Góga és Becze játékjogát felfüggesztették

   

Az Érsekújvár?HSC Csíkszereda mérkőzésen történtek miatt a MOL Liga fegyelmi vizsgálat alá vonta a két csíkszeredai játékost, a végleges ítélet megszületéséig nem léphetnek jégre. Videókat is mutatunk az esetekről.

A két esetet különböző okok miatt tekintette át a Fegyelmi Bizottság (FB). Becze Tihamér a mérkőzésen verekedésért kapott véglegest, de az FB nem emiatt függesztette fel, hanem az alábbiakban látható, Marek Uram elleni, súlyos sérülést okozó akciójáért. Ezért őt a sérülésregiszter alapján, míg Góga Attila ellen úgymond hivatalból, az 5+20 perces ítélet miatt indult vizsgált. Az alábbiakban változtatás nélkül adjuk közre az FB határozatait ? melynek értelmében a két játékos eltiltásra számíthat, de ennek mértéke még nem eldöntött ?, a két játékos nem játszhat Miskolcon vasárnap este.

Becze Tihamér és Marek Uram

“A MOL Liga megválasztott Fegyelmi Bizottsága a Fegyelmi Szabályzat 4. c) pontja alapján vizsgálatot folytat a HSC Csíkszereda 20-as számú játékosa, Becze Tihamér ellen, a 2014. január 3-án megrendezett, MOL 116 HC Mikron Nové Zámky?HSC Csíkszereda mérkőzésen a HC Mikron Nové Zámky 79-es számú játékosa ellen elkövetett akciója miatt.

A Fegyelmi Bizottság a végleges ítélet meghozataláig Becze Tihamér játékjogát felfüggesztette, a játékos nem játszhat MOL Liga-mérkőzéseken.”

Góga Attila és Martin Kral

“A MOL Liga megválasztott Fegyelmi Bizottsága a Fegyelmi Szabályzat 4. b) pontja alapján vizsgálatot folytat a HSC Csíkszereda 13-as számú játékosa, Góga Attila ellen, a 2014. január 3-án megrendezett, MOL 116 HC Mikron Nové Zámky?HSC Csíkszereda mérkőzésen a HC Mikron Nové Zámky 44-es számú játékosa ellen elkövetett akciója miatt.

A Fegyelmi Bizottság a végleges ítélet meghozataláig Góga Attila játékjogát felfüggesztette, a játékos nem játszhat MOL Liga-mérkőzéseken.”

Az eseménydús mérkőzésről még két videót kaptunk. Az elsőn Becze Tihamér és Pavol Pavesic verekedése látható.

A másodikon Jan Chovan kapus furcsa és sajnálatos sérülése.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum