Bécsben ér véget a karácsony

 

Máris folytatódnak az EBEL küzdelmei, a Fehérvárra az egyik legnehezebb feladat vár, Bécsből még nem sok csapat távozott pontokkal, nekünk ez utoljára három éve sikerült.

Csütörtöki ellenfelünk jelenleg a Linz mögött második a tabellán, 35 meccsen gyűjtött 48 pontja közel 70%-os teljesítmény. Összehasonlításul, a Fehérvárnak 35 pontja van, ami a megszerezhető pontok kereken 50%-a. Az esélyeket tovább rontja, hogy a Bécsnél csak a Linz erősebb hazai jégen, eddig mindössze négyszer kaptak ki a szezonban otthon, összesen hat alkalommal tudott pontot rabolni az oda látogató csapat. De legutóbb Villachban lépett pályára idegenben a Volán és ott is sikerült a bravúr, miért ne ismételhetnék ezt meg Marty Raymond tanítványai Bécsben.

Csak a mérkőzés előtt derül ki, hogy a betegek és sérültek közül ki lesz játékra alkalmas állapotban és ki fog játszani, de a juniorokra a tervek szerint csütörtökön még nem számít a mester.

Aki az erstebankliga.at-nak a következőképpen latolgatta az esélyeket: “A Dornbirn ellen magunknak nehezítettük meg a dolgunkat a sok kiállítással. Mi voltunk a jobb csapat és végül megérdemelten nyertünk. A Bolzano ellen viszont nagyon fáradtak voltunk, az előző két hétben tele voltunk hiányzókkal sérülések és a junior VB miatt és ez kijött a fiúkon.

A Bécs ellen idegenben 3 éve nem tudtunk nyerni. Minden játékosnak pontosan tudnia kell a feladatát, és ezen felül nem engedhetjük meg magunknak, hogy újfent büntetéseket szedjünk össze. A jó védekezés lehet a jó eredményünk alapja.Szeretnénk a meccset nyílttá tenni, olyan sokáig, ameddig csak lehet. Örülök az utóbbi hetek javuló játékának, és remélem, a Bolzano elleni teljesítményünk csak egy kisiklás volt. Még nem lehet tudni, hogy Benk, Szirányi és Tokaji játszhat-e. Németh Attila és Colton Yellow Horn továbbra is sérült.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum