Sjödin versenyengedélye rendben volt

 

Helyreigazítással tartozunk olvasóinknak és az MJSZ Versenybíróságának.

Blogunkon a Dab.Docler?Ferencváros mérkőzés tudósításában a tv-közvetítésben elhangzott információkat ellenőrzés nélkül felhasználva ezt írtuk: “A vendégek új svéd játékosának, Sjödinnek nem lettek készen a papírjai, így ő nem öltözött be.”

A valóság ezzel szemben a következő: Sjödin papírjai ? már amelyeket az MJSZ-nek kell kiadnia ahhoz, hogy a játékos nevezhető legyen egy MOL Liga-mérkőzésre ? a Versenybíróság munkatársai lehetetlent nem ismerő munkája és lelkiismeretes igyekezete következtében rendelkezésre álltak.

Tehát a cikkben szereplő információval szemben egyéb okok játszhattak közre abban, hogy az új svéd légiós játékára mégsem került sor Dunaújvárosban. A sportszakmai indokok mellett ilyen ok lehet többek között, hogy a MOL Liga-meccsekre öt külföldi nevezhető, és Sjödinen kívül is megvan már az öt légiós, akiket nevezett is a Ferencváros, esetleg egyéb papírok nem készültek el időben (pl. a sportorvosi igazolás), ám mindezek már nem tartoznak az MJSZ hatáskörébe.

A hibáért az érdekeltek és az olvasók elnézését kérjük.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum