ért, de ha büntetőt ítéltek volna, azon sem lepődhettünk volna meg. Jó volt a hangulat a nézőtéren is, a meccs utolsó szakaszára a hazai drukkerek is belejöttek a szurkolásba, így a két hangos tábor párbaja is feldobta a hangulatot.

ftchsc-DSC_0088

A hazai szurkolókat lelkesíthette az új fiú, a jellegzetes külsejű Gibbs Sjödin játéka is. A zömök csatár termetét meghazudtolóan gyors, és szinte nem lehet elvenni tőle a korongot, bár a helyzetek kihasználásával hétfőn este is hadilábon állt. Ez lett végül a Ferencváros veszte is, hiszen a meccs büntetőkkel ért véget. Nova ésPotila kihagyta, Moldován és Ojanen belőtte, követezett Svidkij, aki sikerrel járt, míg a hazaiaktól Gibbs Sjödin hibázott, ezzel értékes két pont a HSC-é, egy pedig a Ferencvárosé. Lépéshátrányba került ugyan a Ferencváros, de még van 33 megszerezhető pontja, egy jó sorozattal minden további nélkül odaérhet még a rájátszásba.

Dobos Tamás (FTC Budapest ESMTK): Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, jobb volt a kapusteljesítményünk mint tegnap. Véleményem szerint, nem játszottunk rosszul, kihagytuk a ziccereinket, buta gólókat kaptunk. A szétlövés pedig lutri.

Gál Sándor (HSC Csíkszereda): Kellett a jó kapusteljesítmény ehhez a győzelemhez. Jó mérkőzés volt, mindkét csapatnak nagyon nagy szüksége van a pontokra, szerencsére a két pont a miénk lett ma este.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 300 néző. Játékvezetők: Babic, Gangel, Bedő, Abonyi.
Budai: 85,7% (Szőke)
K
Ruczuj: 92,5% (Onodi)
Ölander, Mestyán, Feil, Nagy L., Kiss
1
Hruby, Curilla, Mihály, Novák
Győri, Lindquist, Pál, Dancsfalvi, Potila
2
Salló, Papp Sz., Moldován, Molnár Zs., Szőcs
Lencsés, Géczi, Ojanen, Sijka, Gibbs Sjödin
3
Bors, Nagy I., Danton, Svidkij
Wéber, Tőkési, Horváth, Vaszjunyin, Papp Cs.
4
Kósa, Péter, Hildebrand, Bíró O., Farkas
Dobos Tamás, Hakan Nygren
E
Gál Sándor, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:03 FTC Nagy L. Kiss
1-1 22:58 SCC Svidkij Curilla Kósa
1-2 24:25 SCC Novák Hruby
2-2 32:07 FTC PP Kiss Ölander Győri
3-2 32:47 FTC PP Ojanen Sijka Lindquist
3-3 34:12 SCC Danton Svidkij
3-4 65:00 SCC GWS Svidkij
40 Kapura lövések száma 28
6 Kiállításpercek 22

Az FTC–HSC képei

   

Az FTC–HSC góljai

 

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum