Sofron István gólpasszt adott a ligaelső ellen

 

A Krefeld azonban kikapott, akárcsak a Feldkirch. Vas Jánosék ellenben a ligaharmadik ellen is veretlenek maradtak. Hári a Mestisben bizonyított, sok magyar részsikernek örülhettünk.

A DEL szombati fordulójának rangadóján a tabellát vezető Hamburg 12 800 néző előtt fogadta a szintén az élmezőnyhöz tartozó Krefeldet. Az igazán paprikás hangulatú mérkőzésen a hazaiak kezdtek jobban és már az első harmad felére kétgólos előnyre tett szert. Még ebben a harmadban sikerült egy gólra zárkóznia a Krefeldnek, Sofron szerzett korongot a védekező harmadban, végigrobogott a pályán, bevitte a pakkot az ellenfél zónájába, láb között hátratette a korongot a mögötte érkező, kazah-német Blanknak, aki védhetetlenül lőtte ki a rövid felsőt. Tovább azonban nem jutottak, a 24. percben a Hamburg kettőre növelte az előnyt és mivel a csapatok a meccs hátralévő részében már nem taaláltak be, 3-1 maradt a végeredmény. Sofron egy gólpasszal és +1-gyel zárt, kiállítva nem volt. A mérkőzés góljai megtekinthetők erre a linkre kattintva, Sofronék akciója 1:35-nél kezdődik.

Ki fogja megverni a Rouent? Jelen pillanatban ez a Ligue Magnus legnagyobb kérdése, miután a 17. forduló előrehozott mérkőzését is sikerrel vette Vas János csapata. Az ellenfél a tabellán Széligék mögött harmadik Villard de Lans volt, de csak egy harmadon keresztül tudták tartani a lépést a Kontinentális Kupa ide döntőjének rendezőjével szemben. A 2-2-es döntetlent hozó első húsz perc után azonban három gólt ütött a hazai pályán játszó éllovas, amivel tulajdonképpen el is döntötte a mérkőzést. A záró felvonásban nem bántották egymást a csapatok, 1-1-es döntetlennel alakult ki a 6-3-as végeredmény. Vas János ismét villogott, a nagyon fontos középső játékrészben adott két gólpasszt.

Hári Jánosra ezúttal a Mestisben bízott fontos feladatokat a szakvezetés, ahol a HCK Hetényi Zoltán korábbi klubjának farmcsapatát, a LeKit fogadta. Nem igazán volt egy súlycsoportban a két együttes, a HCK az első harmadban emberelőnyből, egyenlő létszám mellett és emberhátrányból is betalált, 3-0-s vezetésre téve szert. Hári a középső gólnál adott passzt. A hazaiak dominanciája folytatódott a második játékrészben is, ami újabb két gólban nyilvánult meg. A LeKi az utolsó húsz percben, 5-0-s állásnál jutott levegőhöz, de ekkor már késő volt. Ezt a periódust 3-3-as döntetlennel hozták le a csapatok, Hári egy gólt és egy gólpasszt jegyzett ez idő alatt, így összességében három ponttal zárt a 8-3-ra végződő mérkőzésen.

Gólzáporos mérkőzésen szenvedett vereséget Fekete Dániel csapata az INL-ben, ahol a Feldkirch a Neumarkt csapatát fogadta. Az első húsz percben öt emberelőnyt ítéltek a játékvezetők, ebből három gólt szereztek a csapatok, a vendégek ráadásul egyszer még egyenlő létszám mellett is betaláltak, így 3-1-re vezettek. A meccs felénél egy újabb emberelőnyös találattal egy gólra felzárkóztak Feketéék, ám a Neumarkt a 37. percben visszaállította a kétgólos különbséget. A harmadik harmad Fekete Dániel góljával kezdődött, de erre az 52. percig két góllal feleltek a vendégek. A meccs hajrájának tehát 3-6-tal kezdtek neki a csapatok. Sikerült is negyven másfél perc alatt kettővel csökkenteni a különbséget, így újra teljesen nyílt lett a küzdelem. További gól azonban már nem született, 6-5-re nyert a tiroli csapat. Fekete 1+1-gyel zárt. A Feldkirch továbbra is második a tabellán, az állás nagyon szoros.

Második meccsét is megnyerte a Brampton ellen a Quad City Mallards idegenben. Az első két harmadban fokozatosan húzott el a Brampton, egy-egy gólt íratva fel a táblára, de a harmadikban tíz perc alatt egyenlítettek Nagy Gergőék, utóbbi a második gólnál volt előkészítő, tehát újra pontot szerzett. A hosszabbítás csak 36 másodpercig tartott, ennyi is elég volt az újabb, egyben utolsó vendéggólhoz, ami azt jelentette, hogy két nap alatt kétszer nyert a Quad City, ezúttal 3-2-re. Nagy egy assziszttal és +1-gyel zárta a mérkőzést. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a 10. percben Nagy csapattársa, Jordan Lane egy előre megbeszélt bunyóban nagyon megverte ellenfelét, amiből aztán majdnem sorcsata lett, egy kis lökdösődésben a magyar csatár is benne volt. Amatőr felvételért kattintsanak ide.

Szintén a pénteki meccset ismételték Nagy Krisztiánék az NAHL-ben, és ott is ugyanaz az eredmény született, de ez a magyar csatár csapatának újabb vereségét jelentette. A második harmad végén 2-0-ra vezetett az Aberdeen,és a harmadik játékrész elején egy gólra feljött a Minot, de a hazaiak hamar visszaállították a kétfás előnyt. Az 58. percben, emberelőnyben jobb híján lehozta kapusát a Minot, de ez visszafele sült el, mert az ellenfél négy játékossal is az üres kapuba tudott találni, kialakítva a 4-1-es végeredményt. Nagy Krisztián pontot nem szerzett.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., szombat
NVB 16:30 HUNDEN 3-0VÉGE
VB18 19:00 HUNROM 5-0VÉGE
április 15., vasárnap
VB18 19:00 HUNITA 4-0VÉGE
április 16., hétfő
NU16 11:05 HUNCZE 2-4VÉGE
NU16 16:05 HUNFIN 0-2VÉGE
VÁL 18:00 POLUKR 4-2VÉGE
április 17., kedd
NU16 14:20 HUNJPN 1-0VÉGE
VÁL 18:00 POLJPN 5-2VÉGE
VB18 19:00 HUNUKR 3-4VÉGE
NU16 19:20 HUNAUT 0-1 BVÉGE
április 18., szerda
NU16 13:00 HUNNOR 5-2VÉGE
VB18 15:30 HUNJPN 2-3 BVÉGE
VÁL 17:30 HUNUKR 5-4 BVÉGE
    • SPORT 1
április 19., csütörtök
NU16 09:30 HUNGER 0-4VÉGE
április 20., péntek
VB18 15:30 HUNAUT 
KHL 18:30 CSZAKB 
    • SPORT 2
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 
VB 16:00 HUNKAZ 
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
Partnerünk