Szlovákia kiütéssel kezdett a junioroknál

   

Kiesési rangadónak indult a németek elleni meccs Malmőben.

Szlovákia megtette a kötelezőt, legyőzte Németországot, relatív biztonságban készülhet a bravúrgyőzelmekre. Finnország hasonló magabiztossággal lépett túl Norvégián.

A Szlovákia?Németország találkozón mindkét kapus 19 lövést hárított, míg azonban a szlovákok 28-at lőttek kapura, addig a németek csak 21-et, így a vége fölényes szlovák siker lett. Ernest Bokros csapatában az első két sor 19 pontot hozott össze: Reway és Giger négyet, Kolena és Dano hármat. A gólokat harmadonként egyenletesen elosztva ütötték északi szomszédaink, minden harmadban hármat. A németek csütörtökhöz hasonlóan pénteken sem jutottak két gólnál tovább, az első harmadban a statisztikák szerint egyszer találták el a kaput. Ennek nem is lehetett más a vége, mint fölényes, 9-2-es szlovák siker.

Slovakia v USA - 2013 IIHF Ice Hockey World Championship

Tavaly is egy csoportban volt a két ország, akkor Szlovákia hosszabbításban tudta csak legyőzni a németeket, ezúttal semmit nem bíztak a véletlenre. Németországnak még az USA és a csehek ellen van lehetősége javítani és elkerülni a csoport utolsó helyét, ezzel pedig a kiesés elleni küzdelmet.

A másik ágon Norvégia sodródik egyre biztosabban a kiesés szélére, miután második mérkőzésén 5-1-re kikapott Finnországtól. Bár a játékuk közel sem volt annyira kétségbeejtő, mint a nyitónapon az orosz válogatottól elszenvedett 11-0-s zakó alkalmával, ez arra volt elég, hogy az első 19 percet lehozzák kapott gól nélkül. 19:13-nál aztán emberelőnyben villant a finnek első sora és Lehkonen révén megszerezték a vezetést. Agresszívebben és nagyobb tempóban játszott Noorvégia, mint egy nappal korábban, a második harmadban mégis elment a meccs, hiszen a szintén első soros Maenalanen duplázott és Nikko is betalált, így 40 perc játék után már 4-0 volt az eredményjelzőn. A záró játékrészben 5-0-ra is vezetett Finnország, a norvégok három perccel a vége előtt szerezték meg becsületgóljukat, elrontva ezzel Saros shutoutját, aki azonban így is 96,6%-kal védett.

A meccs végén Mattias Norstebo, a norvégok A betűse így értékelt a vb hivatalos honlapján: “Valamivel jobban játszottunk, mint csütörtökön. Az egy katasztrófa volt, 11-0-ra kikapni az oroszoktól. Ma eggyel feljebb léptünk játékban és jól is kezdtük a meccset. Az első harmad legvégéig 0-0-n tartottuk a finneket. Természetesen ettől sem vagyunk boldogok az 5-1-es vereség után.”

A finn csapat kapitánya, Teemu Teravainen érthetően már előre tekintett: “Nagyon jó, hogy megvan az első győzelmünk. Nem játszottunk a legjobban, de ettől ez még egy nagy győzelem. Szombaton a svédek ellen lesz a nagy meccsünk.”

Ha már a szombati program szóba került, a világbajnokság harmadik napjának programja fél kettőkor kezdődik, amikor Danóék az USA-val mérkőznek. Ezt három órakor a már említett Svédország?Finnország örökrangadó, majd fél hatkor a Kanada?Csehország mérkőzés. A napot este hét órás kezdettel az oroszok Svájc elleni mérkőzése zárja.

Linkgyűjteményünkben megtalálhatják a junior világbajnoksággal kapcsolatos összes fontos információt sorsolásról, eredményekről, csapatokról, statisztikákról és videókról.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum