Csehország legyőzte Kanadát

 

Megvan a junior-világbajnokság első meglepetése, a végig vezető csehek, ha szétlövésben is, de legyőzték a jóval esélyesebb Kanadát. Ez egyben történelmi siker is, Csehország még sosem verte Kanadát U20-as vb-n.

A svédek nyerték a skandináv rangadót, az oroszok nagyon erősnek tűnnek, a szlovákok kevesek voltak az ellenállhatatlan előnyös játékkal és négy egyformán gólerős rendelkező USA ellen.

Hiába nyerte az első harmadban a kapura lövéseket 13-5-re Kanada, a csehek szereztek vezetést a 8. percben. Emberelőnyben sikerült egalizálni nyolc és fél perccel később, ám a második hajrájában a csehek ismét megszerezték a vezetést. Egy az előző harmadból áthúzódó emberelőnyt kihasználva egyenlítettek másodszor is az észak-amerikaiak, de a 45. percben Csehország harmadszor is kiharcolta az előnyt. Az események az 52. percben gyorsultak fel, amikor cseh emberelőnyben szerzett egyenlítő találatot Kanada. Az előny végét gólra váltották a csehek, de 16 másodperc múlva negyedszer is talpra álltak Laughtonék. Erre már nem volt válaszuk a cseheknek, jöhetett a hosszabbítás, majd miután gól itt sem született. A büntetők során az első párban Kanada, a másodikban Csehország talált be. Mivel a harmadik kanadai kihagyta a rávezetést, Simon úgy állhatott oda a büntetőhöz, hogy ha belövi, vége a találkozónak. A Sparta Praha ifjú csatára nem is hibázott, 5-4-re nyertek a csehek, akik utoljára 1993-ban, még Csehszlovákiaként tudtak junior világbajnokságon győzni Kanada ellen.CANCZE U20A meccs hőse a győztes büntetőt lövő Simon volt, aki a mérkőzés végén így nyilatkozott: “Amint az edző szólt, hogy én lövöm a rávezetést, tudtam, mit fogok csinálni. Ez volt az utolsó rávezetés, szóval tudtam, hogy a kapus az első mozdulatra el fog mozdulni. Elmentem az egyik oldalra, majd vissza a fonákra. Szerencsére sikerült. Ezt még nem próbáltam olyan sokszor, igazából ezeket edzésen nem is lehet, mert a kapusban nincs meg az a félelem, nem mozdulnak el olyan könnyen. Aztán ha kimarad, akkor persze mindenki rajtad nevet, de egy ilyen meccsen úgy éreztem, meg lehet próbálni.”

Jake Paterson, a kanadaiak kapusa higgadtan értékelt: “Ennek a meccsnek már vége van, innentől a következőre koncentrálunk. Láttam már hasonló rávezetést, mint amit Simon csinált, de szerintem nem ezért kaptunk ki.”

A csehek meglepetés-győzelme mellett a szombati nap főeseménye a Svédország–Finnország rangadó volt. A Malmö Aréna természetesen újra megtelt, 11 600 néző volt kíváncsi a skandináv párbajra, amivel újabb látogatottsági rekord dőlt meg Svédországban. A finnek keményen kezdtek, ami kifizetődött, hiszen már 41 másodperc elteltével vezetéshez jutottak. A svédek azonban hamarosan kettős előnybe kerültek, amit az ötödik perc elején gólra is váltottak, kiegyenlítve az állást. Az első harmad végén a finnek is megkapták az esélyt, előbb 4-3-ban, aztán 5-4-ben, végül 5-3-ban játszottak, ám egyik emberelőnyös formációból sem tudtak betalálni. A svédek a második harmad végén beleerősítettek és két gólt is szereztek. A finnek a harmadik harmad elején 45 másodperc alatt gólt szereztek, ám egyenlíteni már nem sikerült, sőt, a 48. percben az első harmadban is eredményes Wennberg második gólját szerezve a 4-2-es végeredményt is beállította.

“Nagy győzelmet arattunk – mondta de la Rose a mérkőzés után, aki a csapatkapitány Filip Forsberggel és a Carolina 19 éves csatárával, Lindholmmal játszott egy sorban. Megérdemelten nyertünk.” Lindholm mérsékelten volt elégedett teljesítményével: “Nem ez volt életem meccse, úgy érzem sok mindenben javulhatok még. Két és fél hét kihagyás után ez volt az első mérkőzés, ahol játszhattam, talán ez is közrejátszott ebben.” Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 3-2-es állásnál a finnek kis híján gólt szereztek, amikor emberelőnyben Ristolainennek, a második finn gól szerzőjének a lövése a vason csattant, majd a vonalon vánszorgott végig.

A mindkét finn gólt előkészítő csapatkapitány, Teravainen erről így nyilatkozott: “Nagyon frusztráló volt természetesen. De a hokiban néha ilyen apróságok döntenek. Reméltük, hogy bent van, de a svédeké volt a hazai pálya, így végül nem ment át a pakk a gólvonalon – mondta azért nevetve a finnek legjobbja.” Aki fél szemmel már az előttük tornyosuló feladatra koncentrált: “Most jön egy nap pihi, aztán az oroszok ellen játszunk. Meg kell nyernünk azt a mérkőzést, mindent bele fogunk adni és reméljük, győzni fogunk.”

Ez nagyon nem ígérkezik egyszerű feladatnak, hiszen a nyitónapon a norvégokat 11-0-ra lemészárló oroszok szombat este a jóval jobb erőkből álló Svájcot is könnyedén győzték le. Pedig az első gólt a helvétek ütötték a 16. percben,Fuchs tette vissza a korongot a gólvonal mögül, amibe Osznovin ért bele szerencsétlenül, a korong Vasziljevszkij kapust becsapva ment a kapuba. A svájci góltól felébredtek az oroszok, amit két és fél perc alatt szerzett duplájuk is jelzett. A második harmadban öt és fél percbe sűrűsödtek a fontosabb események, a játékrész felénél ennyi időre volt szüksége Oroszországnak ahhoz, hogy hárommal növelje a különbséget. A harmadik játékrészben továbbra is fegyelmezetlenül játszott Svájc, amit az addig is remek emberelőnyös hatékonysággal játszó oroszok kíméletlenül megbüntettek. A 48. percben Rouiller kapott 2+2 percet magas botért. Az első két perc alatt megszerezte hatodik gólját Oroszország, a második két perc alatt pedig kettős előnyt harcoltak ki, amit 17 másodperc alatt váltottak gólra, kialakítva a 7-1-es végeredményt. Az eredmény talán nem, a különbség mértéke mindenképpen meglepő. A négy emberelőnyös gól pedig jó figyelmeztetés a többi csapatnak arra nézvést, hogy mennyire tolerálható a legkisebb fegyelmezetlenség is, az orosz csapattal szemben.

Szlovákia jól kezdett az USA ellen, ám a speciális sorok ellen tehetetlen volt. Márpedig a szombati mérkőzés az USA esetében is a fantasztikus előnykihasználásról szólt. Két kivédekezett hátrány után először a 17. percben került emberelőnybe az USA válogatottja, amit nem egészen fél perc alatt a 17 éves Eichel révén be is vertek. A gondokat tetézte, amikor a harmad utolsó percében újra emberelőnybe kerültek az észak-amerikaiak, amit újfent értékesítettek is. A második harmad elején következett a harmadik USA-előny és a harmadik USA-gól. Ahogy a szlovákok egyik legjobb csatára, Martin Reway megjegyezte: „Nagyon nehéz úgy meccset nyerni, hogy az ellenfél szinte minden előnyéből gólt lő.” Innen azonban volt még visszaút északi szomszédainknak, hiszen a harmad második felében ők is belőttek két emberelőnyt, 3-2-re módosítva az állást. A záró húsz perc elején újabb szlovák emberhátrány következett, ez is sorsdöntőnek bizonyult, mert Dano lépett meg szólóban, ám nem tudott túljárni Gillies kapus eszén, így az egyenlítés elmaradt. Jött viszont újabb három amerikai gól, amire csak Reway tudott felelni, így alakult ki a 6-3-as végeredmény.

Az USA továbbra is nagyon erős csapat képét mutatja, kettőből két mérkőzést nyertek, mind a két alkalommal más játékos lőtte a gólokat. Ahogy Hartman is elmondta: “Ez csapatunk védjegye. Nálunk nincs olyan játékos, aki kimegy és egymaga lő négy gólt. Nagyon jól felépített csapatunk van, amelyben mindenki hozzáteszi a magáét és amit nagyszerű érzés látni.” A szlovákoknál ezzel szemben csak az első sornak megy igazán, mindhárom gólt a Kolena, Griger, Reway sor szerezte. Utóbbi ezzel kapcsolatban elmondta: “Nem erre számítottunk. Azt gondoltuk, van négy egyformán jó sorunk, amelyekből bármelyik képes gólt lőni. De még csak két meccsen vagyunk túl, még bármi lehetséges. Egyelőre a mi sorunknak megy a góllövés, de hát az a dolgunk, hogy élére álljunk a csapatnak.”

Vasárnap két meccsel folytatódik a világbajnokság, az A csoportban Németország játszik az USA-val, a B csoportban pedig a svédek mérik össze erejüket a norvégokkal.

Linkgyűjteményünkben megtalálhatják a junior világbajnoksággal kapcsolatos összes fontos információt sorsolásról, eredményekről, csapatokról, statisztikákról és videókról.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
május 18., csütörtök
VB 16:15 RUSCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 16:15 USAFIN 0-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 CANGER 2-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:15 SUISWE 1-3VÉGE
    • SPORT 1 (23:30)
május 20., szombat
INL 09:00 MSKPHC 5-3VÉGE
INL 10:00 PHCMAC 3-7VÉGE
INL 11:00 MACMSK 2-5VÉGE
INL 12:15 ETOSZE 12-1VÉGE
INL 13:05 SZEROK 0-17VÉGE
INL 13:40 ROKETO 1-3VÉGE
VB 15:15 CANRUS 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:15 SWEFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
május 21., vasárnap
VB 16:15 RUSFIN 5-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 20:45 CANSWE 1-2 BVÉGE
    • C8 (SPORT 2 22:00)
május 23., kedd
NHL 02:00 NSHANA 
    • SPÍLER TV
május 24., szerda
NHL 02:05 OTTPIT 
    • SPÍLER TV
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk