Miskolc–Dab.Docler köszönti az újévet

   

A MOL Liga történetének első újévi meccsére Miskolcon kerül sor, a liga két legjobb magyarországi csapata mérkőzik egymással. A DAB az élre, a Miskolc dobogóra állhat, ha nyer.

Legutóbbi mérkőzésén mindkét csapat a Ferencvárost győzte le a Miskolc 7-2-re, a DAB 6-4-re nyert otthon Dobos Tamásék ellen. A dunaújvárosiak ráadásul hat meccs óta veretlenek a MOL Ligában, aminek köszönhetően újra a tabella élének közelében járnak. Legutóbb éppen Miskolcon kaptak ki, december hatodikán 5-3-ra, azóta a Brassó kivételével megverték a komplett mezőnyt. A Miskolc a Ferencváros elleni sikert megelőzően a Winter Classicon játszott utoljára, ahol éppen a Dunaújváros ellen kapott ki hosszabbításban.

A két csapat a szezonban eddig kétszer játszott egymás ellen Miskolcon, egyszer a vendégek, egyszer a hazaiak győztek. Utóbbi mérkőzésen Tóth Adrián mesterhármast és egy gólpasszt ért el. A DAB-játékosok közül Azarinak és a hétfőn világrekordot beállító Galanisznak megy ebben a szezonban a legjobban Miskolcon, előbbi két gólnál és két gólpassznál, utóbbi 1+3-nál jár a két meccsen.

A MOL Liga történetében most először rendeznek mérkőzést január elsején, de a két edzőnek is szokatlan az időpont, egyikük sem meccselt még az év első napján. A miskolci házigazdák gondoskodtak is a megfelelő körítésről, a szurkolói csoportok egy részének közös szilveszterezése után, a mérkőzés alkalmával pótszilvesztert hirdetett a csapat vezetősége, amelyről minden fontos részlet megtudható itt.

1206dab07

Fotó: Bán Olivér

Bob Dever (Miskolc): Nehéz menet lesz, az biztos. Néztem hétfőn a DAB Fradi elleni mérkőzését, ahol ők is legyőzték a zöld-fehéreket, akárcsak mi egy nappal korábban. Sokkal jobban játszottak, mint a Winter Classicon ellenünk, igaz, mi is jobb teljesítményt nyújtottunk vasárnap. Úgy érzem, november vége óta a csapat egyre inkább megvalósítja az elképzeléseimet, azt az egyszerű, de jó hatékonyságú játékot nyújtjuk, amely igazodik a játékoskerethez. Akkor vagyunk igazán eredményesek, ha csapatként küzdünk, amelyben minden egyes fogaskeréknek meg van a maga szerepe, funkciója. Ha egyénieskedünk, fegyelmezetlenek vagyunk, akkor borul minden. Ezt kell tehát folytatnunk a Dunaújváros ellen, a saját játékunkat kell rájuk erőltetnünk, amellyel vertük már meg őket hazai pályán és idegenben is. Sérültünk, eltiltottunk nincs, így teljes csapattal tudunk kiállni.

Stephan Lundh (Dab.Docler): Szerencsére sikerült három ponttal búcsúztatnunk a 2013-as évet – remélem, hogy sikerül hasonlóan köszönteni a 2014-es esztendőt. A játékosaim készen állnak a Miskolc elleni mérkőzésre. Szerencsére Hüffner visszatér az egymeccses eltiltásából, így Erdélyi Tamáson kívül mindenki rendelkezésre áll majd. A fiúknak továbbra is egyszerűen, lényegre törően kell játszania, agresszív stílust várok a mi és a Miskolc kapuja előtt egyaránt. Ha ezeket sikerül betartani, akkor azt hiszem, nem lehet gond. Nagyon-nagyon készülünk a meccsre, hiszen bár még sosem játszottam karrierem során január elsején, ez nem lehet akadálya annak, hogy újra a tabella élére álljunk!

Miskolc–Dab.Docler 4-5

   

A MOL Liga történetének első újévi mérkőzése szétlövés utáni dunaújvárosi sikert hozott, amivel feljött a Dab.Docler a tabella első helyére.

Jobban kezdett a Dab.Docler, a meccs elején nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagyott ki, főként a Ladányi, Szappanos, Contois első sor, amely kis túlzással akár három gólt is lőhetett volna az első négy percben. A Miskolc a 8. percben okozta az első jelentősebb zavart a dunaújvárosi védelemben, ekkor viszont egy percig is bent tudták tartani a vendégek védekező harmadában a korongot, de Tóth és Roczanov próbálkozása is kimaradt. Kiegyenlítettebb lett a játék képe, folyamatosan alakultak ki helyzetek mindkét kapu előtt. Az adok-kapokból a hazaiak jöttek ki jobban, egy eladott korongból Knox lódult meg a 14. percben és be is varrta a szólót Sevelának. A gól nem változtatott a játék képén, továbbra is nagy sebesség, rengeteg helyzet jellemezte a játékot, jól szórakozott a kilátogató 1500 néző. A 16. percben például Galanisz kapott jó indítást Azaritól, hihetetlen cselsorozat után végül győzött Gyenes és a fizika. A játék képére jellemző volt, hogy még az utolsó percben is kimaradt egy-egy helyzet, a játékrész első felére jellemző dunaújvárosi dominancia a játékrész végére kiegyenlítődött.

A második harmad ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, továbbra is nyílt sisakos küzdelmet láthattak a nézők. Kisvártatva azonban emberelőnybe került a Miskolc és bár sokáig nem igazán tudtak mit kezdeni a létszámfölénnyel, Faith és Metcalfe indította le a teljes dunaújvárosi védelmet, majd utóbbi kotorta közvetlen közelről hálóba a korongot, 2-0-ra vezetett a Miskolc. A 26. percben ráadásul Galanisz nyúlt bele egy távoli hazai lövésbe szerencsétlenül, az ütőjén megpattanó korong a vasról vágódott le. A 29. percben némileg váratlanul szerezte meg a szépítő gólt az Újváros, egy bedobást hoztak el az ellenfél harmadában, amit Ladányi irtózatos erővel lőtt el Gyenes mellett. Egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, de igazán veszélyes helyzet a 38. percig nem alakult ki. Ekkor Galanisz indult meg a saját harmadából, Gyenes kapuja előtt két csapattársa is várta a passzt, végül Jabornik ütötte hálóba a korongot.

A harmadik húsz perc 53. másodpercében újra villant a dunaújvárosiak első sora, hiába védett Gyenes, a róla kipattanó korongot Peterdi lőtte be a kapujába, amely góllal a mérkőzés során először vezettek a vendégek. Másfél perc múlva egyenlített a Miskolc, egy kontratámadás során Hajós kiugratta Tóth Adriánt, aki a támadó harmad kék vonalánál átvette a korongot, majd onnan megindulva belőtte azt Sevela kapujába. A 46. percben újra a Dab.Doclernél volt az előny, a miskolci egyenlítő találathoz hasonló jelenet zajlott le, Azari indította Galaniszt, aki gólra váltotta a passzt. A gól után emberelőnybe kerültek a hazaiak, de nem éltek a lehetőséggel, az 52. percben viszont a dunaújvárosi védelem hatalmas hibáját kihasználta DeBruyn, így hosszabbításra került sor.

Az ötperces ráadásban emberelőnybe került a Dunaújváros, miután a Miskolc elcserélte magát, túl sok játékosuk volt a jégen. A lehetőséggel nem éltek a vendégek, Gyenes több bravúrt is bemutatott a hosszabbításban. A büntetőknél egy gól született, Galanisz betalált, míg Sevela mindhárom miskolci próbálkozást védte, így a Dab.Docler nyerte a 2014-es év első MOL Liga-mérkőzését, amivel feljött a tabella első helyére.

Kiss Á., Kiss T.(k). Edző: Stephan Lundh.

Bob Dever (vezetőedző, Miskolci Jegesmedvék): ”Ma nem voltunk elég kemények, az apró részleteket nem csináltuk jól. Hiába szereztünk vezetést, óriási hibákból gólokkal ajándékoztuk meg a Dunaújvárost, és így elherdáltunk két pontot.”

Stephan Lundh (vezetőedző, Dab.Docler): – “A Miskolc nagyon erősen kezdett, és egyéni hibák miatt meg is lépett két góllal. Utána rendeztük a sorokat, de csapkodó volt a játék, így végül csak a büntetők döntöttek a mi javunkra. Két nagyon jó csapat osztozott ma a pontokon.

1206dab22

Fotó: Bán Olivér (archív)

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1210 néző. Játékvezetők: Caprnka, Halassy, Vas, Gangel.
Gyenes: 85,7% (Duschek)
K
Sevela: 91,8% (Kiss T.)
Boyle, deBruyn, Dubek, Miskolczi, Rafaj
1
Lindgren, Hüffner, Ladányi, Contois, Szappanos
Láda, Hegyi Á., Hajós, Popovics, Tóth
2
Huba, Jaborník, Peterdi, Galanisz, Azari
Durco, Vojtkó, Metcalfe, Faith, Knox
3
Nagy R., Gröschl, Somogyi, Pavuk, Papp
Szilágyi, Budai, Roczanov, Ritó, Fliszár
4
Hruby, Léránt, Hegyi Á. Z., Szabados, Kiss Á.
Bob Dever
E
Stephan Lundh, Jonas Johnson
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 13:10 MIS Knox Vojtkó Faith
2-0 24:48 MIS PP Metcalfe Knox Faith
2-1 28:54 DAB Ladányi Contois
2-2 37:31 DAB Jaborník Galanisz Hegyi Á. Z.
2-3 40:53 DAB Peterdi Ladányi Contois
3-3 42:27 MIS Tóth Popovics Hajós
3-4 45:18 DAB Galanisz Azari
4-4 51:50 MIS deBruyn Faith Knox
4-5 65:00 DAB GWS Galanisz
49 Kapura lövések száma 29
2 Kiállításpercek 6

A Miskolc–Dab.Docler képei

   

A Miskolc–DAB góljai

 

Az év első MOL ligás mérkőzésének gólösszefoglalója megtekinthető, az előzékeny védelmek csatája emlékezetes 4-4-es döntetlent hozott, a szétlövésben pedig egyedül Galanisz volt eredményes.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
ROM 17:00 GALSCC 1-7VÉGE
U20 17:00 MISPEF 3-2VÉGE
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
U18 17:15 ETOUTE 4-3VÉGE
MK 18:30 MISFTC 5-1VÉGE
U18 18:40 VASKMH 0-3VÉGE
MK 20:15 MACUTE 4-5 HVÉGE
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U20 14:15 OHCKMH 5-4 HVÉGE
U18 15:30 PEFGEP 15-2VÉGE
U20 17:40 VASSLL 5-0VÉGE
U20 17:45 ZNOMAC 4-6VÉGE
U20 18:45 UTEDHK 4-1VÉGE
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
ROM 17:30 BRAGAL 
ROM 17:30 STESCC 
január 20., szombat
EWHL   SAVKMH 
U18 11:30 GEPZEG 
U18 13:40 KMHMIS 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
U18 16:15 KACAVS 
MK 17:15 MISUTE 
    • M4 SPORT
ROM 17:30 BRAGAL 
DEBL 17:45 MARGEP 
U18 18:15 UTEOKW 
ROM 18:30 SCCSST 
U18 19:10 VASETO 
EBEL 19:15 RBSAVS 
U18 20:00 ZNOMAC 
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 
U18 13:30 KACMAC 
U18 14:20 MISOKW 
U18 14:30 RBSAVS 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   UTEVAS 
U18   ZEGPEF 
U20   UTEOHC 
U20 17:40 VASG99 
január 26., péntek
ROM 17:30 PROSTE 
EL 18:00 FTCSCC 
EL 18:00 MACUTE 
EL 18:30 MISDAB 
Partnerünk