Tisza Volán?Szerbia U20 4-5

   

A 2014-es év első szegedi mérkőzésén a szerb junior válogatott hosszabbítás után nyert egy felettébb érdekes összecsapáson.

Az első harmadban nem született gól, kiállításpercek viszont annál inkább, hat-hat hazai és vendég kisbüntetés került kiosztásra. A második harmadban viszont a szegediek jobbak voltak,  a 33. percben egy nagyon buta szándékost lest hoztak össze a  szerbek, aminek eredményeképpen a vendég harmadban lévő buli után Varga Dávid bebombázta a korongot. A gól után nem sokkal emberelőnybe került a Szeged, de impotens emberelőnyös játékuk csak egy hazai kiállítást hozott össze. Az emberhátrány alatt több bravúrt is bemutatott Balázs Csongor, többek között lehetetlen helyzetből is hárított. A 39. percben kétgólosra nőtt a szegedi előny, miután Pilcsik Tamás kapu mögüli passza után Schellin éles szögből leadott lövése bekerült Feher Jovan kapujába. Nem telt el egy perc sem, Ódry gólpasszt adott, a kapu mögül tette Fodor elé a korongot, aki kapásból belőtte.

A harmadik játékrészre kapust cseréltek a vendégek, Feher Jovan helyét Fak vette át, a harmad 22. másodpercében pedig szépítettek a szerbek egy kijátszott akció során. A 47. percben felálltak öt az ötre a szerbek, aminek meg is lett az eredménye, egy kék vonalról leadott lövés túljutott Balázs Csongoron. Egy perc múlva emberelőnybe kerültek  a szegediek, ám az egyik szerb kiugrott a koronggal, gáncsolták, késleltetett kiállítás jött, de egy másik szerb továbbvitte és belőtte, ezzel egyenlített Szerbia junior válogatottja. Az emberelőny hátralévő részében sem tudtak felállni a szegediek, sőt egy újabb ziccer adódott a szerbek előtt. Az 51. percben pedig fordítottak is, egy emberelőnyös bomba került a szegedi kapu bal fölső sarkába. Két perccel később egy szegedi emberelőny jött, aminél egy kapu elé betett korongra Schellin érkezett, így egyenlített a Szeged.

Több gól nem született a rendes játékidőben, majd gyakorlatilag a hosszabbításban sem, miután csak az öt perces ráadás végén került be Balázs Csongor kapujába a korong. Kérdéses, hogy dudaszó után született-e a gól, mindenesetre a játékvezetők megadták, így egy drámai mérkőzésen 5-4-es vereséget szenvedett a Tisza Volán a divízió 2/B-s junior vébére készülő szerb U20-as válogatottól.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum