Dunaújvárosban nyerhet a Dab.Docler

   

Az Újpest szabadnapos, a két élcsapat egymással játszik, a másik két meccsen életbevágóan fontos pontokról döntenek a MOL Liga vasárnapi rangadóin. Fodor Csanád az FTC, Lubomir Hurtaj a DAB otthonába tér vissza vendégként.

Pesterzsébeten a Ferencváros a Brassót fogadja. A Ferencváros jelenleg kicsit lemaradva a hatodik, a Brassó a negyedik helyen áll, de a vesztett pontokat tekintve csak ötödik, így igazából mindkét csapatnak három pontra volna szüksége. Ez természetesen nem fog menni, fájó pontoktól fognak elbúcsúzni a csapatok, de nagyon nem mindegy, hogy melyikük mennyitől.

Az eddigiek alapján az erőviszonyok nagyon kiegyenlítettek, mindkét csapat a 3 hazai meccséből egyet nyert rendes játékidőben és egyet hosszabbításban egyet viszont elvesztett. A legutóbbi erzsébeti mérkőzésen, pont egy hónapja a Brassó nyert, ezzel a meccsel vetett véget a hatos vesztes szériának Greg Lindqvist és csapata.

Viktor Sjödin minden papírja időben elkészült, hétfőn a Dab.Docler ellen csupán a légiós létszám miatt nem lépett pályára. Az FTC vezetése ezúton is szeretné megköszönni az MJSZ Versenybíróságának a gyors és hatékony közreműködést az ügyintézésben. Érdekes lesz látni, hogy oldja meg a szakvezetés a hat légiós kérdését. Az egyik forgatókönyv szerint ha Meravy kapust nem nevezik, akkor Budai Krisztián mögött Szőke Attila lehet a cserekapus, s így mind az öt mezőnylégiós jégre léphet.

Berta Ákos viszont ismét sérült, ezúttal a bokájával vannak gondok. Hogy tudja-e vállalni a játékot az idén ismét remek formában játszó kapitány, az kérdéses. Ugyancsak nem biztos Győri Tamás játéka, ő kisebb betegséggel küzd. Úgyhogy a zöld-fehérek összeállítása a találkozó előtt válik véglegessé.

A Brassó legnagyobb hiányzója Josh Bonar. A kanadai csatár hetek óta harcképtelen, a helyére hozott Johan Ceder pedig végül nem maradt Brassóban, bár az Újpest ellen minden bizonnyal pontokat mentett csapatának. Helyette a szezont éppen a Ferencvárosban kezdő Fodor Csanád játszott légiósként legutóbb.

“Nehéz mérkőzéseken vagyunk túl – mondja Dobos Tamás vezetőedző a hazaiak előzetesében. – Nem sikerült pontokat szerezni az elmúlt hétvégén. A Brassó kiváló csapat, jó légiósokkal. Mindenképpen nyernünk kell, ha versenyben akarunk maradni.”

A táblázat első két helyezettje játszik egymással Dunaújvárosban. A hazaiak várhatják nyugodtabban a mérkőzést, hiszen teljes a csapatuk, és remek szériában vannak, ebben az idényben először sikerült nyolc egymás utáni meccset megnyerniük. Sokkal rosszabb helyzetben van az Érsekújvár. Amúgy is hetek óta tartalékosan játszanak – a Csíkszereda ellen nem játszott Fiala, Baron, Puchovsky, Hrudik és Caladi –, pénteken befejeződött a szezon Marek Uram számára, akit kedden már meg is fognak műteni, és Jan Chovan is biztosan hiányozni fog. A kapus egyelőre járni sem tud rendesen, infúziókat kap, minden valószínűség szerint egy ideg csípődhetett be a gerincében. Hogy ez ne legyen elég, Pavol Pavesic megkapta második végleges fegyelmijét, így ő is kihagyni kényszerül a vasárnapi meccset.

A Dab.Docler idén még nem verte hazai pályán az Érsekújvárt, sőt idegenben is csak a ráadásban. Alighanem az első rendes játékidőben megszerzett győzelemre készülnek a hazaiak, amelyhez a nagyon tartalékos, de még így is jelentős potenciállal rendelkező vendégek nem fognak asszisztálni.

DABNZA

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A mérkőzés előtt Stephan Lundh, az Acélbikák vezetőedzője így nyilatkozott a klub által küldött előzetesben: “Nyolcmeccses nyerőszériában vagyunk, s természetesen eszünk ágában sincs megállni. Örülök, hogy az a csapat érkezik hozzánk, aki ellen eddig valahogy mindig rövidzárlatot kaptunk, hiszen épp itt az ideje bizonyítani, hogy képesek vagyunk legyűrni a felvidéki alakulatot. Szerencsére a védelmünk, s a kapusaink továbbra is kiválóan teljesítenek – ahogy azt a statisztika is mutatja, mi kaptuk a legkevesebb gólt –, s úgy érzem, hogy a csatárok is egyre jobb és jobb formát mutatnak. A novemberünk rengeteg utazással telt, így talán mostanra rázódtunk vissza a normális kerékvágásba, mostanra pihentük ki a sok ezer kilométert. A Brassó elleni mérkőzéshez képest az összeállításban nem lesz sok változtatás, az, hogy ki kezd a kapuban, viszont csak a reggeli edzés után dől el.”

“Igazi MOL Liga rangadót várok – mondta Ladislav Lubina, az Érsekújvár vezetőedzője. – Sajnos az utolsó összecsapáson Érsekújváron nem tudtuk megmutatni, milyen erősek vagyunk, mert a kulcsjátékosaink a sérüléseik után még nem voltak a legjobb formában. Sajnos vasárnapra sem javult a helyzet, tele vagyunk sérültekkel, mindenkinek nagyon fel kell kötnie a gatyáját. A Dunaújváros nagyon erős, minden sora ütőképes, amit a legutóbbi remek sorozatuk is igazol. Szeretnénk becsülettel helytállni.”

Mi lehetne a legjobb alkalom visszacsalogatni a pillanatnyilag legnagyobb magyarországi szurkolótábort a lelátókra, mint egy Csíkszereda elleni rangadó? A Miskolc jelenleg a harmadik helyen áll, szusszanásnyi előnnyel a Brassó, HSC, Ferencváros trió előtt. A számok azonban csalókák, egy pillanatnyi kihagyás sem fér bele, vasárnap este a HSC ellen is csak a három pont lehet a cél. Annál is inkább, mert a vasárnap estivel együtt még négyszer játszanak a sárga-feketék a székelyek ellen. Az egymás elleni eredményeket tekintve eddig a HSC vezet, két győzelem rendes játékidőben, és egy a hosszabbításban áll a nevük mellett, a Miskolc eddig mindössze egyszer tudta legyőzni őket, el fog kelleni a közönség biztatása.

Ebben persze a számos Magyarországon élő székely szimpatizáns révén a csíkiak sem fognak hiányt szenvedni. A pocsékul sikerült december vége után úgy indult a HSC a mostani túrájának, hogy minél több pont megszerzése a cél. Az utolsó meccsen mutatott formák alapján talán meglepetésre ugyan, de pénteken rögtön sikerült visszavágni az Érsekújvárnak idegenben, ezzel hajszálnyival kényelmesebb helyzetbe kerülni a Brassóval szemben a rájátszásért folytatott harcban. A cél Miskolcon sem lehet más, mint folytatni a pontgyűjtést, ezzel előnyre tenni szert az egymás elleni eredményekben, és természetesen szaporítani a pontokat, hogy a 48. forduló végén a csapat az első 4 között végezzen.

Update: Góga Attila és Becze Tihamér eltiltás miatt nem játszhat.

Dab.Docler–Érsekújvár 4-0

   

Megérdemelten szerezte meg sorozatban kilencedik győzelmét a Dab.Docler, a számos kulcsjátékosát nélkülözni kénytelen Érsekújvárral szemben. Kalnins második shutoutját érte el a szezonban.

A sérülésekkel bőven sújtott Érsekújvár 17 mezőnyjátékost tudott nevezni a mérkőzésre, a kapuban Pavel Krajcevic kezdett. A mérkőzés DAB-rohamokkal indult, a vendégek igyekeztek szorosan védekezni, ami többnyire jól is sikerült nekik, így igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani Galaniszék. A hazaiak néhol kissé kényelmesen, néhol pontatlanul játszottak, az első harmad a két csapat eddigi összecsapásainak leggyengébb játékát hozta. Az egyik oldalon Pavuk kétszer cselezte be magát a kapu közelébe, de egyik próbálkozásából sem született gól, a másik oldalon Ondrej Stefanka hagyta ki a legnagyobb helyzetet. Az utolsó percben aztán majdnem sikerült megszereznie a vezetést a DAB-nak, Ladányi lövése után kellett nyomozni a korongot, de Contois nem tudta azt bepiszkálni a már hanyatt fekvő Krajcevic mellett, így maradt a gólnélküli döntetlen

A második harmad eleje az eddig megszokott forgatókönyv szerint zajlott, vagyis a hazaiak többet támadtak, az Érsekújvár jól tördelte a játékot, időnként pedig nekik is sikerült zavart okozni a Bikák védelmében. Az első komolyabb helyzet a 27. percben alakult ki, amikor Galanisz és Azari kevergetett veszélyesen a támadóharmadban, előbb Galanisz lőtt, majd Azari húzogatott finoman, aminek végén Galanisz lőtte a hálóba a korongot. Támadásban maradt a DAB, az egész meccsen nagyon agilisen játszó Somogyi, Pavuk, Hegyi Ádám Zoltán összetételű negyedik sor növelte kis híján az előnyt. Az Érsekújvár azonban jelezte, a legkisebb hibát is azonnal bünteti, egy rossz csere következtében Weissmann ment el szólóban, Kalnins bravúrral hárított.

A DAB még ennél is tovább jutott, de Peterdinél rúgó mozdulatot láttak a játékvezetők, így találatát érvénytelenítették. Hiába, hiszen a 30. percben Ladányi kapott óriási passzt a kapu mögül, amit egyből kapura lőtt, kettőre növelve az újvárosi előnyt. Ezek után vagy a DAB engedte át tudatosan a területet az Érsekújvárnak, vagy ők harcolták azt ki maguknak, mindenesetre átvette az irányítást a felvidéki csapat. Érdekes módon azonban mégis a dunaújvárosiak alakítottak ki nagyobbnál nagyobb helyzeteket szinte számolatlanul. Ha a ziccereik legalább egy részét értékesíti a DAB, eldönthette volna a maga javára a mérkőzést. De nem tette, így maradtak nyitott kérdések a záró húsz percre is.

A harmadik harmad színvonalában újra gyengébb játékot hozott, a DAB nem erőltette a támadásokat, az Érsekújvárban pedig ezúttal nem volt annyi, hogy hosszabb ideig nyomás alatt tudta volna tartani az újvárosi kaput. Egy-egy helyzet azért akadt, a 44. percben például a vendégek legveszélyesebb játékosa, Weissmann kapott gyönyörű indítást, majd pár perccel később ugyanő lépett ki a harmadvonalról, de az átadás egy icipicit hosszabb volt az ideálisnál. A harmad legnagyobb kihagyott helyzete Polcik nevéhez fűződött, ajtó-ablak helyzetben Kalnins nagy bravúrral hárított. Ami nem ment az egyik oldalon, az most jobban sikerült a másikon. Az 50. percben ugyanis Hegyi bulizott a támadóharmadban, az elhozott korongot egyből kapura lőtte, amire nem számított Krajcevic, és ezzel 3-0-ra vezettek a hazaiak. Ettől az Érsekújvár maradék kedve is elment a mérkőzéstől, szórványos hazai helyzetek jellemezték a játékot. Egészen az 56. percig, amikor Frolik szabálytalankodott feleslegesen a semleges harmadban. Az előnyt Azari értékesítette, kialakítva a 4-0-s végeredményt.

Stephan Lundh (Dab.Docler): Nagyon örülök, hogy sikerült legyőzni a liga második helyezett csapatát. Jól és okosan játszottunk, a kapusunk és a védelmünk is remek volt, emellett rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani. Nagyon fontos volt ez a mérkőzés, hiszen az idei mumusunk érkezett és most már őket is sikerült hazai pályán is legyőzni.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 900 néző. Játékvezetők: Varjú, Haszonits, Abonyi, Pálkövi.
Kalnins: 100% (Kiss T.)
K
Krajcovic: 89,5%
Lindgren, Hüffner, Ladányi, Contois, Szappanos
1
Sucharda, Siska, Stefanka M., Frolík, Weissmann
Huba, Nagy, Peterdi, Galanisz, Azari
2
Kubica, Kowalczyk, Podstavek, Stefanka O., Dubec Marek
Jaborník, Gröschl, Somogyi, Pavuk, Papp
3
Zajac, Král, Ruzicka, Uhnák, Polcík
Hruby, Léránt, Hegyi, Szabados, Kiss Á.
4
Hrudík, Fiala
Stephan Lundh, Jonas Johnson
E
Ladislav Lubina, Stanislav Meciar
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 26:08 DAB Galanisz Azari
2-0 29:39 DAB Ladányi Contois Szappanos
3-0 49:09 DAB Hegyi
4-0 57:14 DAB PP Azari Peterdi
38 Kapura lövések száma 30
2 Kiállításpercek 6

A DAB–Érsekújvár képei

 

A DAB–Érsekújvár góljai

   

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum