Megáll-e a lejtőn a HSC?

   

Hazai két vereségével nehéz helyzetbe került a Csíkszereda, mely nehéz hétvége előtt áll, de muszáj bizonyítania. Hazai pályán az Érsekújvár még nem tudott rendes játékidőben nyerni a HSC ellen.

A MOL Liga 2014-es első teljes fordulójának rangadóján az Érsekújvár fogadja a HSC-t. Több szempontból is érdekes mérkőzésre van kilátás. Egyrészt mindkét csapat kisebb hullámvölgyben van. Igaz, ez különböző szinten jelent problémát a két csapatnak, hiszen Érsekújváron „mindössze” a korábbi jelentős előny eltékozlásáról van szó, minek következtében a csapat visszacsúszott a második helyre. Ez azért nem akkora gond, biztosak lehetünk benne, hogy a DAB-bal folytatott fej-fej melletti küzdelemben lesz még helycsere a tabella élén. A HSC esetében már nem ilyen kellemes a helyzet, hiszen az erdélyieknek még akár a rájátszást is veszélyeztetheti, ha rövid időn belül nem találják meg és orvosolják a csapat rosszabb teljesítményének okait. Jelenleg a HSC vesztett pontok tekintetében holtversenyben áll a szintén magyarországi túrán résztvevő Brassóval, amelyik csapat sikeresebben abszolválja hétvégi mérkőzéseit, az pillanatnyi lépéselőnyre tesz szert riválisával szemben. Hogy még cifrább legyen a kép, mindkét csapat megmérkőzik azzal a Ferencvárossal, amely szintén élet-halál harcot vív a playoffot érő helyekért.

De érdekesnek ígérkezik a mérkőzés abból a szempontból is, hogy a HSC-nek kimondottan jól megy a játék Érsekújváron. A szezonban eddig kétszer játszottak Beczéék a Felvidéken, e mérkőzések alkalmával pedig a megszerezhető pontok felét sikerült elhozni. Az ellen az Érsekújvár ellen, amely 16 hazai találkozóján mindössze háromszor szenvedett vereséget, összesen hét pontot bukva a 48-ból. Ezzel a mutatóval a legerősebb hazai várnak számít az érsekújvári jégcsarnok. Érdekesség, hogy mindkét mérkőzésen 3-3 lett a rendes játékidőben, a hosszabbításban pedig nem született gól. Egyszer a hazaiak, egyszer pedig a vendégek nyerték a büntetőpárbajt. Legutóbb december hatodikán járt a Csíkszereda Érsekújváron, akkor Frolik és Moldován vívott pontpárbajt, előbbi két gólt, utóbbi egy gólt és két gólpasszt szerzett.

nza-hscIMG_2048

Lesz miért visszavágni a HSC-nek, hiszen a két csapat eddigi utolsó találkozóján, december 30-án nagyon sima 5-2-es vendéggyőzelem született. Froliknak akkor is jól ment, hiszen 1+1-gyel zárt, de a meccs hőse akkor Weissmann volt, aki egy gólja mellé három gólpasszt is kiosztott. Szintén nagy kedvvel játszott egykori csapata ellen Hurtaj is, aki kétszer is betalált Ruczuj ketrecébe. Az ő motivációjával nyilván pénteken sem lesz probléma. Egyébként ez az 5-2-es vereség tette be kaput az amúgy higgadt nyilatkozatairól ismert Gál Sándornál is, aki kilátásba helyezte egy-két játékos elbocsátását. A legutóbbi válságértekezlet után a veterán Adorján Józseftől vált meg a HSC, érdekes kérdés, hogy ki lehet a következő áldozata az újabb rosszabb szériának vagy sikerül a csapatnak megállni a lejtőn a komolyabb szankciók meghozatala előtt.

Ladislav Lubina (vezetőedző, Érsekújvár): Szilveszter napján éreztünk haza Erdélyből, és az újév harmadik napján ismét összeméri erejét a két csapat. Csíkszeredában nagyon nehéz meccsünk volt, de a játékosok betartották az előzetesen megbeszélt taktikát, és a kapusunk is jól védett. A HSC nagyon jó csapat, remek játékosokkal, így nagyon nehéz meccsre számítok. Remélem, hogy a sérültjeink közül újabb játékosok is vissza tudnak térni.

Antal Előd (másodedző, HSC Csíkszereda): Az itthon elveszített pontok miatt nehéz helyzetbe kerültünk. Fontos mérkőzések következnek, hiszen közvetlen ellenfelekkel játszunk. Ha komolyan gondoljuk, hogy a rájátszásba akarunk kerülni, akkor a lehető legtöbb pontot kell összegyűjtsük. Nem tart a csapattal Flinta Botond, Bíró Tamás és Gecse Hugó. Mindhárom játékosunk kisebb sérüléssel küszködik. Stanislav Kozuch játéka is még kérdéses.

Érsekújvár–HSC Csíkszereda 4-5

   

Továbbra sem sikerült hazai pályán rendes játékidőben legyöznie a Csíkszeredát az Érsekújvárnak, mi több, újra a vendégek örülhettek a túlórában megszületett győzelemnek.

Lehet, hogy egy gyönyörű barátság kezdetének lehettek tanúi a nézők Érsekújváron, hiszen a Becze-Pavesic páros a meccs 10. percére már be is fejezte a sportolást, hiszen előbb a 6. percben kaptak civakodásért 2-2 percet, majd a 10.-ben ugyanezért immár 5+20-at. Közben azért esett egy gól is, a 8. perc végén Stefanka szerezte. Sokáig ez volt az utolsó bíztató momentuma a hazaiaknak, akik sokszor szétesően játszottak, ráadásul a 15. percben Ondrej Stefanka kiállítása alatt az előnyüket is eladták, a vendégek Szőcs révén egyenlítettek. Hogy még nagyobb legyen Ladislav Lubina bosszúsága, Moldován kiállítását is kivédekezte a HSC, pedig akadtak hazai lehetőségek, majd éppen a büntetőpadról visszatérő csatár lövésébe beleérve szerezte meg a vezetést a vendégeknek Farkas, fél perccel a szünet előtt.

A második harmad jól kezdődött hazai szempontból, hiszen nem egész 4 perc alatt sikerült egyenlíteni, Ondrej Stefanka révén. Támadásban maradt az Érsekújvár, de a 28. percben mégis a vendégek szerezték vissza a vezetést, Danton lövése pattant meg egy hazai védőn, és a korong Chovan kapujába jutott. Bár  több volt a hazai támadás, a HSC jóval hatékonyabban fejezte be a sajátjait. Így történhetett, hogy a nem túl összeszedett hazai védelem mellett a 35. percben Góga már kétgólosra növelhette a vendégek előnyét, egy kapu mögül visszatett korongból. Utána még egy szeredai ziccer is kimaradt, de bíztató, kétgólos előnnyel várhatta az utolsó harmadot a vendégcsapat.

Jól kezdődött az Érsekújvár számára az utolsó 20 perc.  Kósa kapott kiállítást, de az emberelőnnyel nem sikerült mit kezdeni. Az előny letelte után viszont Weissmann kapuvasa jelezte, hogy képes veszélyes helyzetekre is a zöld mezes csapat. A 47. percben Chovan megsérült, Krajcovic váltotta, kisvártatva Ruzicka lött újabb kapuvasat. A 48. percben Góga kapott 5+20 percet térdhasználatért, és ezt aránylag hamar sikerült gólra váltai. Weissmann kékvonalas bombájával zárkózott fel a felvidéki gárda. Maradt a hazai nyomás, de a kiállítás hátralevő részében nem esett újabb gól. Az 56. percben aztán újra Kósa került a büntetőpadra, és a büntetés letelte előtt másodpercekkel sikerült az egyenlítés az érsekújváriaknak, Marek Dubec révén. Az utolsó percben aztán Frolik gáncsolása és az érte járó kisbüntetés adott nagy esélyt a székelyeknek. A rendes játékidőben még nem sikerült kihasználni, de a hosszabbítás 14. másodpercében Molnár Zsombor beütötte az előnyt, ezzel újra borsot tört a felvidékiek orra alá a meccs nagy részében vezető székely csapat és rendkívül értékes 2 pontot szerzett.

Stanislav Meciar (Érsekújvár): Különösképpen nehéz küzdelem volt ez. A legjobb játékosunkat elvesztettük az első harmadban, sok esélyünk volt a gólszerzésre, de elmaradtak a jó befejezések. Saját hibáinkból két gólt is kaptunk. A legvégsőkig a legjobb tudásunk szerint küzdöttünk.

Gál Sándor (HSC Csíkszereda): Nagyon kemény meccs volt a mai, örülök, hogy elhoztuk a 2 pontot. Odahaza kikaptunk az Érsekújvártól, éppen ezért ma különösen boldog vagyok a győzelemmel.

Erste Liga, Érsekújvár, 1487 néző. Játékvezetők: Jan, Sós, Soós, Ozsváth.
Chovan: 85,3% (Krajcovic)
K
Ruczuj: 88,6% (Onodi)
Sucharda, Pavesic, Hurtaj, Frolík, Weissmann
1
Hruby, Góga, Curilla, Mihály, Novák
Kubica, Siska, Stefanka O., Dubec Marek, Uram
2
Salló, Papp, Moldován, Molnár Zs., Szőcs
Zajac, Král, Podstavek, Stefanka M., Uhnák
3
Bors, Nagy, Becze, Danton, Svidkij
Kowalczyk, Korytko, Ruzicka, Polcík
4
Kósa, Bíró O., Hildebrand, Péter, Farkas
Ladislav Lubina
E
Gál Sándor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 07:44 NZÁ Stefanka M. Weissmann Polcík
1-1 14:26 SCC PP Szőcs Svidkij Moldován
1-2 19:29 SCC Farkas Moldován
2-2 23:51 NZÁ Stefanka O. Podstavek Kowalczyk
2-3 27:35 SCC Danton Nagy Svidkij
2-4 34:35 SCC Góga Mihály Curilla
3-4 47:29 NZÁ PP Weissmann Frolík Hurtaj
4-4 57:14 NZÁ PP Dubec Marek Podstavek Stefanka M.
4-5 60:14 SCC PP Molnár Zs. Hruby Danton
35 Kapura lövések száma 34
31 Kiállításpercek 62
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum