Svédország legyőzte Oroszországot

   

Hatodszor próbálkozhat hazai pályán megnyerni a junior világbajnokságot, de eddig még egyszer sem sikerült. Vasárnapi ellenfele a Kanada–Finnország párharc győztese lesz.

A mérkőzés orosz emberelőnnyel kezdődött, Petterssont már az 56. másodpercben kiültették a büntetőpadra durva játékért. Az egész vb-n ragyogóan működő orosz előnyös játék azonban a házigazdák ellen csődöt mondott. Nem úgy a svédeké, akik a harmad végén egy 27 másodperces kettőst még kihagytak ugyan, de a második büntetés letelte után 5 másodperccel sikerült megszerezni a Stephan Lundh által is nagyon fontosnak tartott vezetést. A gólszerző a csapatkapitány Filip Forsberg volt, aki 12 pontjával a kanadai táblázat élére ugrott. Utoljára Henrik Sedin tudott az élen végezni a svédek közül a legfontosabb statisztikai mutatóban.

A második harmadban egy-egy előny maradt ki mind a két oldalon. Hat másodperccel a játékrész vége előtt Lindholm botja volt magasan, vérző sérülést okozva, amiért a játékvezetők 2+2 perces büntetést ítéltek. A harmadik periódus tehát közel négy perc orosz előnnyel és egygólos svéd vezetéssel kezdődött. Ennyi idő sem volt azonban elég ahhoz, hogy feltörjék a kiválóan teljesítő skandináv védelmet. Nem is hagyták ezt büntetlenül a háromkoronások, nem sokkal azután, hogy kiegészültek Sundqvist növelte kettőre az előnyt. A második góltól megjött az oroszok lövőkedve is, Zsafjarov 47. percben szerzett szépítő találata másfél perccel a második svéd gólt követően esett. Többre azonban nem futotta erejükből, a vereséget pedig nehezen viselték, így a meccs végi második büntetésével a svéd győzelmet keretbe foglaló Pettersson és Mirjonov a lefújást követően elrendezték közös dolgaikat, miután az orosz vérző orral bandukolt le a jégről, 2-1-re Svédország. Érdekes adat, hogy a junior világbajnokságok történetében a legutóbbi tíz svéd-orosz párharcból kilencet nyertek a skandinávok. A döntőt vasárnap este hét órakor rendezik, a svédek ellenfele a szombat esti Kanada–Finnország mérkőzés győztese lesz.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 19., csütörtök
NU16 09:30 HUNGER 0-4VÉGE
április 20., péntek
VB18 15:30 HUNAUT 0-4VÉGE
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 3-1VÉGE
VB 16:00 HUNKAZ 0-3VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 1-3VÉGE
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
április 28., szombat
VB 12:30 KAZPOL 
VB 16:00 SLOITA 
VB 19:30 HUNGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk