Elkeltek a jegyek a 2015-ös juniorvébére

 

Bombasiker a juniorhoki Kanadában. A jegyeket december 30-án kezdték árulni, és bár egy-két hely még kiadó, a szervezők szombaton bejelentették a telt házat.

Malmö után Toronto és Montréal közösen rendezi a következő junior-világbajnokságot. A két város 2017-ben szintén közösen rendez, jegyet már arra az eseményre sem lehet kapni. Az első évben Montréal rendezi a csoportkör kanadai meccseket és két negyeddöntőt, míg a többi mérkőzésre Torontóban kerül sor. A montreáli helyszín a 21 000 fő befogadására képes Bell Centre lesz, míg a torontói meccseket a 18 800 fős Air Canada Centre-ben rendezik. Darryl Boynton, a rendezvény igazgatója elmondta, a lehető legszélesebb publikum számára elérhetővé akarták tenni az eseményt, ezért igyekeztek minél alacsonyabban tartani a jegyárakat, melyek túlnyomó többsége 40 dollárba vagy annál is kevesebbe kerül. Már csak bérletek kaphatók, melyekkel 19 torontói vagy 13 montreáli mérkőzés tekinthető meg.

Nemrégiben írtunk arról, hogy Európában is örvendetesen növekednek a nézőszámok a junior-világbajnokságokon, de ez sehol nincs ahhoz a valóságos őrülethez képest, ami Kanadában van. Az NHL-ben szereplő kanadai csapatok fizikailag képtelenek kielégíteni a hoki iránti igényeket, így az alacsonyabb osztályokban és a fiatalok meccsein is gyakoriak a telt házak. A junior-vb pedig az NHL után következő legrangosabb esemény, amely ráadásul sokkal gyakrabban kerül Kanadába, mint egy felnőtt világbajnokság.

A kanadaiak szívesen utaznak is az esemény után, Malmö sem számított arra, hogy ezernél is több kanadai érkezik az eseményre, márpedig néhány éve Pardubicében legalább kétszer ennyien voltak, igaz, akkor zsinórban nyerték a vb-ket. A Destiny Tours utazási iroda egymaga 518 kanadai útját és mindennapjait szervezte. Külön szektoruk van, a csoport tagjai még saját mezt is kaptak. John Carroll, az iroda vezetője természetesen maga is hokifan, aki a helyszínen szurkolja végig a meccseket. Az indulásról a vb hivatalos honlapjának nyilatkozott: “1999-ben kezdtük Skellefteában, akkor még csak 22 szurkolóval. Azóta az európai vb-k az egyik specialitásunk.” Felesége, Rita hozzátette: “Tévében néztük a junior vb-t, amikor John egyszer csak azt mondta, oda kéne szerveznünk utakat. Először azt hittem, csak viccel, de aztán elkezdte kidolgozni a részleteket. Minden évben vannak visszatérő vendégeink, vannak, akik már hetedik alkalommal vannak velünk.”

Ekkora csoportot persze nem lehetett egyetlen szállodában elszállásolni, 11 busz utaztatja őket Malmőn belül. A Malmö Arénához közeli focistadion különtermében kapnak ebédet, képünkön is éppen ez látható.

can

Az egyik szurkoló azt is elmondta, miért szereti a juniorok küzdelmét. “Ezeknek a srácoknak az álmai válnak ezzel valóra. Életre szóló élményt szereznek azzal, hogy juharleveles mezben játszhatnak és ennyi szurkoló kíséri el őket. Nekem az egyik kollégám említette ezt a lehetőséget egy kocsmázáskor. Másnap én is foglaltam helyet. Ez az első alkalom és nagyszerűen érzem magam. A szervezés nagyszerű, a szurkolók jó fejek és sokan vannak.”

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum