Rekordot dönthet a Dab.Docler

   

De a Brassó is veretlen még Rahunen mesterrel, tehát az egyik sorozat biztosan megszakad péntek este a MOL Ligában. Fontos pontokért várható kiélezett küzdelem.

A Miskolc elleni január elsejei győzelemmel a dunaújvárosiak saját rekordjukat állították be, hétmeccses veretlenségi sorozatra az idei szezonban egyedül ők voltak képesek. A szezonnyitón és a kilencedik fordulóban kikaptak az Érsekújvártól, a közte lévő hét meccs mindegyikét azonban megnyerték, erre nem volt képes más csapat. A HSC és az Érsekújvár is közel járt ehhez, hiszen mindkettejüknek volt egy hatmeccses nyerő szériájuk, de a bűvös hetediken ők is elbuktak. A Brassó ellen tehát meglehet a nyolcadik győzelem, amivel saját csúcsukat múlnák felül.

De a Brassó is jó szériát futott az év végén, sorozatban három meccset nyertek, utoljára december 9-én, Miskolcon kaptak ki büntetőkkel. Az volt Lindqvist mester utolsó mérkőzése a csapat élén, érkezett Rahunen, akivel még nem szenvedtek vereséget, viszont legyőzték a HSC-t, az Érsekújvárt és ha nagy nehezen, de az UTE-t is. Igaz, hogy december 9. és 29. között mindössze egyetlen meccs jutott nekik, de ez még jól is jött, hiszen volt idő rendezni a sorokat, illetve begyakorolni az új edző által megálmodott taktikát. Pénteken minden bizonnyal szükség is lesz a fegyelmezett játékra, hiszen a címvédő otthonában kell helytállniuk, aki ráadásul szintén jó formában várja a találkozót.

dabbraMLA_0916_resize

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A Brassó az edzőváltást megelőzően nem sokkal egy egészen másik műfajban állított fel rekordokat, hét meccsen keresztül nem sikerült nyernie, sőt, még pontot sem szerzett a bajnokságnak ebben a szakaszában. Ezért most kell az akkor eltékozolt előnyt bepótolni és minden csapat ellen nyerni, aki éppen szembejön. Jelenleg ugyan harmadikak a tabellán, de vesztett pontok tekintetében már negyedikek, ráadásul a HSC-vel holtversenyben. Idén eddig ötször találkoztak a DAB-bal, mérlegükön van mit javítani, hiszen a megszerezhető 15 pontból mindössze négyet sikerült begyűjteni, egyszer nyertek hazai pályán rendes játékidőben Galaniszék ellen. Lindqvist mester többször is hangoztatta, hogy véleménye szerint a liga legjobban összerakott csapata a DAB, meglátjuk, utódának sikerül-e valamit kitalálnia Stephan Lundh ellen. Az mindenesetre brassói szemszögből biztató lehet, hogy ha nyerni nem is tudtak sokszor, az utóbbi időben határozottan közelebb kerültek pénteki ellenfelükhöz. Jól jelzi ezt a legutóbbi két egygólos vereség, november 17-én Dunaújvárosban, illetve december 2-án Brassóban.

Stephan Lundh, vezetőedző, Dab.Docler: “Nagyon örülök, hogy az élről várhatjuk a Brassó elleni meccset. Szerencsére jó sorozatban vagyunk, s bár még van mit csiszolni a csapatban, azért egyre jobban összeállnak a fiúk, s egyre pontosabban betartják a taktikai utasításokat. Ha fegyelmezett játékot tudunk produkálni, nem lehet gond!”

 

Dab.Docler–Brassó 3-1

   

Sorozatban nyolcadik mérkőzését is megnyerte a dunaújvárosi csapat, amellyel növelte előnyét a tabella élén.

Nagy tempóban kezdett a Dab.Docler, ami már a harmadik percben emberelőnyt eredményezett. A speciális játékszituációt a Brassó játszotta meg jobban, felállni sem sikerült a dunaújvárosiaknak. Az egész harmadban látszott Rauhanen mester kezének munkája, a vendégek roppant fegyelmezetten védekeztek, majd korongszerzés után a lehető legegyszerűbb módon igyekeztek a korongot a támadóharmadba juttatni. Mindez azt eredményezte, hogy a DAB jóval többet birtokolta a korongot, de a nyolcadik percig igazán nagy veszélyt nem sikerült kialakítani Polc kapuja előtt. Ekkor Kiss Ákos és Szabados kevergetett a bal sarokban, amivel sikerült megzavarni a brassói védelmet, Kiss a kapu mögül tette vissza centerbe Szabadosnak, aki negyedik meccsén harmadik gólját szerezte. A gól után kicsit kijött a Brassó, de egy-egy lövésnél tovább nem jutottak, amiket különösebb gond nélkül hárított Kalnins. A 12. percben Fodor Csanád okozott jelentős problémát a hazai védelemnek, nem is sikerült felszabadítani, majd kicsivel később Lindgren szabálytalankodott. Az előny során azonban a vendégek nem tudtak valamirevaló helyzetet kialakítani, sőt, a 13. percben Szappanos indult meg a jobb szélen, centerben érkezett Gröschl, akinek hiába volt a nyakán Wehrs, a brassói védő nem tudta áthidalni a méretbeli különbséget, így az ismét védőt játszó dunaújvárosi játékos megszerezte csapata második gólját.

A második harmad hatalmas brassói rohamokkal kezdődött, Kalnins bravúrok sorozatát mutatta be, de a második percben ő is tehetetlen volt, Saluga kotort be egy kipattanót. A gól után feltámadtak a hazaiak, a legnagyobb helyzetet Ladányi alakította ki a 25. percben, de Polc Szappanos szólóját, majd Gröschl ismétlését is hárította. A hatodik percben Gröschlnek támadt apróbb nézeteltérése Antallal, ami után brassói előny következett. Ebből újra dunaújvárosi kontra született, de Galanisz kihagyta a ziccert. Ez majdnem sokba került a hazaiaknak, mert ezt követően viszont a Brassó veszélyeztetett igen komolyan, de Kalnins ismét a helyén volt. A második harmad első felében sokkal kiegyenlítettebb lett tehát a játék, nagy tempójú, élvezetes meccset láthattak a kilátogató nézők. Bármennyire is veszélyesebb volt azonban a Brassó, mint az első játékrészben, a harmad felétől újra állandósulni látszott az újvárosi dominancia. Contois, majd Galanisz vezérletével vezetett támadásokat a hazai csapat, ezt követően a harmincadik percben Rauhanen mester időt is kért. Nem sikerült megtörni az újvárosi lendületet, a 11. percben Szabados tört be a vendégek harmadába, a támadást kísérő Gröschl szépen passzolt Hegyi Ádám Zoltánnak, de Polc ezt is hihetetlen bravúrral hárította. Nem A meccsnek ebben a szakaszában egyértelműen a brassói kapus tartotta meccsben a csapatát.

A harmadik játékrész hasonló játékot hozott, mint a második, támadt a DAB, de veszélyesek voltak a brassói kontrák is, a 2-1 pedig jégkorongban amúgy sem jelent életbiztosítást. A nyolcadik percben Pavuk indult meg a jobbszélen, a brassóiak csak szabálytalanul tudták szerelni, kétperces előnyt kaptak a hazaiak. A legveszélyesebb helyzet azonban Piszarenko előtt adódott, aki a 10. percben 2-1-ben vezetett korongot, de Kalnins ismét hárított. A Brassó a harmad felétől kezdte átvenni az irányítást, igyekeztek nem az utolsó pillanatokra hagyni az egyenlítést. A hazai gondokat tetézte, hogy Hegyi a semleges harmadban gáncsolta Wehrst, amit a játékvezetők kétperces kisbüntetéssel jutalmaztak. Sokáig nem tudott mit kezdeni az előnnyel a Brassó, majd Saluga helyzeténél Contois mentett óriásit. Más kérdés, hogy az általa kilőtt korong rossz helyen hagyta el a pályát, így 46 másodpercig kettős előnyben támadhatott a Brassó. A Dab.Docler azonban különösebb nehézségek nélkül védekezte ki a kettőst, majd ahogy ezen a meccsen már szokássá vált, a hátrányban lévő csapat bizonyult veszélyesebbnek. Somogyi szólója még kimaradt, majd egyenlő létszám mellett Kiss Ákosé is, de az 56. percben a Ladányi által parádésan indított Szappanos ellen Polc már tehetetlen volt. Eldőlni látszott a meccs, annál is inkább, mivel visszavette az irányítást a Dunaújváros, okosan tartotta előnyét Stephan Lundh csapata. A végén még lehozta a kapusát a vendégcsapat, ám több találat nem született, a Dunaújváros 3-1-re diadalmaskodott.

Stephan Lundh (Dab.Docler): A legfontosabb mindig a győzelem, ez megvolt. Elég sok helyzetünk volt, amik jó része kimaradt, de türelmesek maradtunk, nem estünk pánikba. Az első harmaddal elégedett voltam, a másodikban volt egy-két rossz cserénk, összességében megérdemelten nyertünk. Elég nehéz novemberünk és decemberünk volt, a sok meccs és a sok utazás miatt, de ezt átvészeltük, úgy látom, december végére sokkal frissebb arcát mutatja a csapat.

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 750 néző. Játékvezetők: Varjú, Németh, Abonyi, Gangel.
Kalnins: 96,9% (Sevela)
K
Polc: 92,9% (Fülöp)
Lindgren, Hüffner, Ladányi, Contois, Szappanos
1
Wehrs, Nagy Cs., Antal, Dumitru, Petres
Jaborník, Gröschl, Peterdi, Galanisz, Azari
2
Mastaleriu, Hietamaki, Saluga, Zsók, Gliga
Hruby, Nagy R., Somogyi, Pavuk, Papp
3
Piszarenko, János, Molnár, Virág, Fodor
Léránt, Hegyi, Szabados, Kiss Á.
4
Oprea, Bálint, Imecs, Péter Zs., Márton
Stephan Lundh, Jonas Johnson
E
Kari Rauhanen
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:20 DAB Szabados Kiss Á. Hegyi
2-0 13:48 DAB SH Gröschl Szappanos Nagy R.
2-1 21:32 BRA Saluga Piszarenko Gliga
3-1 56:37 DAB Szappanos Ladányi
42 Kapura lövések száma 32
12 Kiállításpercek 8

A Dab.Docler–Brassó képei

   

A DAB–Brassó góljai videón

 

Az Acélbikák sorozatban nyolcadik győzelme máris megtekinthető.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum